Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kollégánk egyszer már fogyott 34 kilót, most pedig arra volt kíváncsi, hogy tornával és a vacsora elhagyásával tényleg lesz-e kockahasa nyárra. Tapasztalatok, eredmények, fotók és élmények.
Bár már július van, még mindig ömlenek a nyakunkba a "Hozd magad formába nyárra!" és az "Így lesz lapos hasad 3 hónap alatt!" cikkek és hirdetések. Ráadásul az internet olyan csodálatos, hogy erre rögtön számos megoldást is kínál: akadnak csodaszerek (amik vagy fogyasztanak vagy nem); orvosi beavatkozások (például gyomorgyűrű vagy zsírleszívás); illetve "hagyományos" módszerek is, ahol nem csapják be az alanyt és előre közlik, hogy bizony fel kell állni a kanapéról és le kell mondani a cukros üdítőkről, illetve a zsíros kajákról.
Április elején kíváncsiságból úgy döntöttem, kipróbálom az utóbbit: változtattam az étrendemen, belekezdtem egy otthoni tornába és bringával jártam a 10 kilométerre lévő munkahelyemre, hogy megtudjam, vajon tényleg lehet-e kockahasam három hónap alatt. Tapasztalatok, élmények, fotók és miértek a hajtás után.
Előzmények
Egészen tinédzser koromig vékonynak számítottam, viszont a főiskola vége felé egyre többet mutatott a mérleg. A nagyobb ruhaméretet azzal magyaráztam, hogy biztosan növésben vagyok – az sajnos nem tűnt fel, hogy a magasságom évek óta változatlan. Korábban nem igazán mértem magam, így a régebbi súlyomról nem tudok nyilatkozni, 2011-ben viszont elértem oda, hogy 99 kilogrammot nyomtam (sajnos nem fekve). Ekkor döntöttem úgy, hogy nem várom meg, hogy három számjegyből álljon a súlyom és életmódváltásba kezdtem.
Fontos
Én szándékosan nem kértem szakértői segítséget a projekt során, azonban ha ön mindenképpen biztosra menne, keressen fel egy étkezési tanácsadót és/vagy személyi edzőt - utóbbi például sokat segít abban, hogy a gyakorlatokat helyesen végezze és tényleg ott erősödjön, ahol szeretne.
Nagyon divatos szó egyébként, szinte bármilyen apró változtatást érthetünk alatta. Két dolgot tudtam: abba kell hagynom az egészségtelen étkezést és valamilyen mozgásra is rá kell bírnom magam. Ebből a szempontból könnyű dolgom volt, ugyanis nem hiába híztam meg ennyire: a cukros üdítőket pizzák váltották – utóbbiból hetente többet is megettem. Azt hittem, nehéz lesz lemondani róluk, viszont egyáltalán nem volt az. 2011 nyarán indult az egész, így rászoktattam magam a tonhalsalátára, ami a nagy melegben jobban is esett, mint a sütőből kihúzott pizza. Továbbá, mivel a csapvizet mindig is szerettem, illetve anyagilag is jobban jártam, ha nem költök annyit cukros üdítőkre, ezt az áldozatot sem volt nehéz meghozni.
A futásra nem vagyok képes, és mivel akkor még bringám sem volt, így mozgás gyanánt a több kilométeres séták maradtak: előfordult, hogy gyalog tettem meg az akkori munkahely-lakás 8 kilométeres távolságát. Ezek nem tudom, mennyit segítettek, én azért hiszek a 80-20 (étkezés-mozgás) arányban, ha fogyásról van szó.
A recept mindenesetre bevált, ugyanis 2012 augusztusában már csak 65 kiló voltam – tehát összesen 34-et fogytam le egyetlen év alatt. A 189 centimhez az sem volt éppen egészséges, és hiába mondták ismerősök és barátok, hogy a magasságomhoz a 99 is passzolt, eleinte sokkal jobban éreztem magam vékonyan. Aztán beláttam, hogy az XL-es ingek után XS-est, a 36-os nadrágok után 27-est hordani nem normális, így felszedtem pár kilót – végül 74-re állt be a súlyom, ami egészen mostanáig úgy is maradt. Innen indult a háromhónapos próba.
Elképzelés vs. valóság
A "kockahas" projekthez négy dolgot terveztem el: elhagyom a "szilárd" vacsorát, elkezdek tornázni és amikor csak tudok, bringával közlekedem. És persze, hogy fotózom magam, hogy lássam a változást.
Az étkezésekről
Mivel a reggeli után délben eszek legközelebb és utoljára, ezért nem volt és nincs is olyan nap, hogy ne éheznék meg estére. Általában munkából hazafelé tartva szoktam beszerezni a vacsorához valót – aminek a végeredménye sokszor sajnos szendvics volt. Hiába igyekeztem teljes kiőrlésű termékeket választani, csak sovány vigasz volt – pláne úgy, hogy vegetáriánusként gyakran vajjal és sajttal készítettem el. Ezt cseréltem eleinte laktózmentes tejből és banánból készült turmixra, ami bár nem tartalmaz sokkal kevesebb szénhidrátot, mégis a telítettség érzetét adta és torna után is jól esett egy kis fehérje. Később ezt is elhagytam és csak bogyós gyümölcsöt "nassoltam".
Szerencsére ezt sikerült végig tartani. Szerintem a legfontosabb az volt, hogy ami az ebédet illeti, nem vontam meg magamtól semmit: ugyanazt ettem, mint előtte. Igen, valószínűleg látványosabb lett volna az eredmény, ha csirkét eszek rizzsel, engem viszont depresszióba kerget, ha úgy érzem, le kell mondanom valamiről, úgy pedig nem élveztem volna az egészet. Mert egyébként – bármennyire meglepő – nem szenvedésként éltem meg ezt a három hónapot, hanem kifejezetten jól esett.
