Hangulatzavar a magas IQ átka

Olvasási idő kb. 1 perc

Nyolcéves gyerekeket 14 éven át követtek nyomon, hogy kiderüljön, vajon tényleg okozhat-e bipoláris zavarokat az, ha valaki kreatív.

Szerkesztőségünk egy emberként rezzent össze, amikor belefutottunk a PSYBlog egyik friss cikkébe, amiben arról írnak, sajnos a magas intelligenciaszintnek is vannak negatív velejárói. Ezek pedig általában hangulatzavarok formájában mutatkoznak meg: például a magas gyerekkori IQ-t gyakran összekötik a fiatal felnőttkorban jelentkező bipoláris zavarokkal.

A kutatás eredményei újabb adalékot szolgáltatnak ahhoz a vitához, amely szerint kapcsolat van az intelligencia és a kreativitás, illetve a mentális egészségügyi problémák között. A vizsgálat elég sokáig tartott: összesen 1881 embert követtek végig nyolc éves koruktól kezdve egészen 22-23 éves korukig. Az idő folyamán nemcsak az intelligenciájukat, de a hangulatzavaraikat is nyomonkövették: az eredmények alapján pedig a nyolcéves korban 10-zel magasabb IQ-val rendelkezők bekerültek abba a felső tíz százalékba, akiknek a húszas éveik elején mániás személyiségvonásaik voltak.

Fotó: Chris Ware / Europress / Getty

„A bipoláris zavar és az intelligencia, illetve a kreativitás közti kapcsolat évek óta vita tárgya és több kutatás is kapcsolatot sejtet. A mostani kutatásunkban arra jutottunk, hogy a nyolcéves korban meglévő magasabb intelligenciaszint a korai felnőttkorban jelentkező bipoláris jelekhez vezethet" – mondta Daniel Smith professzor. „Nem azt állítjuk, hogy a magasabb IQ egyértelműen mániás depresszióhoz vezet, csak azt, hogy biológiai kapcsolat lehet közöttük" – tette hozzá, majd hangsúlyozta, legalább ekkora szerepük van a családban régóta jelenlévő mentális betegségeknek, a gyerekkori csapásoknak és a droghasználatnak is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!