Csernus a kétkezi munkásoknak vinné el a csúcsgasztronómiát

Olvasási idő kb. 5 perc

A KávéBár Bazár rendezvényen még a tévépszichiáter őszinte vendéglátás művésznevű utópiája volt a legérdekesebb: ez is könyörtelen lesz, de csakis a vendég érdekében.

Ha egy rendezvényt a Corinthia (ex Royal) hotelben tartanak, oda biztosan tömött pénztárcával kell menni, pláne ha a kiállítók a pálinka/bor/kávé/csokoládé vonalon próbálnak üzletelni. A hétvégi KávéBár Bazár névre keresztelt  kétnapos rendezvény félig a szakmának szólt, félig a laikusoknak, csak még azt nem sikerült eldönteni, merre billent el a mérleg nyelve.

Képzeljen el két csomó nagy termet, ahol a Nespresso csilli-villi standja és a Stelázsi lekvárjai várják, hogy valaki megvegye a kézműves lekvárt és George Clooney limitált szériás kávéját, majd a Pellini kávé mellett a Magos Varázs krékereit lehet megkóstolni, és így tovább.

Galéria ikon

20

Galéria: Kávébár Bazár 2015
Fotó: Dívány / Dívány

Ahogy sodródom kora délutáni tömeggel, akik az ingyenkávés helyek felé tartanak, azt veszem észre, hogy tavaly pont ugyanezt lehetett itt megnézni, napi 3500-ért. Vannak a kis, mostanság irgalmatlanul felkapott pörkölők, akik a menő kávézóknak biztosítják az alapanyagokat, a "nagyok" akiknek feltételezem kötelező kint lenni, és őket körülveszik az innen-onnan összegründolt szirupárusok, kézműves bonbonosok (250/db) és a víztisztitóárus. De promózzák itt a Zsiday birodalom sokadik helyét, egy kávézót (ÉS Deli), ahol Starbucks árakon vehetünk majd "gourmet szendvicset", és dr. Csernus is bővitette brandjét egy kávézóval.

De ne siessünk előre, bíztam benne, hogy a tavalyi Aeropressre való rácsodálkozás után lesz valami újdonság a standokon, ám a wow élmény hiányzott. A Nespresso a Riedellel összeállva - a Riedel a poharak Rolls Royce-a, minden valamirevaló borsznob  szinte csak ebből hajlandó inni - tervezett két poharat, amelyek állítólag még jobban kihozzák a kávé illatát, ízét, és aromáját. Már látom, ahogy az ágyban felhörpintett kapszulást kóstolva a vásárló csettint és sorolja: hm, az animális jegyek megjelenése fantasztikus ebben a kávéban! Azt hittem, nincs ember aki kifizet 9900 forintot két (meglehetősen órmotlan) üvegpoháért, de kiderült, hogy a karácsony elött piacra dobott poharakra igencsak van igény.

Galéria ikon

20

Galéria: Kávébár Bazár 2015
Fotó: Dívány / Dívány

A másik rácsodálkozásom (itt már kiderült, milyen totálisan reménytelenül próbálok kávésznobbá válni) a Pellinisek által forgalmazott Hand presso volt. Ez  valami olyan, mint egy pumpa, aminek a végére erősítettek egy kávéfőző tetőt - és a lényege is pont ez. Ha valaki olyan helyre keveredik, ahol ne adj' isten nem tud hozzájutni egy jó kávéhoz, akkor csak elő kell kapni a kis szerkezetetés lefőzni vele a saját friss, illatos kávét. A gond nyilván, hogy honnan vesz az ember megfelelő hőfokú vizet (92 celsius fok az ajánlott), de szerencsére a főző mellé termoszt is be lehet szerezni, amely beépített hőmérővel rendelkezik. Szóval most már ez sem lehet akadály: ha tudja, hogy olyan helyen köt majd ki, ahol nem tud jó kávét inni, ne csak a kávéfőzőjét vigye, de a forró vizét is.