A tornáról
Mivel tényleg mindenféle segítség nélkül, "átlagemberként" akartam elérni a célt, így edzőterembe se iratkoztam be. Helyette a Youtube-on választottam egy teljesen véletlenszerű videót, ami nyolcszor fél perci tornát tartalmaz. Akadtak olyan napok, amikor nagyon későn értem haza és nem akartam már akkor enni, viszont tudtam, hogy ha tornázok, akkor farkaséhes leszek, így párszor kimaradt az esti mozgás. Végül megegyeztem magammal, hogy ilyen heti kétszer fordulhat elő – szerencsére ezt is sikerült tartani.
Az első torna után olyan izomláz lett a hasamban, hogy 3 napig felállni nem tudtam, utána viszont szerencsére csak egészséges szinten jelentkezett. A fotók alapján egy hónap után kezdett el látszódni a változás és hasonlóan éreztem én is: az a típus vagyok, aki sokszor azonnali eredményt akar, emiatt pocsék érzés volt, hogy hiába izzadok már 2-3 hete, ugyanúgy néz ki a hasam, min telőtte. Viszont a május eleji képek és a mérlegelés új löketett adott – emiatt is fontos szerintem, hogy folyamatosan monitorozzuk az állapotunkat.
A kerékpározásról
Azt mondták, semmit nem ér az egész, ha nem végzek kardió mozgást is: jó hír volt, hogy a bicikli is annak számít, mivel egyébként is azt terveztem, hogy azzal járok majd munkába. Ez napi 2x10, azaz alaphangon 20 kilométert jelentett. Annak érdekében, hogy ösztönözzem magam, a BKK-bérletről is lemondtam, így tényleg kénytelen voltam mindenhova kerékpárral járni. (Az már csak járadékos plusz volt, hogy így havonta 10 ezer forintot megspórolok.) Persze a nagy viharok sokszor kedvemet szegték, de a legjobb érzés mindig az volt, amikor a hatalmas szélben, bőrig ázva hazaértem és azt éreztem: igen, megcsináltam!
Ez is olyan dolog, amit sikerült végig tartanom: végül a három hónap alatt – a telefonos alkalmazás statiszitkája szerint – 1500 kilométert hagytam magam mögött. Egyébként ezt is csak ajánlani tudom: baromi motiváló, ahogy napról napra, hétről hétre egyre magasabb számra kúszik fel a letekert táv.
A fotózásról
Eleinte úgy terveztem, hogy csak előtte-utána képeket készítek, viszont mivel kíváncsi voltam a folyamatra (és hogy ha feladnám, motiváljon a változás), úgy döntöttem, kéthetente fotózom magam. Az első képet április 4-én készítettem, a legutolsót pedig június 29-én, ez hatszor 2 hetet jelent. Arra szigorúan ügyeltem, hogy mindig ugyanolyan helyzetben (reggeli előtt, nagydolog után) fotózzam magam, hogy lehetőleg objektív legyen a mérce.
A végeredmény
Mivel a korábbi 30 kilós fogyásom miatt finoman szólva nem a legfeszesebb a bőröm, így sejtettem, hogy nem lesz kockahasam. Nem csak erre fogom, hiszen számos más ponton is szigoríthattam volna a tervemen, viszont tényleg arra voltam kíváncsi, hogy ha valaki úgy dönt, márpedig neki kockahas kell, akkor van-e más módja a csirke-rizs-edzőterem kombináción kívül. Persze nem azt mondom, hogy csak az az egy út létezik, de az, hogy csak úgy a semmitől sakkozni lehet a hasunkon, nem életszerű.
A vacsora "elhagyása", valamint a torna és a kerékpározás kombójával nekem kereken 7 kilót sikerült fogynom három hónap alatt, és igazából csak egyetlen dolog hiányzott: az esti vacsorák a barátokkal. Ezeket nagyon szigorúan vettem, havi egyet engedélyeztem, ezen kívül igyekeztem hétvégén, ebédidőben megejteni őket. Ami számomra meglepő, hogy úgy gondoltam, 74 kilósan sincs hasam – ezt a fotó cáfolta és örülök, hogy eltűnt. Mindent összevetve a 27 évem alatt most vagyok a leginkább elégedett a testemmel – igaz, még bőven van mit alakítani rajta. Bár a striáim jobban látszanak, mint eddig bármikor, a legmeglepőbb az, hogy elfogadtam és meg is kedveltem őket – én, aki egyébként minden testrészemben találok valami kivetnivalót.
Hogyan tovább?
A kerékpározás megmarad, ahogyan vacsorára is igyekszem majd valami könnyebbet, mondjuk idénygyümölcsöket enni (most például teljesen jól elvagyok a görögdinnyével), a torna viszont már más kérdés. Hiába 8 perc az egész, őszintén bevallom, nehezen veszem rá magam, hogy a meleg szobába hazaérve még tornázzak.
Ami egyébként meglepő az az, hogy amikor a "nagy" fogyásom után voltam 65-66 kilogram, teljesen máshogy nézett ki a felsőtestem, mint most - akkor kórosan soványnak tűntem (talán az is voltam, de ezt nem kívülállóként nehéz megítélni), most viszont van valami formája is. Illetve jelentős különbség még, hogy régebben kövérnek láttam magam, most viszont teljesen jól érzem magam így, és azt is látom, hogy hova lehetne még ebből fejlődni.
Tanulság? Szerintem a képlet egyszerű: ha elégedett a testével, csak mások elvárásai miatt ne változtasson rajta, ha pedig nem, akkor lehetőségeihez mérten formálja. Amennyiben úgy érzi, kihagytam bármit, kérdezne, vagy csak kíváncsi még valamire, írjon nekem levelet!
