5 dolog, amit inkább ne mondjon az anyósának

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha gördülékeny és feszültségektől mentes kapcsolatot szeretnénk vele kialakítani, akkor ezekre figyeljen!

Kiskoromban sosem értettem, amikor anyukám nem éppen szépen beszélt az én drága és szeretett nagymamámról. Miért beszél így róla? Mit ártott neki? Aztán ahogy szépen-lassan felcseperedtem, úgy értettem meg anyukám álláspontját is: amikor két család egyesül az önmagában is tud kellemetlen dolgokat szülni, de az anyós-meny viszony az, ami aztán tényleg nem mindig szokott a forgatókönyv szerint menni. Mutatunk pár olyan témát és helyzetet, amit jobb, ha elkerülünk!

1. "Ezt nem így fogjuk csinálni a családunkban."

Abszolút nem furcsa és nem baj, ha vannak olyan szokások és dolgok, amiket nem szeretne úgy csinálni, mint az anyósa: legyen szó arról, hogyan tartja az ünnepeket, milyen ételeket főz, milyen szokásokat csinál, vagy éppen hogyan rendezi be a lakását. Normális ha ezeket a különbségeket konstatálja, de a legjobb, ha magában tartja, mert valószínűséggel nem fog jól esni neki, és akár elidegeníthetjük magunktól egy véletlen kicsúszott mondattal.

2. "Ezt a dolgot ezentúl kicsit máshogy fogjuk csinálni."

Az előzőnél rosszabb eset, amikor nemcsak megmondja neki, hogy valamit rosszul csinál, hanem ki is javítja. Ez főleg a kezdeti időszakban nagyon nagy baklövés lehet, hiszen nem nagyon szereti az ember, ha egy megszokásán, vagy éppen meggyőződésén valaki változtatni szeretne. Egy ilyen cselekedettel automatikusan elindulhatnak a hatalmi harcok, amiket jobb ha kikerülünk. Próbáljon meg ilyenkor rugalmasak lenni és együttműködni a jó kapcsolat érdekében.

3. "Annyira jól felnevelted őt, de innentől már átveszem."

Ezt akár még mondhatjuk úgy is, hogy tényleg így is gondoljuk, és jobb esetben az anyósunk ezt aranyos hízelgésnek és dicséretnek veszi. Persze az is benne van a pakliban, hogy inkább ellenérzéseket fog belőle kiváltani, ilyenkor érezheti úgy, hogy most már soha többé nem fog olyan jelentős szerepet betölteni fia/lánya életében, és fenyegetésnek fogja érezni ezt a kijelentést.

4. "Az ajtónk mindig nyitva áll, bármikor meglátogathat."

Van olyan, hogy az ember egy fárasztó nap után csak egy forró fürdőre és az ágyra vágyik, és az ilyen, valamint ehhez hasonló esetekben nem hiányzik egy váratlan vendég, akkor sem, ha az családtag, ezért mindenkinek jobb, ha előre egyeztetnek a látogatás idejéről. Az anyóssal egyébként nem árt rendszeresen tartani a telefonos kapcsolatot, nagy vonalakban beszámolni a történésekről, az unokákról, így kevesebb oka lesz arra, hogy hetente felkeressen.

5. "Miért nem tanította meg a fiát/lányát arra, hogy..."

Amikor valakinek a gyermekét bíráljuk, a szülőt is kritizáljuk, ezért ennek rossz vége lehet. Legjobb, ha a nézeteltéréseket a partnerével beszéli meg, és nem az anyós fejéhez vágja társa vélt vagy valós jellemhibáit.

A legjobb megoldás, ha megtalálja azt az aranyközéputat, és mindig elszámol háromig, mielőtt hirtelen felindulásból mondana valamit.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Böszörményi Edina
Böszörményi Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.