10 láthatató jele annak, hogy depressziós a gyerek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Időben észrevenni és sokat beszélgetni. De hogyan?

A depresszió lassan egy teljesen hétköznapi jelző lett arra, ha az ember aktuálisan nem érzi jól magát. Boldog-boldogtalan mondja el napjában akár többször is, hogy ő mennyire depressziós a munka/időjárás/párkapcsolat miatt. Közben pedig nagyon fontos lenne, hogy észrevegyük az igazi depresszió jeleit magunkban vagy családtagjainknál, és ne elbagatelizáljuk azt, ha már esetleg tényleg kialakult.

Különösen veszélyeztetettek a fiatalok, hiszen a hangulatingadozás, a nagymértékű súlyváltozás vagy a napi szokások teljes megváltozása csak egy apró jelzés, amire szülőként oda kell figyelnünk. Ráadásul a tiniknél sem mindig értelmezhetőek könnyen a szorongásos és depressziós jelek, hiszen pubertáskorban a hangulatváltozások például teljesen hétköznapi dolognak számítanak. Mégis lehetnek olyan jelei ezeknek a hangulatváltozásnak, amik sokkal extrémebbek a korábbiaknál, ezeket pedig már nem árt időben felfedezni.

Dr. Aaron Krasner pszichológus a PsyBlognak úgy nyilatkozott, hogy a mentális problémákkal küzdő gyerekek 20%-ánál ismerik fel körülbelül a betegséget, így csupán ők kapják meg a szükséges orvosi segítséget. 

Íme tíz jel, amire a pszichológus szerint szülőként nem árt figyelni:

1. Önbántalmazás vagy önpusztító szokások felvétele

2. A fizikum teljes átalakulásának külső és belső jelei

3. Gyakori dühkitörések

4. Merőben új baráti társaság

5. Súlygyarapodás/súlycsökkenés

6. Elhanyagolt higénia

7. Küzdelem a problémákkal és a mindennapos dolgokkal 

8. Alkohol és/vagy drogproblémák megjelenése

9. Károkozás önmagában vagy másban

10. Szűnni nem akaró rémálmok

Ugyanígy, a kiugróan nagy változás az iskolai teljesítményben vagy a mindennapi megszokásokban szintén intő jel lehet. “A fiatalok mentális problémáinak családi viszály az eredménye, és nem elhanyagolható, hogy ilyenkor az egész család involválódik, és közösen kell megtalálni a kifele vezető utat” – véli Dr. Aaron Krasner. Ezért aztán kiváltképp kamasz korban (amikor a legnehezebb) javasolt nyitva tartani a kommunikáció csatornáit, amennyiben van olyan a családban, aki jeleit mutatja a fenti problémák nagy részének. 

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.