9 meglepő dolog, ami elszínezheti a fogainkat!

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem mindegy mit eszik, mit iszik és az sem, hogy mennyit strandol.

Tudjuk, hogy a jó megjelenés egyik alapkelléke a rendezett és fehér fogsor. Azzal is tisztában vagyunk, hogy sajnos bizonyos ételek és italok elszínezhetik a fogainkat. Ilyenek a kávé, a vörösbor, a szójaszósz vagy egyes bogyós gyümölcsök. Itt azonban nincs vége a felsorolásnak, ahogyan az a Women's Health cikkéből is kiderült. 

1. Limonádé

Forró nyári nap és egy pohárnyi friss limonádé - ugye, hogy nincs is ennél jobb? Sajnos azonban a fogaink nem egészen így gondolják. A savas italok, mint a limonádé ugyanis roncsolják a fogzománcot. Ennek hosszabb távon az lehet a következménye, hogy ez a réteg lekopik, és az alatta lévő, a dentin már nem fehér, hanem sárga színű - int óvatosságra Nancy Rosen, kozmetikai beavatkozásokra specializálódott New York-i fogász és .

Fotó: Ulrich Baumgarten / Europress / Getty

2. Sportitalok

A mozgás során az elveszített folyadék mellett az ásványi anyagokat is pótolni kell, erre találták ki a sportitalokat, melyek közül nem egynek olyan színe van, mintha radioaktív lenne vagy minimum fagyállót kortyolgatna az ember. Bár a kávé sokkal sötétebb, azért a sportitalok is nyomot hagyhatnak, a bennük lévő cukor fogromboló hatásáról már nem is szólva - figyelmeztet  Karoush Maddahi, Beverly Hills-i fogás, a The Hidden Epidemic: Restoring Oral Health, One Smile at a Time című könyv szerzője.

3. Fehérbor

Bizony, a vörösbor mellett a fehérbor is elszínezheti a fogainkat. Szerencsére azonban csak közvetve, vagyis nem az ital, hanem a mellé fogyasztott ételek a ludasok a színváltásban. A fehérbor savas jellege miatt "megnyitja a fogak pórusait", és ennek hatására az olyan ételek, mint például a paradicsomszósz sajnos könnyen elszínezhetik azokat. 

Fotó: Tom Kelley / Europress / Getty

4. Smoothie-k, turmixok, gyümölcslevek

Ezek az italok rendszerint egészségesek, ám arra azért figyelni kell, hogy minden, ami a ruhánkon nehezen kivehető foltot hagy, az a fogainkon is megteheti ugyanezt. A bogyós gyümölcsök és sok zöldség így akár tiltólistára is kerülhetne, de szerencsére ki lehet cselezni a foltos italokat, használjon szívószálat. Ennek a módszernek egyébként más üdvös hatása is van: "A gyümölcslevek, magas savtartalmumk lévén, ugyanolyan veszélyt jelentenek a fogzománc számára, mint a szénsavas üdítőitalok. Ezeket az italokat érdemes szívószállal inni, a fogzománcot érő savas hatás miatt pedig nem javasolt közvetlenül ezután fogat mosni" - figyelmeztet dr. Uchenna Okoye londoni fogorvos.

5. Zöld tea

Azt tudjuk, hogy a fekete tea nincs jó hatással a fogakra, de a zöld teától is megváltozhat a színük, csak a folyamat ez utóbbinál lassabb. Mindez elkerülhető, ha az étkezés, vagy italfogyasztás után 30 perccel fogat mosunk. Előbb azért nem ajánlott, mert az fogerózióhoz vezethet

6. Köhögéscsillapító

Bár hazánkban annyira nincs széles választék belőlük, mint az Egyesült Államokban, azért nem árt vigyázni velük. Az összetevőik között ugyanis könnyen előfordulhatnak azok a bizonyos bogyós gyümölcsök, amik a fogak színének nagy ellenségei.

Fotó: Paul Popper/Popperfoto / Europress / Getty

7. Úszás, strandolás

Nehéz kivédeni, hogy ne kerüljön a szánkba a vegyileg kezelt vízből. Persze néhány perces pancsolástól nem lesz baja, de ha heti 6 óránál többet van ilyen vízben, és nyáron ez ugye könnyebben összejön, akkor a száját lehetőleg tartsa zárva, mert a víz barnára színezheti a fogait.

8. Fogsérülés

Ha bármi okból megsérül a fogunk, azaz megreped vagy letörik belőle egy darab, az nemcsak fájdalommal jár, hanem esztétikai következményei is lehetnek az apró balesetnek. Azonban az ilyen traumáknál előfordulhat, hogy sérülnek vagy rosszabb esetben elhalnak az idegek, ez pedig elszíneződéssel és hőérzékenységgel jár.

9. Gyógyszerek

Bizonyos hosszú távon szedett gyógyszerek, illetve az olyan beavatkozások/kezelések, mint kemoterápia és a sugárkezelés is felelősek lehetnek az elszíneződésért, ezek ugyanis megváltoztatják a fogak vérellátását.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.