Az „Azért iszom, mert...” kezdetű mondatot sokféleképpen be lehet fejezni, és valószínűleg más választ ad egy tagadásban élő, felépülésére nem elszánt függő és mást egy olyan felépülő, aki gazdag önismereti munkát tudhat a háta mögött és a kialakított absztinencia mellett is van válasza arra, hogy szerfogyasztásának mi tud a hajtóereje lenni. Olykor az tapasztalható, hogy a szerfogyasztás egyéb tünetekkel kapcsolódik össze, pszichés zavarok vagy pszichiátriai kórképek tarkítják a képet. Ha nem áll fenn diagnosztizálható pszichiátriai betegség, akkor is elmondható, hogy a függőség többnyire nem áll önmagában, lelki eredetű nehézségek és elakadások szinte mindig fennállnak, még ha nehéz is megtalálni ezek gyökerét. És természetesen van az a tüneti kép, aminek kapcsán már pszichiátriai diagnózis is adható a függőség fennállása mellett. De mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? A pszichopatológiai állapot vagy a függőség? És mivel kell számolnunk, ha érintettek vagyunk?
Mi a kapcsolat a pszichiátriai zavar és a függőség között?
Több olyan elméleti modell létezik, mely erre a kérdésre hivatott válaszolni. Az úgynevezett önmedikalizációs (öngyógyító) modell szerint fennáll egy elsődleges pszichiátriai betegség vagy pszichés probléma, a szerhasználó mindezek tüneteit csillapítja vagy tompítja egy arra alkalmas szer használatával. Egy spontán és tudattalan öngyógyítás veszi kezdetét, ami azonban nem várt nehézségek elé állítja a fogyasztót. Egy másik elképzelés a kettős diagnózis modellje, ami nem alá- és fölérendelő viszonyba helyezi a pszichiátriai betegséget és az addikciót, hanem egymás mellé rendeli ezeket.Vagyis a modell azt állítja, hogy létezik egy pszichiátriai betegség és fennáll a függőség, mindkettő elsődleges problémaként kezelendő. Ugyanakkor a kémiai addikcióval azért érdemes általában első körben foglalkozni, hogy világossá váljon, szerhatás nélkül mely tünetek maradnak fenn, miként diagnosztizálható a társuló betegség. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
Amikor egyik nehézség szüli a másikat…
Olvasónk levele egy egészen összetett problémára hívja fel a figyelmet, ahol a szerhasználat, a társuló pszichés nehézségek és az aktuális élethelyzet különösen megterheli az egyént.
„Közel 40 vagyok, van három egészséges gyerekem, egy (...) vakvágányra szaladt kapcsolatom, egy elég komoly szorongásom (depresszióm?) ami kifejezetten rosszul befolyásolja a munkámat - ami további stresszt szül és mint egyfajta önkínzás, több évvel ezelőtt leszoktam a dohányzásról (...). Több éve járok különböző pszichiáterhez és pszichológushoz felváltva, de semmi eredményre nem jutottam magammal kapcsolatban, pont ott vagyok ahol a part szakad, de most már felváltva iszok alkoholt vagy szedek bogyókat azzal a reménnyel, hogy jobban érzem magam valamelyiktől, de ez csak önkábítás... Szóval adott egy szociálisan leépült (fóbiás?), szorongásos, pánikbeteg, bogyó és alkoholfüggő ember (én) aki egy olyan kapcsolatban él három gyerekkel ami már senkinek sem jó, nehezen tudja elvégezni a munkáját, mit lehet egy ilyen emberrel kezdeni, egyáltalán hol kellene kezdeni?”
A levél írója utal a gyógyszerszedésre, mely az indokolt dózistól eltérően vagy alkohollal történő együttes fogyasztás estén droghatást eredményezhet, mindez jelezhet egy méltatlanul kevéssé ismert függőséget. Bizonyos altatók, nyugtatók és szorongásoldók megerősítő hatással rendelkeznek, velük szemben kialakulhat a tolerancia, súlyos mértékű pszichés és fizikai függőség kialakítására alkalmasak. A gyógyszerfüggőség felismerésének veszélye, hogy tulajdonképpen legálisan hozzáférhető szerekről beszélünk, használatuk bizonyos állapotok esetén orvosi felügyelet mellett meghatározott dózisban indokolt lehet, de addiktív potenciáljuk ismert.
Kis lépés egy embernek, nagy lépés a függőségének
Egy addiktológiai kezelés –akár egy többhetes, kórházban töltött, addiktológiai osztályos kezelés- megkezdése jelentheti azt, hogy orvosi kontroll mellett megtörténik a szükséges gyógyszerek beállítása, esetleg azoknak a készítményeknek az elhagyása vagy helyettesítése, melyek a függőséget fenntartják. Veszélyes lenne mindezzel orvosi kontroll nélkül próbálkozni. Diagnosztikailag tisztázható a társuló pszichiátriai betegség, megtervezhető az adekvát orvosi kezelés. Pszichoterápiás megtámogatással felimerhetőek az egyéni motívumok és hajtóerők a függőség hátterében, a csoportok segíthetnek a közös megértésben, a működtethető stratégiák kidolgozásában. Korszerű addiktológiai ellátásban tehát nemcsak az orvosi segítség érhető el –ami kétségtelenül szükséges lehet a gyógyszerszedés és az alkoholfogyasztás nehézségeit illetően – de kiaknázható a csoport ereje, ami abból fakad, hogy hasonló tapasztalattal és motivációval rendelkeznek a kezelést választó személyek. Ez az idők során kialakult szociális szorongás kérdésében is fontos szempont lehet.
Egy addiktológiai osztályos kezelés befejeztével a felépülő kaphat olyan javaslatot, hogy a megkezdett terápiás munkát egy hosszabb távú bentfekvéses rehabilitáció során folytassa valamelyik hazai rehabilitációs intézményben. Az ilyen intézmények többségében elvárt a teljes absztinencia minden típusú pszichoaktív szerrel szemben –így addiktív gyógyszerekkel szemben is – ha ez elérhető állapot, a rehabilitáció jelenthet egy következő lépést akár. Ha nem, akkor is szem előtt tartható, hogy a felépülés egy élethosszig tartó program várható pozitív eredményekkel, eltérő formában elérhető tartós támogatás mellett.
Az én problémám, de nem vagyok vele egyedül…
A levélíró nehéz helyzetének szerencsés velejárója, hogy ő maga motivált a gyógyulásra, illetve reményre adhat okot, hogy a dohányzással kapcsolatban már sikeresen kialakította a szermentességet. Bármilyen lépés megtétele előtt érdemes egy problémaleltárt készíteni, melyben a felépülő megnevezi azokat az életterületeket és konkrét problémákat, melyekkel kapcsolatban segítséget vár. Hasznos lehet feltenni magunknak azt a kérdést, hogy vajon a szerhasználat hatással van-e a megjelölt nehézségekre, befolyásolja-e azokat bármi módon. Ennyi „házi feladat” talán elvégezhető a megfelelő orvosi és (pszicho)terápiás kezelési lehetőség felkeresését megelőzően, a többit azonban nem érdemes magányosan végigcsinálni, hiszen a szakembereken túl a hasonló cipőben járó felépülő társak támogatására is számítani lehet.
Írjon nekünk!
Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!
Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Családi, házassági és nevelési problémákkal, bántalmazással és életvezetési gondokkal rovatunkban Sári- Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus, az emPatika munkatársai foglalkoznak. Sákovics Diana pszichológus, a Dívány Ego rovatának szakmai vezetője pedig szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!
