Így legyél 40 felett is bombaformában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Középkorú és idősebb testépítők és fitneszversenyzők árulják el, hogyan élhetünk egészségesen.

Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy 40 vagy 50 éves kor felett nem lehet életmódot váltani. Meg is kérdeztük a WBPF fitnesz és testépítő szövetség néhány „veterán” tagját, hogy árulják el, mi a titkuk. Persze nem azt mondjuk, hogy te is menj el a végletekig, de az alábbi testépítő és fitneszversenyzők is bizonyítják, hogy az erő a változásra mindannyiunkban benne van, csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele. 

Palecián Judit (43) ötszörös világbajnok és kétszeres Európa-bajnok Athletic kategóriában, kétszeres professzionális ökölvívó világbajnok

Fotó: Velvet

„Mindegy, milyen sportot űzünk, de mindenképpen mozogjunk. Nemcsak a fizikai állapotra van jó hatással a sportolás, de életmódunk is kiegyensúlyozottá válik tőle. Természetesen táplálkozásra is oda kell figyelni, és ezt egyébként minden korosztálynak ajánlom. A fiatalok ne tékozolják el éveiket a számítógép előtt, hanem a technika vívmányai mellett menjenek ki a szabad levegőre mozogni. Jó hatással lesz a tanulmányi eredményeikre, testtartásukra és a kedélyállapotukra is a mozgás.”

Lakatos Mihály (57) Masters Testépítő Európa- és világbajnok:

„Egy bölcs mondás szerint azok vagyunk, amit megeszünk. Persze ezt jelképesen kell értelmezni, de az kétségtelen tény, hogy az egészséges életmódunk két legfontosabb eleme a helyes táplálkozás és persze a mozgás. A korosztályomnak már el kell tűnődnie, hogy mit eszik, hiszen a rossz táplálkozás okozta betegségek az évek múlásával nagy előszeretettel vernek tanyát testünkben. A fiatalok pedig fontolják meg az idősebbek bölcs intelmeit. Nem lehet mindenkiből élsportoló, de egy kis mozgás és egészséges táplálkozás még senkinek sem ártott meg.”

Fotó: Velvet

Koltai Gabriella (54) Fitprádé Fitlady kategóriában különdíjas

„Ha lehet, mindenből csak mértékkel együnk. Ne is vásároljunk olyan élelmiszert, ami tele van zsírral, cukorral és liszttel. Főzzünk magunk, ha tehetjük, mert akkor mi válogathatjuk össze az alapanyagokat. Ha már idősebek vagyunk, jól melegítsünk be, vigyázzunk az ízületekre, ne erőltessük túl. Csak a fokozatosság legyen szem előtt, kisebb súllyal kezdjünk, majd fokozatosan emeljük. Mindent, amit csinálunk, jókedvűen végezzük, a pozitív gondolkodás az, ami átsegít a mélypontokon. Ha lehet, mindenből hozzuk ki a maximumot, amit csinálunk. Az évek múlnak, de lehet egy picit lassítani, megállítani. Lényeg, hogy ne mérgezzük magunkat rossz, negatív gondolatokkal, ne ártsunk senkinek, csak segítsünk azon, aki rászorul. A jókedv, a derű az, ami fiatalon tart. Örüljünk az életnek, az apróságoknak, és tudjuk megbecsülni, hogy egészségesek vagyunk, és szeretteink körülöttünk vannak.”

Fotó: Velvet

Zimmermann Ferenc (67) WBPF Testépítő és Fitness világbajnokságon ezüstérmes a 60 év felettiek kategóriájában

„Éljenek tudatosan sportos életmódot, de ne akarjanak gyors eredményeket. A kulcsszó a kitartás és a türelem. A sikerhez rögös, nehéz út vezet, de a jól megalapozott sportkarrier hosszú lesz, akár még időskorban is örülhetünk a sikereknek. A lényeg, ne kövessünk el olyan hibát, ami miatt abba kell hagynunk vagy átmenetileg is felfüggesztenünk a testmozgást. Egy derékba tört pályafutás nem építhető újra, és nem nevezhető sikeres karriernek. Nem fontos vérmesen komolyan venni ezt az életfelfogást, derű, öröm is legyen benne. Nem szabad kockáztatni, bármit is háttérbe szorítani, mert emellett még lehet komoly munkahelyünk, tanulhatunk, hobbink is lehet, de az egészséges életmód minden ténykedésünket hassa át. A teljes életet család, munka és sport, hobbi – együtt teszik élhetővé, értelmessé.”

Fotó: Velvet
 

Hozzászólnál? Facebook-oldalunkon megteheted!

Kövess minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gaál Kata
Gaál Kata
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.