Az antidepresszánsok 87 százalékkal növelik az autizmus kialakulásának esélyét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kétszer akkora az esélye az autizmusra azoknak a gyerekeknek, akiknek anyja a második vagy harmadik trimeszterben antidepresszánst szedett.

Aztmár tudjuk, hogy a kamaszok és fiatal felnőttek esetében az antidepresszánsokat csak nagyon óvatosan lenne szabad használni, hiszen azok ebben a korosztályban növelhetik az agresszív bűncselekmények gyakoriságát. Most azonban az is kiderült, hogy a várandós nők esetén is óriási a gyógyszerszedés kockázata: a terhesség alatti antidepresszáns használat ugyanis erőteljesen növeli az autizmus kialakulásának esélyét.

A JAMA Pediatrics-ban megjelent tanulmányban kanadai kutató 145456 gyerek egészségügyi adatait elemezték a fogantatástól egészen 10 éves korukig. “A kutatásunkból kiderült, hogy a terhesség második vagy harmadik trimeszterében szedett antidepresszánsok majdnem duplájára növelik az esélyét, hogy a gyerek 7 éves koráig autizmus diagnózist kapjon, különösen akkor, ha az anya szelektív szerotonin visszavétel gátlót (SSRI) szedett.” - állítja a Montreal Egyetem professzora, Anick Bérard.

A kutatásban antidepresszáns szedésnek minősült minden olyan eset, ahol legalább egy ilyen receptet felírt az orvos a terhesség alatt, és az autizmus minden formáját egyben kezelték a kutatók. Az eredményekből pedig kiderült, hogy a két jelenség szignifikánsan együtt jár: a terhesség alatti antideprsszáns szedése az autizmus kockázatának 87 százalékos növekedésével jár. A kutatók szerint orvosi szempontból nem meglepő az eredmény, hiszen a szerotonin fontos szerepet tölt be a magzatkori agyfejlődésben, és az SSRI típusú antidepresszánsok éppen a szerotonin hatását gátolják.

A kutatásban egyébként az autizmus kialakulása  az antidepresszánsok szedésén túl egyéb tényezőkkel is összefüggést mutatott, így a családi halmozódással, az anya életkorával, a depresszióval és bizonyos szocioökonómiai jellemzőkkel, így a szegénységgel is. 

A Science Daily szerint a hatvanas évek óta az autizmussal diagnosztizált gyerekek száma a huszonötszörösére növekedett. Ez részben az orvostudomány fejlődésével, a jobb diagnosztikai aránnyal magyarázható, de a kutatók szerint környezeti tényezőkre is visszavezethető, így úgy tűnik, hogy az antidepresszánsok elterjedésére is. Az antidepresszáns használat egyébként Amerikában a várandós nők 6-10 százalékát érinti.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.