Eddig azt gondolták, főleg pszichés alapon képes működni a placebo hatás, pedig részben a genetikai örökségünk lehet a magyarázata annak, hogy egyeseknél tényleg hat akár a homeopátia is.
A placebohatás, azaz a vegyületektől független gyógyszerhatás a magyarázata annak, hogy néhány, racionálisan akár badarságnak tűnő gyógymód is képes hatékonyan segíteni embereken. Pontosabban egyes embereken. A kutatásokból ugyanis úgy tűnik, hogy jelentős egyéni különbségek vannak a placebóra való fogékonyságunkban, és egy friss vizsgálatból most az is kiderül, miért.
A The Atlantic-ben megjelent cikk szerint a tudományos szakirodalomban korábban is vizsgálták már, vajon mi befolyásolja a páciensek válaszkészségét a placebóra. Volt olyan kutató, aki tulajdonságokkal (izgalomkeresés, altruizmus), és akad, aki a külső körülményekkel, például a páciensnek a gyógyszert adóval kapcsolatos elképzeléseivel, hiedelmeivel magyarázta a jelenséget. Most úgy tűnik, hogy nemcsak pszichés háttere lehet a dolognak, a gének szerepe sem mellékes az ügyben.
Egy harvardi kutatócsoport irritábilis bélszindrómával küzdő betegeket vizsgálva azt találta, hogy a placebóra való fogékonyságot erősen befolyásolta, hogy a résztvevők a COMT nevű gén melyik verziójával rendelkeznek. Ez a gén szabályozza, hogy mennyi dopamin jut az agyba, ahogy kapcsolatban áll a fájdalom érzésével, és azzal is, mekkora örömöt jelentenek nekünk a jutalmak. Azok az emberek, akik a gén magas dopaminszintet generáló változatával rendelkeztek, társaiknál jobban reagáltak a placebóra, különösen akkor, ha az őket kezelő “szakember” is hitelesnek, gondoskodónak tűnt.
A kutatók szerint azért persze valószínűtlen, hogy kizárólag egyetlen gén magyarázna egy ilyen összetett jelenséget, mint a placebóra való fogékonyság, de nagyon úgy tűnik, hogy a genetikai örökségünk is a kirakós egy fontos darabkája. Vagyis simán lehet a nagyira mutogatni, ha bárki kérdőre vonna, hogy miért működik nálunk a homeopátia.
