Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Összeszedtünk mindent, amit a pszichológia ma a tériszony eredetéről tud.
"Mama! Vigyél le! Vigyél le! Túl magas!" – kiabálja a fiam a meredek lépcső tetején, én megdöbbenve kapom fel. Nem értem. Öt éves, és eddig soha nem félt a magasságtól. Oké, anyukámnak van egy enyhe tériszonya, de nem olyan durva, csak nagyon magas, ember alkotta építményeken retteg. De vajon a fiamnak honnan jött ez elő? Eltanulta? Örökölte? Megérett az agya a rémképek fantáziálására? Egyáltalán honnan az ördögből jön a tériszony, és mit lehet vele kezdeni?
Az akrofóbia, vagyis a magasságtól való irracionális félelem a természeti fóbiák egy fajtája, és elég gyakori, a becslések szerint az emberek 3-5 százalékát érinti. Persze mindenkinél máshogy, más intenzitással jelentkezik, van, akinek egy emeletes épületbe való feljutás is gondot okoz, sőt akad, aki egy székre, létrára sem mer felállni. Másokat a félelem nem korlátoz a mindennapokban, tériszonyuk csak speciális helyzetekben jön elő. Nyilván mi vagyunk többen.
Ahogy a félelem megjelenése, úgy annak tünetei is emberről emberre változnak, szélsőséges esetben az akrofóbia erős testi tünetekkel, légszomjjal, szapora, szabálytalan szívveréssel, izzadással, hányingerrel, akár pánikrohammal jár, és az embert szó szerint meg tudja bénítani a félelem: cselekvőképtelenné válik. Vannak esetek, amikor az akrofóbiások arról számolnak be, hogy vonzza őket a mély, és bár nincsenek öngyilkossági gondolataik, késztetést éreznek, hogy levessék magukat. A fóbia tehát nemcsak az ember életminőségét képes lenyomni, de konkrétan a testi épségére is veszélyes lehet. Nem csoda, hogy a pszichológusok igyekeznek minél többet megtudni a jelenségről.
Az elmúlt évek kutatásai kiderítették például, hogy az akrofóbia már akkor megjelenhet, amikor a kisgyerek képessé válik az önálló helyváltoztatásra (például kúszó babáknál), és a kutatásoknak köszönhetően tudjuk azt is, hogy a tériszonytól szenvedők percepciója torzul a magas helyek láttán: nagyobbnak hiszik a távolságokat, mint amilyenek valójában. Arról azonban, hogy mi a fóbia eredete, hogy mitől lesz valaki tériszonyos, megoszlanak a vélemények. Nézzük a lehetőségeket:
Öröklés, környezet, tanulás: mind összejátszanak
Az evolúciós pszichológusok szerint a tériszony természetes, a génjeinkben kódolt: a magasságtól való félelem segített minket a veszélyes helyzetek elkerülésében és a túlélésben, tehát adaptív tulajdonság. Ez mind szép, és simán el is fogadható, hogy az enyhe félelemből fakadó óvatosságra szükség van, de az az egyed biztosan nem járt jól, aki annyira rettegett, hogy a fára sem mert felmenni a gyümölcsért. Az evolúciós pszichológia tehát a súlyos akrofóbiát nem magyarázza, de azt igen, hogy a félelem természetesen bennünk van, hogy létezik genetikailag meghatározott eleme. Nem véletlen, hogy olyan sokan félnek a magasban.
A korai kutatók azt feltételezték, hogy a genetikai hajlamból akkor fejlődik ki fóbia, ha az ember korai tapasztalataival rátanul arra, hogy a magasságtól félni kell. Neki is álltak kideríteni, hogy az akrofóbiások vajon fel tudnak-e idézni egy olyan első, traumatikus élményt, ahonnan a fóbia kialakulását eredeztetni lehetne. Nem tudtak.
