5+1 munkahelyi szokás, ami nem is annyira egészséges

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy csomó ergonomikus bútort vehet, ha nem akarja, hogy az ülőmunka miatt tönkremenjen, csak éppen tudni is kellene használni ezeket. Sebaj, segítünk!

Irodában dolgozni nem egy életbiztosítás, ezt eddig is tudtuk. Sebaj, van egy csomó eszköz, ami elvileg segít abban, hogy ez még se legyen olyan megterhelő a szervezetünk számára. Persze minden problémát ezek sem oldanak meg, sőt. A Shape magazin szakértőket kérdezett meg arról, hogyan használjuk például az ülőlabdát vagy az álló munkához kitalált asztalt ahhoz, hogy tényleg védjék egészségünket. 

1. Ülőlabda

Ez az eszköz a közvélekedés szerint segít abban, hogy kicsit megdolgoztassuk a törzsizmokat, javítsunk a testtartásunkon, hogy ne legyenek gerincproblémáink. Csak az a baj, a legtöbben nem megfelelően használják, vagyis nem úgy ülnek rajta, ahogy kellene. Sam Clavell csontkovács szerint a comboknak párhuzamosnak kell lennie a padlóval, és ha ez megvan, helyezze a karját az asztalra úgy, hogy a felkar párhuzamos legyen a gerincével, a szemünk pedig egy vonalban legyen a monitor közepével. 

2. Asztal álló munkához

Már nemcsak állva, hanem futva is lehet dolgozni, és hiába tartják gyilkosnak az ülőmunkát, mégsem biztos, hogy az előbbi kettő jó megoldás, vagyis csak mértékkel az. Ezt állítja legalábbis Steven Knauf csontkovács a Human Factors című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva. A kutatók szerint ugyanis, ha a munkanap több mint háromnegyedét állva töltjük, az egyrészt nagyon fárasztó, begörcsölhet tőle a lábunk és a hátunk is megfájdulhat, és persze a ízületeket és vénákat is megviseli ez a fajta terhelés. Mit lehet tenni? Óránként váltson pozíciót, vagyis egy óra állást egy óra ülés kövessen, és egy igazán kényelmes és praktikus cipőben menjen dolgozni. 

3. Csuklótámasz

Ezeket a kiegészítőket a billentyűzet elé kell rakni, hogy a csuklónk alá legyen támasztva gépelés közben. A szakértő mégsem javasolja ezek használatát, mert kéztőalagút szindrómához vezethet, hiszen az ott futó idegeket és ereket folyamatosan "nyomja" a párna. Knaff szerint sokkal jobban járunk, ha a csukótámaszt kicsit előrébb toljuk, és a tenyerünk párnás részét pihentetjük rajta. "Így is kényelmes lesz, de nem nyomja majd az ereket és az idegeket" - tette hozzá. 

4. Stresszlabda

Egy frusztráló értekezlet közben vagy után jólesik megnyomorgatni a stresszlabdát, mert jót tesz a léleknek. Igen, jól sejti, a testnek viszont nem. "Miközben gépelünk, az ujjainkat amúgy is behajlítjuk szóval ahelyett, hogy a labda nyomogatása közben még jobban begörbítenénk őket, sokkal hasznosabb lenne, ha egy kicsit hátrafeszítenénk az ujjakat" - állítja a szakértő, aki hozzátette, természetesen nem kell kidobni a labdagyűjteményét, ha segít levezetni a feszültséget, csupán annyit kell tennie, hogy miután jól megszorongatta, nyújtóztassa ki az ujjait. Haladóbbak tehetnek rájuk egy befőttesgumit is, és úgy húzzák hátra őket, felejthetetlen perceket okozhat és akár a kollegiális közösségépítést is segítheti az ilyenkor véletlenül elröpülő gumik közös felkutatása!

5. Ergonomikus billentyűzet

Igen, ezeket direkt azért fejlesztették ki, hogy nekünk jó legyen, ám Knauf szerint az ergonomikus, vagyis a test sajátosságainak megfelelően kialakított billentyűzetek miatt a felkarunkat és a könyökünket nem úgy tartjuk, ahogy kellene, amitől könnyebben elfárad a kar, ráadásul mindez nyak-, hát- és vállfájdalmakhoz vezethet. Sőt, olyan izolált mozdulatokra van szükségünk a billentyűzet használata közben, amik ellen kifejlesztették, szóval a szakértő szerint jobb, ha maradunk a hagyományos változatnál. 

+1 Ebéd a dobozból

A szakértők azt javasolják mindenkinek, aki egészségesen szeretne étkezni, hogyha tud, akkor otthonról vigyen magának nassolnivalót és ebédet. Igen ám, de nem mindegy, mit pakolunk bele az uzsonnás dobozba, meg persze az sem, hogy mennyit. "Ügyeljen az adagokra, és a feldolgozott, előre elkészített ételek helyett inkább friss, saját kezűleg készített táplálékot pakoljon. És persze ne csak ebédet vigyen magával, gondoljon arra, hogy délután is biztosan megéhezik!" - ajánlja a Shape. Amit már csak azzal egészítenénk ki, amit nyilván amúgy is rég tud: hogy lehetőleg ne a monitor előtt tömje magába az egészet, hanem a konyhában, vagy - ha van a közelben park vagy valami zöldterület, és mondjuk valami szendvicsfélét hozott - még jobb a friss levegőn.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.