Még mindig szívás Magyarországon női munkavállalónak lenni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerencsére már van néhány cég, akik igyekeznek változtatni, de ezek a folyamatok lassan zajlanak.

Nőnap alkalmából a Google Groundon gyűlt össze több cég vezérigazgatója és döntéshozó embere, hogy elmeséljék, milyen eredményei vannak a három éve létrehozott Nyitottak vagyunk kezdeményezésnek. A csatlakozni kívánóknak csak egyetlen alapelvet kell elfogadniuk, ez pedig a következő "Alapvető értéknek tekintjük, hogy másokat teljesítményük, tetteik alapján ítélünk meg, tekintet nélkül nemre, életkorra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra". Ezzel a mai napig 911 cég értett egyet, nagyvállalatoktól a kis családi cégekig (érdekes módon a jobboldali sajtó nem képviselteti magát az aláírók közt, se a Mediaworks, amely jelenleg az egyik legnagyobb lapkiadó Magyarországon). 

Galéria ikon

11

Három éve indult a Nyitottak vagyunk kezdeményezés.
Galéria: Nyitottak vagyunk 2016
Fotó: Szécsi István / Dívány

Pedig ez azért lenne fontos – persze nemcsak a csatlakozás, hanem a tényleges változtatás is –, mert egy  reprezentatív felmérés szerint a nők 31%-a, de még a férfiak 25%-a is úgy gondolja, hogy nőket és férfiakat nem kezelik ugyanúgy, ha előmenetelről van szó, a fizetésekkel kapcsolatban pedig a nők 37, a férfiak 24%-a mondta azt, hogy úgy érzi, van különbség nemek szerint. 

Ezügyben nem is tévednek: az Eurostat adatai alapján 20,1%-kal keresnek jobban a férfiak, mint a nők ugyanabban a pozícióban – és ez ráadásul az EU-s átlagnál 4 százalékkal rosszabb eredmény. A nők 28 százaléka emellett úgy is érzi, a munkahelyi helyzetek, megbeszélések során sem kezelik a nőket és a férfiakat ugyanúgy. Általánosító megjegyzést a munkavállalók 16 százaléka élt már át a munkahelyén, szexuális ajánlatot pedig 15 százalékuk kapott már. 

A csatlakozók közül többen részt vettek a pódiumbeszélgetésben: azok, akik különféle vállalásokat tettek idén, melyek révén az egyenlőség megvalósulhat, vagy legalábbis láthatóvá válik, min kéne változtatni. A vállalásokban olyanok szerepelnek, mint a sokszínűségű mutatók nyilvánosságra hozatala, ami annyit jelent, hogy nyilvánosan elérhető lesznek a diversity-mutatók, így a női és férfi munkavállalók aránya is. Négyen vállalták eddig, hogy 2016 végéig mérhetően több nő kerül a cégük felsővezetésébe, illetve szintén négyen azt vállalták, hogy "2016 végéig megvizsgáljuk, hogy ugyanannyit keresnek-e az azonos pozícióban lévő nők és férfiak, és ha nem, a különbségeket elkezdjük kiegyenlíteni". Az alapítók persze a csatlakozásra biztatnak mindenkit, aki még nem szerepel a 911 cég közt.

Galéria ikon

11

A célja, hogy mindenkit egyenlő jogok illessenek meg a munkahelyén.
Galéria: Nyitottak vagyunk 2016
Fotó: Szécsi István / Dívány

Samu Zsófia, az Auchan kommunikációs vezetője elmondta, hogy a vállalat minden munkatársának egyenlő esélyeket biztosít. A 7000 munkatárs 66 százaléka nő, ebből a felsővezetésben 53 százalékban vannak a női munkavállalók. "Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel hozzá tudunk járulni munkatársaink életminőségének javításához, ezért ebben az évben elindítottuk a kismamák és kispapák munkába visszatérését segítő programunkat is" - mondja Samu, aki a beszélgetésen azt is elmondta, hogyan megy ez. A várandós nőkkel például leülnek megbeszélni, milyen lehetőségeik lesznek a visszatérésre, képzési tervet kaphatnak, és a részmunkaidő lehetősége is elérhető számukra. 

A Microsoftnál 50 százalék a felső vezetésben a nők aránya, a teljes cégen belül 30 százalék a női munkavállalók aránya, ez a cég női kvótája nemzetközi szinten is. A Prezinél pedig a vezetők 37 százaléka nő, az összes munkavállalónak pedig 31 százaléka. Amin szeretnének változtatni, az a mérnököknél kialakult 10 százalék, de ez nem rajtuk múlik elsősorban, az IT-cégek nagy része szeretne több nőt látni a mérnökök között.

A Morgan Stanleynél fontosnak tartják, hogy a Gyesen vagy gyeden lévők ne felejtsék el az angolt (itt ugyanis, sok más cég mellett ez a munkanyelv), példaképeket vonnak be (vagyis olyanokat, akik már voltak hasonló helyzetben), és tréningeket is tartanak a visszatérő dolgozóknak, legyen szó férfiről vagy nőről.  "Büszkék vagyunk rá, hogy 2015-ben az összes divíziónkra vonatkozóan a felvettek közel 40 százaléka női munkavállaló volt, ami közel tíz százalékos növekedést is jelent a 2014-es adatokhoz képest" - mondta el a cég pénzügyi igazgatója, aki hozzátette, hogy a budapesti irodájukban a legfelső vezetők mintegy harmada nő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.