A depresszió ördögi kör, amiből nehéz szabadulni, ami egyre beljebb húz a szomorúság, a fáradtság és az apátia mélyére. De ha létezik ördögi kör, akkor kell legyen ellentéte is: nyilván egy angyali verzió, és éppen ez az, amit a Kalifornia Egyetem agykutatója, Alex Korb nemrég megjelent The Upward Spiral című könyvében keres. Korb az agykutatás friss eredményeit felhasználva könyvében olyan tippeket ad, melyek segítségével a mindennapokban bárki újrahuzalozhatja az agyát, hogy fokozatosan egy boldogabb és egészségesebb élet felé haladjon. Ezekből a tippekből osztunk meg most meg négyet. Köszi, Barking Up The Wrong Tree!
A kérdés, amit fel kell tenni magunknak, ha padlón vagyunk
Bármilyen furának tűnik így elsőre, az agykutatásokból kiderült, hogy a büszkeség, a szégyen és a bűntudat azonos idegpályákat aktivál az agyban, ami magyarázza, miért is olyan nehéz lejönni az önbüntetésről, a szégyenen és a bűntudaton való pörgésről: bármilyen pocsék érzések is ezek, az agyi jutalmazórendszerünk beindul tőlük.
Oké, most már nyilván nemcsak fura ez az egész, de ellentmondásos is, hiszen hogyan lehetne a szenvedés jutalom? Úgy, hogy szenvedni még mindig jobb, mint teljesen passzívan és tehetetlenül gubbasztani a problémánkkal szemben. Amikor ugyanis rágódunk, aggódunk legalább kezdünk valamit a helyzetünkkel. Nyilván béna dolog ezekre fecsérelni az energiáinkat, megoldással pedig semmiképpen nem szolgálnak, így ha nem bénítanak le teljesen a negatív érzelmek, akkor érdemesebb nekilátni az agyunk újrahuzalozásának, és feltenni A kérdést: Miért vagyok hálás az életben?
Arról, hogy a hála érzése milyen csodás dolgokat művel velünk már korábban is írtunk, tudjuk például, hogy erősíti az immunrendszert, pozitívan hat a szívünkre, megnyugtat és növeli a mentális ellenállóképességünket. Mindezt úgy, hogy a hála megélése egy sor hormonális változást indít el a testünkben, stimulálja például a dopamin és a szerotonin termelést, ráadásul olyan agypályákat aktivál, amiktől élvezetesebbnek éljük meg a társas érintkezést, és a figyelmi fókuszunkat az életünk egy pozitív részére tereli.
Persze, amikor nagyon padlón vagyunk, nem könnyű olyan dolgot találni, amiért valóban hálásak lehetünk, de már az is elég, ha megpróbáljuk. Ezzel a törekvéssel ugyanis fejlesztjük az érzelmi intelligenciánkat, ami amellett, hogy az agyunkban mérhető változásokat okoz, segít abban is, hogy valóban képesek legyünk a hála megélésére. Ráadásul, ha a hálánkat kifejezni is képesek vagyunk, az erősíti a számunkra fontos társas kapcsolatokat, és pozitív visszacsatolást kapunk szeretteinktől. Ez pedig kell nekünk boldogsághoz. Nagyon kell.
Ez mind csodás, de mi a helyzet akkor, amikor az ember egyszerűen nem képes erre, amikor annyira elborítják a negatív érzések, hogy képtelen az agya legmélyében pozitív dolgok után kutatni, mi ilyenkor a teendő?
Címkézze negatív érzéseit!
Rendben, rosszul érzi magát, de mi ez az érzés pontosan? Szorong? Szomorú? Csalódott? Dühös? Egyáltalán nem mindegy. Legalábbis egyáltalán nem mindegy, hogy tudja-e, hogy meg tudja-e nevezni mit érez pontosan. Egy funkcionális MRI-vel végzett kutatásból ugyanis kiderült, hogy amikor az emberek nemcsak észlelik, de tudatosítják is a negatív érzéseket, akkor az ősi érzelmekért felelős rendszerünk, az amygdala aktivációját részben elnyomja a tudatosság központunk, a prefrontális lebeny egy részének pörgése. Ez pedig tapasztalati szinten annyit jelent, hogy ha megnevezzük az érzéseinket azzal tudatosabbá is tesszük azokat, és ezzel hatásuk és intenzitásuk csökken, vagyis nem leszünk annyira a padlón. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk gyakorlatra van szükségünk, időre, amit rászánunk magunkra, az érzéseinkre, és kíméletlen őszinteségre.
