"Azzal vádol, hogy már nem szeretem. Mit tegyek?"

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olvasónk házassága válságban van. Féltékenység, bizalmatlanság, a kommunikáció és a szex hiánya jellemzi mindennapjait. Levelére a pszichológus válaszol.

Amikor egy kapcsolatban meglazul a bizalom, amikor megjelenik a féltékenység , akkor sérül az intimitás, és a felek gyakran - ha csak időszakosan is, - de távolabb sodródnak egymástól. Pláne, ha a szülők is beleszólnak a kapcsolat alakulásába, és a szex terén is problémák akadnak. Ebbe a helyzetbe került most olvasónk, aki azt kérte tőlünk, hogy levele ne szó szerint jelenjen meg, így a pszichológus válasza előtt, csak röviden foglaljuk össze helyzetét.

Laci és párja hat éve ismerik egymást, időközben házasságot is kötöttek. Kapcsolatukban volt több szünet is, de a vége mindig kibékülés és folytatás lett. Mindennapjaikat sok környezeti stressz kísérte, amit nehezen kezeltek. Az állandó feszültség és az egymástól való távolodás miatt Laci egyszer bele is nézett párja telefonjába, amiben egy flörtölő üzenetváltást talált. Ez hatalmas törést, szakadást okozott a kapcsolatban, ami a mai napig tartó elhidegülés alapja lett. Egy ideje megszűnt a szexuális életük is. A feszültséget okozó körülmények megoldódtak, azonban a kapcsolat nem javult. Beszámolt arról is, hogy saját édesanyja gyakran beleszól kapcsolatukba, ami szintén megnehezíti a kapcsolat alakulását. Párjával őszintén beszélgetni nem igazán tudnak, azonban a feszültség a mai napig kézzel fogható.

Kérdései a következők:

Legyek még türelemmel, és várjak, amíg megnyílik a párom, és elmondja magától a problémáját? Vessem fel neki már most a párkapcsolati tanácsadást? Hogy viselkedhetnék ebben a szituációban? Esetleg forduljak én szakemberhez, hogy a stresszt jobban fel tudjam dolgozni?

Kedves Levélíró!

Teljesen megértem, hogy aggódik és szorong mi  lesz a kapcsolatával, leveléből tehetetlenséget érzek. Nehéz lehet nap, mint nap feszültségben lenni, ez nagyon sok energiát igényel önöktől. Az, hogy nem tudnak őszintén beszélgetni egymással arról, hogy mi is zajlik most Önök között aggasztó. Egy jól működő kapcsolat alapja az kéne, hogy legyen, hogy el tudjuk egymásnak mondani, ha bánt valami minket, vagy ha azt érezzük valami nem úgy alakul, ahogy számunkra komfortos.

Levelében arról is ír, hogy párja szerint Ön már nem szereti őt.

Meglátásom szerint gyakran egy ilyen kijelentés mögött saját személyes sérüléseink, önbizalom hiányunk is állhat. Azt elmondta Önnek miből érzi ezt? Miben tud neki segíteni, hogy ez megváltozzon? Konkrétan miből érzi ezt? Ön tényleg így érez?  A másik érzéseiért nem mi vagyunk a felelősek. Abban tudunk neki segíteni, hogy támogatjuk őt, mellette vagyunk és biztosítjuk arról, ha elmondja miben tudunk segíteni, igyekszünk megtenni. Amennyiben mindent megtesz annak érdekében, hogy párja érezze szereti őt, és biztosítja őt szeretetéről, érdemes elgondolkodni, hogy a másik ennek ellenére, hogy érzi mégis az ellenkezőjét.

Azt gondolom, hogy Önök között jó ideje párkapcsolati játszma zajlik, ami elfedi a valódi problémákat.

A problémáról való hallgatás, a szexualitás szünetelése és az erről való kommunikáció hiánya játszma. Egy párkapcsolatban természetes, hogy adódnak konfliktusok, adódnak külső hatások által generálódott feszültségek, amiket azonban szükséges megoldani. A konfliktuskezelés hatékonysága központi mozgatórugója egy kapcsolatnak, hiszen számtalan apró és nagyobb konfliktus is adódhat amit kezelni kell. Az, hogy hogyan reagálunk egy problémás helyzetre egyáltalán nem mindegy. Van, hogy kiabálunk, nem beszélünk napokig, hetekig, vagy megsértődünk, aztán valahogy elfelejtjük, vagy felnőtt módjára átbeszéljük a dolgokat. A nem beszélés mögött fájdalmakat, csalódást és bizalmatlanságot érzek. 

Az, hogy párja tudta nélkül belenézett a telefonjába, szintén bizalomvesztésre utal. Fontos lenne, ha nyugodt körülmények között tisztáznák egymást előtt, kinek mi a fájdalma, mi miatt szomorú vagy csalódott. Enélkül nehezen fog megoldódni az Önök között fennálló helyzet. Fontos lenne tisztázni ki miért van ebben a kapcsolatban? Kinek mi a jövőképe? Mik a saját személyes igényeik? Hol vannak a párkapcsolat határai? A határ kapcsán felmerül az is, hogyan lehet, hogy édesanyjának ennyire döntő szerepe van az Önök kapcsolatában? Önnek milyen vele a viszonya? Képes konfrontálódni vele?  Érdemes lenne arról is beszélniük, mi hiányzik a kapcsolatból, ami miatt párja egy külső személynél keresett flörtöt.

Azt gondolom, hogy eddig is nagyon türelmes volt, már-már a saját igényeit és problémáit háttérbe helyezte. Amit tehet, hogy őszintén elmondja érzéseit a párjának és azt, hogy szeretné helyrehozni közösen a kapcsolatot. A párkapcsolati tanácsadás jó ötlet, ha mindketten nyitottak erre. Az egyéni pszichológiai konzultáció ötletét is támogatom, amennyibe saját motivációja van erre és nem kizárólag a kapcsolat miatt menne el.

Zárásként még néhány kérdés, amit ha élőben találkoznánk biztos feltennék:

Az említett szünetek a kapcsolatban mi miatt voltak? Hogyan oldották meg akkor a problémáikat?  Mi hozott akkor megoldást, ami miatt a folytatás mellett döntöttek?

A válaszokat érdemes végiggondolni, és ezek mentén megpróbálni közösen dolgozni a problémáik megoldásán.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kurán Zsuzsa
Kurán Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.