Formabontó nyaralás Mesztegnyőtől Liechtensteinig

Olvasási idő kb. 4 perc

Kisvonatozott már például Mesztegnyőn, vagy csobbant már friss vizű liechtensteini tóba? Ha megfogadja tippjeinket, idén nyáron fog.

A könyökén jönnek ki a klasszikus nyaralóhelyek? Idén válasszon valami egyedibbet! Segítünk benne. 

Balaton, de másképp

Óvatos duhajoknak nem is muszáj nagyon eltávolodni a megszokott célpontoktól. Elég, ha idén Siófok vagy Balatonfüred helyett a Balaton-felvidék kevésbé ismert falvai felé veszik az irányt. Nézzék meg például a környék legkisebb falvát, a domboldali, egyutcás Óbudavárt, amely a Nivegy-völgyben fekszik. Az 54 lakosú falvacskát nyugatról szőlőtőkék ölelik, kelet felé pedig egy forrás köré épített pihenőparkot találunk. A Szent Márton pihenőpark bejáratánál parkoló és tábla is jelzi, hogy jó helyen járunk. A Mosóház-forrás – amelyet hajdanán valóban mosásra használtak a falusi asszonyok – körül kialakított sétaúton táblákkal jelölik a fafajokat is. Itt található a magyar nemzeti Schönstatt-kápolna is, amely egy katolikus lelkiségi mozgalom központja.

Óbudavár, Schönstatt-kápolna
Fotó: Mózes Krisztián / Travelo

Ha ennél is kevésbé ismert tájra vágynak, akkor a parttól mindössze 24 kilométerre fekvő Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetet ajánljuk Somogy megyében. Ha átnézünk a Balaton északi partjára, és tükrözzük ezt a távolságot a közúton, akkor Kapolcsot és környékét kapjuk – és bizony van némi különbség a tájak ismertségében. A környék neve még nem olyan hívószó, mint a Káli-medence, pedig kulturális és természeti értékekben ez a régió sem szűkölködik.

Hangulatos pálya
Fotó: Mesztegnyői Erdei Vasút / Facebook

Ott van például Mesztegnyő, ahonnan az ország leghangulatosabb erdei kisvasútja is indul. Mesztegnyőn belül a faluház mellett érdemes megnézni a Dorfmeister-freskókkal díszített barokk templomot és a kolostor épületét is. Igaz, utóbbiban már nem apácák, hanem diákok töltik napjaikat, ugyanis ez a község iskolája. Szintén mesztegnyői nevezetesség a rétesfesztivál, amely idén nyáron július 16-án és 17-én várja a látogatókat. Akinek ennyi látnivaló még nem elég, az remek kirándulásokat tehet a környéken. Az országos kéktúra útvonalát követve akár a zalakomári vasútállomástól a kemenceskanzenes, szakácsmúzeumos Nagyszakácsin át Kapos-völgyig is túrázhat. 

Tipp: Ha magányra vágyik - érdekes, elhagyatott falvak 

Járt már Derenken, Felsőkakon, Gyűrűfűn vagy Nagygécen? Ha nem, itt az ideje, hogy megismerje ezeket az elnéptelenedett településeket. Itt elolvashatja, miért érdemes. 

Vasi-Hegyhát – Az ezer apró csoda földje

Szelíd dombok, mesebeli erdők, idilli tájon át kanyargó utak, apró szőlőskertek, hamisítatlan falusi hangulat és bőkezű vendégszeretet várja a turistákat Magyarország kevesek által ismert, ám megannyi apró csodát rejtő vidékén, a Vasi Hegyháton és a Rábamentén. A környék olyan bájos, mint a szomszédos Őrség, csak eddig rosszabb volt a PR-ja.

