Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Pászkába borul az asztal a zsidó családoknál - de mi köze mindennek Mózeshez, és miért énekel minden család vacsi közben? Pészah gyorstalpaló.
Hág számeáh, azaz boldog ünnepet - most pénteken köszönt be a Pészah, amelyet sokan "zsidó húsvétnak" neveznek, nem véletlenül. Amellett, hogy gyakran az év egyazon szakaszára esik a két ünnep (bár idén pont elég messze kerültek egymástól), a mélyebb jelentésük is hasonló: mindkettő a megszabadulásról szól. Pészahkor azt ünnepeljük, hogy az izraeliták maguk mögött hagyták a rabszolgaságot: a Vörös tenger kettévált, ők pedig elhagyták Egyiptomot, a Kánaánt keresve.
Pászka-partira fel!
„Jól van akkor, de attól én még miért nem ehetek pizzát?" – vetődhet fel a kérdés, jogosan, hiszen a vallásos vagy tradíciókat követő zsidók ilyenkor nemcsak, hogy száműzik a kenyeret a konyhából, de még a legapróbb morzsát is eltávolítják a lakásból. Tavaly már elmeséltem, milyen leleményesen készítik a pászkából készült fogásokat a Tel Aviv-i éttermek. Pészah során hagyományosan nem eszünk kelesztett péksüteményeket, ez pedig azt jelképezi, hogy nem hagyjuk "dagadni" az Egót. Amellett, hogy Izraelben nagyjából minden ünnep arról szól, hogy "megpróbáltak megölni minket, túléltük, együnk!", spirituális szempontból ez a pár nap lehetőséget ad arra, hogy – amint a Bibliában az izraeliták – megszabaduljunk a láncoktól, melyek jelentése valójában nem más, mint a saját egónk diktálta, materiális világnézet. A kabbalisták nagy könyve, a Zohár szerint – ez tulajdonképpen egy kétezer éves Biblia-értelmezés – a "Fáraó" az Egó, "Egyiptom" a Materiális Világ, az "Izraeliták" pedig a Spirituális Szellem kódja.
Mindenkinek megvan a maga Vörös-tengere
Ashton Kutcher, Donna Karan, Madonna és a többi kabbalista ilyentájt az Insta-szelfik mellé spirituális üzeneteket is biggyesztenek: "ahogy az izraeliták az egyiptomi rabszolgaságot - a legrosszabb rémálmot is képesek vagyunk a hátunk mögött hagyni". A misztikus értelmezés szerint ugyanis valójában nem Isten választotta ketté a tengert, hanem az emberek: teljes bizonyossággal kellett a vízbe ugraniuk, tudván, hogy a dolog csakis jól végződhet. "Ahhoz, hogy az anyatermészet törvényei felé emelkedjünk, azaz csodákat hozzunk létre a saját életünkben, kordában kell tartanunk a kétségeinket, és teljes bizonyossággal kell haladnunk előre" - mondja Karen Berg, a Kabbala Központ spirituális igazgatója. Mindannyiunk életében van valami - egy rossz szokás, egy működésképtelen kapcsolat, vagy akár csak a karácsonykor felszedett úszógumi –, amelyről szentül hisszük: ettől lehetetlen megszabadulni.
De mit jelent rabnak lenni?
A női rabbi szerint rabok vagyunk minden alkalommal, mikor kapunk valamit, de nem dolgoztunk meg a saját boldogságunkért. Az azonnali kielégülés iránti vágy az emberi természetünk velejárója, ugyanakkor a függőségeink gyökere is. "Csak jól akarjuk érezni magunkat, így a figyelmünket és önmagunkkal való törődésünket szélnek eresztjük. Ha hosszan tartó kiteljesedésre vágyunk, erőfeszítéseket kell tennünk. Igazán bölcs dolog megvizsgálnunk, mi a rabszolga létünk következménye, és ezen a héten megtalálni a módját annak, hogy az adakozáson és másokon való segítésen keresztül részesüljünk megelégedettségben. Más szóval: okká válni, nem pedig következménnyé. Légy az, aki ad, nem az, aki kap!" – mondja Berg.
Csontot és tormát valaki?
Pénteken köszönt be a Széder este – és Izrael szerte mindenki hatalmas családi vacsorákkal ünnepel. Alapkellék a Széder-tál, amelyen mindenféle gyanús dolgok sorakoznak. A csont a tálon azt jelenti, hogy a negatív tetteinket is megosztjuk másokkal, és mások rossz cselekedeteinek negatív karmáját is elfogadjuk. A tojás - amelynek tulajdonsága, hogy minél tovább főzik a forró vízben, annál keményebb lesz - arra emlékeztet bennünket, hogy a szenvedés gyakran erősebbé tesz. A nyers torma csípős íze azt jelképezi, hogy ezzel a kellemetlen élménnyel meggyorsítjuk az ok-okozat folyamatot: önként vállaljuk a szenvedést egy falat erejéig, megszabadulva ezzel valamelyik régi rossz tettünk következményétől. A dió, alma, fahéj, bor keverékét hrajszeznek hívjuk - ez a szó héberül Ruth nevével hasonul, aki bár rossz családból származott, hitt önmagában, végül pedig ő adott életetet Dávid királynak. Ez arra emlékeztet minket, hogy nincs javíthatatlan múlt vagy szégyenfolt. A zeller vagy petrezselyem, amelyet sós vízbe mártunk azt jelenti: minden ítélkezést és ellenérzést, amelyel a jövőben találkozunk, képesek leszünk "megédesíteni". A salátalevél pedig mindezt "magába csomagolja".
Családi kórus a csodákért
Az egyik legfontosabb, elmaradhatatlan ünnepi kellék a Haggadah – egy imakönyv, amelyből végigénekeljük az izraeliták történetét. Ezt még a nem vallásos családok is végigjátsszák: vacsora közben tapsikolva, fennhangon, kórusban dalolásznak, és majd' minden ének végén legurítanak egy pohárka bort. Ám legyen szó bármilyen hókuszpókuszról, a történet - és maga az ünnep is - valójában nagyon egyszerű üzenetet hordoz: ha nem szolgáljuk tovább az Önző Ént, hanem teljes bizonyossággal, halált megvető bátorsággal vágunk bele a céljaink megvalósításába, mindannyian csodákra vagyunk képesek.