Hozza meg a döntést!
Önvizsgálattal és a megfelelő önismerettel szerencsés esetben képesek vagyunk arra, hogy azonosítsuk a problémánkat, hogy megtaláljuk a rosszkedvünk forrását. Ha ez megvan, akkor legtöbbször arra is képesek vagyunk, hogy végiggondoljuk milyen utak állnak előttünk a megoldásra. Na, ez az a pont, ahol dönteni kell. Nem tökéletesen, nem minden lehetséges buktatót figyelembe véve - hiszen amíg nem találják fel a beépített üveggömböt, nem látunk a jövőbe - hanem elég jól kell döntenünk.
Az agykutatásokból ugyanis kiderül, hogy a szándékkialakítás, a célok felállítása és a döntéshozatal mind ugyanazokat az idegpályákat aktiválják, és ezzel párhuzamosan csökken bennünk a szorongás és az aggodalom. Kivéve, ha a tökéletes választ keressük a helyzetre, mert olyankor egyszerűen túlpörgetjük az agyunkat érzésekkel, és elveszítjük a kontrollt. A kontrollra azonban szükségünk van, hiszen az nemcsak a stresszt csökkenti, de a döntéshozatalkor felszabaduló dopamin tanúsága szerint még élvezetes is. Ez a pozitív hatás azonban csak akkor jelentkezik, saját akaratunkból cselekszünk, amikor aktívan irányítjuk az életünket. (Nem véletlen, hogy ha azért megyünk edzeni, mert azt érezzük, hogy muszáj, akkor a mozgás csupán stressz, nem örömforrás.)
Azon pedig felesleges rágódni, hogy elégedettek leszünk-e a döntésünkkel, Korb szerint ugyanis: “nemcsak azokat a dolgokat választjuk, amiket szeretünk, de szeretjük is azokat a dolgokat, amiket választunk.” És mennyire igaza van.
Érintés, az kell
Írtunk már arról, mennyire kínzó dolog a magány, mennyire fáj, valódi fizikai fájdalommal, ahogy írtunk arról is mennyire jutalmazó mások szeretete, támogatása, elfogadása. Társak közelségére tehát szükségünk van, nemcsak lelkileg, testileg is. Az érintés ugyanis csodás hatással van ránk. Megnyerőbbek, együttműködőbbek, vonzóbbak leszünk tőle, miközben a szeretteink érintése csökkenti a fájdalom érzését és nyugtatja az agyat. Az érintések közül is a legklasszabb az ölelés, ami csökkenti szervezetünkben a stresszhormon szintjét, és növeli az oxitocinét, ami a kötődés, a bizalom, az odaadás kémiai alapja, amitől nyugodtak, boldogok, ellazultak leszünk. Persze csak akkor, ha elég sokáig, vagyis legalább 20 másodpercig ölelkezünk.
Ha nincs kit megölelni ilyen hosszan az sem feltétlenül jelenti, hogy le kell mondanunk az érintés pozitív hatásáról, hiszen a Korb által hivatkozott vizsgálatok szerint egy masszázs is elég jól betölti az érintésűrt. A masszázs 30 százalékkal növeli a szerotonin szintet a szervezetben, emeli a dopamint és endorfinokat szabadít fel, miközben csökkenti stresszhormon szintjét, így nemcsak fájdalom- és fáradtságcsökkentő hatása van, de a jobb alvást is elősegíti.
Hogy hogyan áll mindez össze abba a bizonyos pozitív spirálba? Ahogy Korb fogalmaz: “minden mindennel összefügg. A hála segíti, hogy jobban tudjunk aludni. Az kipihent állapot csökkenti a fájdalomérzetet. A fájdalom csökkenése javít a hangulaton. A jobb hangulat csökkenti a szorongást, ami javítja a fókuszálás és a tervezés képességét. Ezek segítik a döntéshozatalt. A döntéshozatal tovább csökkenti a szorongást és jobbá teszi a létet. Ha jobban érezzük magunkat az még hálásabbá tesz, amivel már vissza is érkeztünk a kiindulóponthoz. Ráadásul, ha élni jó, akkor többet edzünk, és szocializálódunk, amik cserébe boldogabb emberré tesznek.” Hajrá!
