Jógázni még annál is jobb, mint gondolnád

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nekünk újdonság volt, de állítólag létezik a jelenség, amely szerint a nők 20 százaléka (vagyis minden ötödik a jógacsoportban!) különösen nagy örömet érezhet a gyakorlatok során. Igen, akkorát.

A jógázástól elélvezés az angol nyelvterületen a yogasm elnevezést kapta, amit magyarra talán jógazmusként lehetne fordítani, és bármilyen borzasztóan is hangzik, a kutatások szerint ez egy ténylegesen létező dolog. És nemcsak a jógázás, de sima edzés közben is elérhet.

A jelenséggel a napokban több cikk is foglalkozott, a Daily Mail például arról ír, hogy nem feltétlen egyetlen konkrét póz, mint inkább egy összefüggő gyakorlatsor hatására jelentkezhet orgazmus. Ilyen feladatok lehetnek azok, ahol az alhasi, a medencefeneki és a mélyizmok is dolgoznak, de akár már a felülések is kiválthatják az érzést. Ha ez nem volna elég motiváció arra, hogy mozogni kezdj, a kutatók szerint nemcsak az edzőtermen belül javul a szexuális életed a jógától. Egy kutatás során például 22 jógapózt tanítottak a résztvevőknek, amiket persze rendszeresen gyakorolniuk is kellett. 12 héttel később 75 százalékuk mondta azt, hogy a szexuális életük is jobb lett, mióta rendszeresen jógáznak. Raj Baker jógaoktató szerint ez azért is lehetséges, mert a mozgás során a hajlékonyság mellett a nők jobban oda tudnak figyelni a testükre, megtanulják a légzéstechnikát és az egyensúlyérzékük is javul. 

A Telegraph cikke ennél is tovább megy, ők konkrétan a kundalini jógát javasolják, nemcsak azért, mert Demi Moore is erre esküszik, hanem mert a beszámolók szerint volt, aki akkora orgazmust élt át egy ilyen óra alatt, hogy elsírta magát (és ez még csak az első órája volt!!). Abban ez a cikk is egyetért a Daily Maillel, hogy nem feltétlen a pozíciókon múlik a dolog, szerintük azonban agyban dől el az egész. Ha azonban egyszer eljutsz arra a szintre (jó, ez azért akár hónapokba vagy évekbe is telhet), akkor az orgazmus egy egészen új fogalmát ismered meg – legalábbis ezt mondják azok, akik mindezt rendszeresen gyakorolják. És persze nem volna New York New York, ha nem volnának máris olyan jógatermek, amelyek speciális, kifejezetten jógazmusra szakosodott órákat ígérnek. 

Fotó: Sonja Horsman / Northfoto
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.