Ugyanezen a logikai vonalon haladva egy másik vizsgálatban megnézték vajon azok, akik 9 éves koruk előtt szenvednek súlyosabb sérülést egy eséstől hajlamosabbak-e felnőttként félni a magasságtól. Hát, nem voltak. Sőt. Rájuk az átlaghoz képest kevésbé volt jellemző a tériszony. Az eredmények ellenére akad, aki szerint a személyes beszámolók az emlékezet hibáiból adódóan nem megbízhatóak, mások szerint pedig ugyan nem traumatikus, de kellemetlen események, magas helyekkel való találkozások sorozata vezet a fóbia kialakulásához, így nem lehet belőni egy kezdeti pontot, egy konkrét eredetet.
Eszerint az elmélet szerint a fóbia kialakulása egy tanulási folyamat, ahol az új környezetben jelentkező alapvetően fura testi érzetet egyszerűen szorongásnak, félelemnek címkézzük, ezért a jövőben kerüljük az ilyen helyzeteket, és ezzel nem adunk lehetőséget arra, hogy átcímkézzük az érzéseinket, így a félelem megerősödik, állandósul, és a végén már ezt is várjuk magunktól. Ezt az elképzelést támasztják alá azok a friss kutatások is, amik szerint a tériszonyos ember magas helyen képtelen megfelelően koordinálni a látását, mozgását és az egyensúlyát, így bizonytalanná válik: nem tudja a teste hogyan kellene mozognia. Heló, fura testi érzet, amit szorongásnak hiszünk.
Nyitott kérdések tehát még bőven vannak a tériszony eredetét illetően, de az biztos, hogy a magyarázat nem egyszerű. Az akrofóbia kialakulásához a gének, a korai tapasztalatok, a temperamentum és a személyiség egyéb jellemzői mind hozzájárulhatnak, nem beszélve a modellkövetésről.
Oké, de mit lehet kezdeni a tériszonnyal?
A fóbiák kezelésében alapelv, hogy amit egyszer megtanultunk, azt vissza is lehet tanulni. Ezt a tanulási folyamatot persze nem úgy kell elképzelni, hogy a pszichológus hetente háromnegyed órára kiállítja a tériszonyost a negyedik emeleti rendelője párkányára, majd bezsebeli a 8000 forintot, inkább úgy, hogy lassan, lépésről lépésre haladva, kezdetben csak fejben, fantáziában, később a valóságban (vagy mostanában a virtuális valóságban) is segít a páciensnek feldolgozni a félelmeit, legyőzni a szorongását. A tériszony sikeres legyűréséhez kell az is, hogy képesnek tartsuk magunkat a feladatra, és ebben egy egyébként támogató és biztonságos környezet, egy szakember folyamatos visszajelzései, megerősítései is a segítségünkre lehetnek. Ezt segítheti, ha a terápia részeként az ember relaxációs és stresszoldó technikákkal is megismerkedik, és a fóbiák feloldásában a hipnózis is hasznos lehet.
A fiam esetében tehát valószínűleg egyet tehetek: nem segítek neki elkerülni a magas helyeket, lehetőséget teremtek rá, hogy megszokja ezeket a helyzeteket, hogy megtanulja, hogy nem kell rettegni, igyekszem türelmesen és lassan feloldani a félelmét, megerősíteni őt abban, hogy képes magasan is biztonsággal mozogni. Ha sikerül, talán tényleg képessé is válik rá. Ha pedig nem, jöhet a terápia.
Írjon nekünk!
Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!
Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire.
Kuna Gábor pszichológus, család- és párterápiás tanácsadó, az ÖNSEGÍTŐ Személyiségfejlesztő Műhely szakmai vezetője szívesen válaszol munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban is. Révész Renáta Liliána családterapeuta és gyásztanácsadó, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági, nevelési problémákkal, gyász, válás, trauma, stressz okozta nehézségekkel és pályaválasztási, munkahelyet érintő kérdésekkel is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, függőséggel, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!