Jeli Arborétum
Fotó: mimi / Travelo

Ha mostanában mennek, a Kám mellett található, rododendronjairól és különleges fenyőféléiről híres Jeli Arborétum kihagyhatatlan program. (Mi május második hétvégéjén jártunk erre, a virágok aktuális állapotáról itt írtunk.) Innen nincs messze Oszkó, ahol a hangulatos, zsúptetős Hegypásztor Pincéket is kár lenne kihagyni.

Vasi Múzeumfalu, Szombathely
Fotó: mimi / Travelo

Körmenden a cipő- és helytörténeti kiállításnak otthont adó, egyelőre ütött-kopott, de remélhetőleg egyszer tényleg megújuló Batthyány-kastélyt érdemes megnézni. De kóstolhatunk pálinkát, vagy hazánk egyetlen Kneipp-témaútvonalát is bejárhatjuk. Jákot híres temploma miatt keressük fel feltétlen, Szombathelyen pedig a Csónakázó-tó és a skanzen ígér kellemes órákat.

Tipp: Szomszédoljunk!

Körmendtől csupán ötven kilométerre fekszik az osztrák Bad Blumau, mely különleges termálfürdőjéről nevezetes. Az épületet Friedrich Hundertwasser tervezte. Olyan az egész, mintha egy aranyló hagymakupolás, tiritarka mesekastélyban wellneszelnénk. A napi belépő ára borsos, de jó hír, hogy van olcsóbbnak mondható esti jegy is, amivel délután öttől este tizenegyig bent lehetünk a fürdőben. Az egyedi épületeket este kivilágítják, a medencék partján tüzet gyújtanak, így ebből a szempontból is megéri az esti jegyet választani. Utóbbi egyébként fejenként 30,90 euróba kerül, úgyhogy ez még mindig messze nem a filléres kategória. Az élmény viszont tényleg megér ennyit. Aki pedig inkább csúszdázna, az keresse fel a szintén közeli Bad Loipersdorfot, míg kisebb gyerekekkel a Stegersbach-i fürdő lehet jó választás.

Ugye, hogy nem nyaralt még Liechtensteinben?

Pedig csak Ausztrián kell átutazni, hogy megérkezzünk ide. A furcsa miniállam további érdekessége, hogy kevesebben laknak itt mint Dunakeszin, a nők pedig csak 1984-ben kaptak szavazójogot. Aki úgy dönt, hogy a turisták többségével ellentétben pár óránál többet is eltölt ebben a kis ékszerdobozban, annak igazi kikapcsolódásban lesz része. Itt nincs rohanás, nincs tömeg, sőt, Vaduzon kívül az emberek köszönnek is, hiszen nem láttak még turistát. Így pedig fel sem merül bennük, hogy a szembejövő nem helybéli.

Liechtensteinben kirándulva gyakran futhatunk össze tehenekkel
Fotó: Mózes Krisztián / Travelo

És hogy mit lehet itt látni? A fővárosban, Vaduzban (melynek egyébként nincs is városi címe) a nemzetközi hírű Kunstmuseumot, az országot bemutató Landesmuseumot – amelynek egyik különlegessége a preparált kétfejű őzgida – és a Postmuseumot. Utóbbi – ahogy a kis országokban lenni szokott – már csak a bélyeggyűjtők miatt is érdekes, a liechtensteini bélyegek pedig ritkaságszámba mennek. De a népi építészetért érdeklődők ne hagyják ki a schellenbergi Biedermann-Haust se!

Grossabünt-tó
Fotó: Mózes Krisztián / Travelo

A városnézés fáradalmait aztán a Gamprin településen található Grossabünt-tó partján pihenhetjük ki legjobban. Ez egy ingyenes, de minden infrastruktúrával felszerelt zsebkendőnyi tavacska, amelynek kristálytiszta vizét egy patak cseréli folyamatosan. Körülötte büfé, ruhatár, napozó, gyerekpancsoló (anyukáknak lábáztató paddal), ugráló mesterséges sziklával – és alatta kimélyített aljzattal. Nincs tökéletes liechtensteini nyári nap grossabünti mártózás nélkül!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.