Ajándékdoboz: a közösségi adományozó pont, ahol fő a bizalom

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnéztük az első igazi, bizalomra épülő közösségi helyet, és kicsit helyreállt az emberekbe vetett bizalmunk.

Az elmúlt napokban nyílt meg az első olyan közösségi adományozó pont, amit nem figyelnek őrök, nincs személyzet, sem kamera. Az Ajándékdobozba mindenki behelyezheti a számára felesleges dolgokat, amit esetleg valaki más hasznosítani tud. Az első hírek után azt vizionáltuk, hogy itt pillanatok alatt kő kövön nem marad, a decens halmokba pakolt ruhákon hajléktalanok fognak horkolni, és a levetett cuccok valamelyik aukciós oldalon kötnek ki. Ehhez képest alig találtuk meg a meglehetősen eldugott házacskát, amely a Mészáros utca végén, a semmi közepén, egy óvoda mellett álldogál.

Ezen a részen ottjártunkkor egy lélek sem járt (bár gyalogosforgalom bizonyára van, hiszen itt egy óvoda a szomszédban), de nem egy ideális csomópont, ahol pörög az élet. A sarkon egy benzinkút van, a ház mellett pedig valamilyen nagyon zárt cég van, ahol kamerákkal figyelik a környéket, legalábbis a tábla szerint, de valójában nincsen kamera sehol, tehát továbbra is teljesen anoním módon lehet vinni és hozni adományokat. Nem értettük, miért egy ilyen, viszonylag kevéssé látogatott helyre került az első doboz, ezért írtunk a szervezőknek. "Mert ez a köztérről elérhető, és az onnan jól látható utcai magánterület a kezdeményező, Pados Balázs tulajdona. Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, de az Ajándékdoboz akár lehet máshol is" - válaszoltak megkeresésünkre. Az ötlet ugyanis Padostól származik, aki egyébként a behajtással foglalkozó Creditexpress Group Magyarország vezetője.

Galéria ikon

10

A jó minőségű ház kiállta a viharpróbát
Galéria: Ajándékdoboz - A Közösségi Adományozó Pon
Fotó: Dívány

Kérdés, ha beválik a kezdeményezés, lesz-e folytatása? A jelenlegi helyzet szerint talán igen. "Még csak pár napja indultunk, de már most sokan megkerestek, hogy szívesen gondoznának egy Ajándékdobozt. Amennyiben a kezdeményezés valóban sikeres lesz, minden eszközzel támogatjuk majd, hogy akár országos hálózat lehessen" - írták nekünk, mi meg drukkolunk. 

Persze nem mindegy, hová kerülnek az Ajándékdobozok: az ötletgazdák szerint frekventált, de rendezett városi köztereket érdemes elhelyezni a házikókat. " Ha a kezdeti sikereknek megfelelően alakulnak a dolgok, akkor nem rajtunk fog múlni, hogy mások (civil szervezetek, helyi közösségek vagy önkormányzatok) számára is rendelkezésre bocsássunk Ajándékdobozokat" - részletezték a terveket.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.