Meghalt Lux Elvira szexuálpszichológus

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

87 éves volt. Számos könyvet írt, a 70-es években az elsők között mondta ki: önkielégíteni nem bűn.

87 éves korában elhunyt Lux Elvira klinikai szakpszichológus, az ország egyik legelső és legismertebb szexuálpszichológusa, a Magyar Szexológiai Társaság elnöke. A '70-es években az elsők között mondta ki nyilvánosan, hogy az önkielégítés nem bűn.

A Blikk információi szerint Lux Elvira józsefvárosi lakásában hunyt el. 1929-ben született Ózdon, de Járdánházán nevelkedett és járt kilenc osztályos iskolába. A középiskolát Egerben az Angolkisasszonyoknál végezte el, majd egy teherautón Budapestre szökött, hogy az orvosi egyetemre járhasson. A SOTE jogelődjét, a BOTE-t 1947-1951 között végezte el.

Az egyetem elvégzése után úgy érezte, hogy hogy az aggyal nem mint a szervvel kel foglalkozni, hanem mint pszichével. Mivel a SOTE-n még nem volt ilyen szak, 1964-1969 között az ELTE BTK pszichológia szakára járt. 1969-1989 között a SOTE I.sz. Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikán klinikai pszichológusként dolgozott, innen ment nyugdíjba. Ez volt az első olyan kórház, ahol pszichológust alkalmaztak nőgyógyászati esetek megoldásában.

Első könyve 1980-ban jelent meg Szexuálpszichológia címmel, ezt számos további kötet követte (Női szerepek a szexuálpszichológus szemével, Lépéspróbák egymás felé, Szabad egy szexre?, Szexkontroll, stb.) A szakmai publikációk mellett jelentősek voltak az ismeretterjesztő munkái is. 2004-ben életművének elismeréseként megkapta a Batthyány-Strattman-díjat, még a 2000-es években is rendszeresen meghívott vendég volt hazai és külföldi kongresszusokon, konferenciákon.

Lux Elvira elég korán, 1970 óta tartott a fenti videóhoz hasonló felvilágosító előadásokat iskolákban, egyetemeken, rendezvényeken, és ezzel nagyon sokat tett a magyar fiatalok szexuális felvilágosításáért. A '70-es években ugyanis szinte csak tőle (valamint a Magyar Ifjúságban olvasói levelekre válaszoló Veres Páltól, Ranschburg Jenőtől  és Buda Bélától) tudhatták meg a magyar fiatalok, hogy "az önkielégítés nem bűn, és nem jár kórós következményekkel annak gyakorlása", mindenki más vagy tabuként, vagy a szocialista erkölcs megmosolyogtatóan naiv dogmái szerint kezelte ezeket a kérdéseket.

Szűcs Gyula
Szűcs Gyula
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.