A főző elég egyszerűen működik és mind őrölt, mind pod-os kávéval használható, csak fel kell pumpálni, hogy megfelelő bar nyomással folyhasson a csészénkbe a kedvenc kávénk. Az alapverzió 33000 Ft, az autós szett - mely teljesen önműködően készíti el kávét - 60.000 Ft. Már látom is, ahogy a Bakancslistás fiúk előkapják valami kies tájékon, vagy Földes kolléga koszovói tudósítása közben nekiáll kávét főzni vele. A tesztelők szerint "régi könyv illata" volt a kóstolt kávénak, de volt aki a házikolbászt emlegette, ezek mind szuper illatok, de kávénak...?

És ha itt nem lenne vége az izgalmaknak, kiderült, hogy dr. Csernus is belevágott a bizniszbe, nem csak előadást tart a rendezvényen (Kávé-Bor-Mámor címmel), hanem február 24-én megnyitja Egerben a Depresszó nevű helyet. Mint kiderült, Csernus az alulról építkezésben hisz, ezért nem is reklámozza a kávézót (kivéve, hogy elhinti a hírt egy kávés rendezvényen, hogy aztán az újságok is megírhassák, linkkel, persze), szerinte úgyis a mindenkori fogyasztó fogja majd eldönteni, mennyire tetszik neki a hely. Mint mondja, hiába viszonylag kicsi vidéki város Eger, a turizmusa azért meglehetősen élénk, így lesz igény ott egy ilyen helyre. Az ötlet onnan jött, hogy a Borteraszon ott volt a Depresszó és elképesztően pörgött, így Csernus a fejébe vette, hogy létrehozza az őszinte vendéglátást. Azért nem kell aggódni, a pincér nem fogja leordítani a vendéget akkor se, ha rossz napja van: "Olyan emberek fognak ott dolgozni, akik mentálisan csiszoltak lesznek"- fejtette ki. Ígérete szerint a kávézó nagyon otthonos lesz, ahol kulcsfontosságot kap majd a mosoly. Mármint a valódi mosoly, mert ezt se könnyű megismerni: "Nem a vigyor, ugyanis a vigyor a belülről jövő bizonytalanság szimbolikája, míg a mosoly az szívből jön. De hogy hogyan lehet szívből jönnie? Azt gondolom, hogy ezeket a dolgokat tudom" - bízik Csernus önmagában.

A hely a törzsvevőknek névre szóló bögrét tart fenn majd, ami kedves, de a lényeg úgyis az, hogy milyen lesz a kávé? A feketéről Nezvál Máté gondoskodik, a Depresszóban kézzel válogatott különleges kávét fognak tartani, és külön gondolnak majd az átlagemberekre. "A mai magyar ember, egy kétkezi munkás egy nagyon trendi helyre nem fog bemenni. De ha ott van a tömbházak közt, a buszállomással szemben, akkor szeretném, ha a hétköznapi ember is bemenne és megkóstolná azt, amit a mai csúcsgasztró világ kávénak hív" - részletezte a hamarosan nyíló kávézó terveit.

Persze az is előfordulhat egy ilyen helyen, hogy az ember tejszínnel kéri a kávét, de azt bizonyos okokból nem tartanak. "Nagyon fontos egy helyen megtanulni nemet mondani, és az őszinte vendéglátásba az is beletartozik, hogy az embereim tudjanak nemet mondani. Azt gondolom, hogy szabad országban élünk, és mindenki oda megy, ahová szeretne. Ha valaki nem tartja tiszteletben az adott hely hozzáállását a kávéhoz, az menjen máshová" - vázolta a kegyelmet kávézásban sem ismerő doki, én pedig szomorúan elbújtam egy sarokba,hogy bedobjak egy akciós osztrigát (590,- Ft), ahol senki nem oktatott ki, hogy tengeri állatokhoz nem illik az Irsai.

KávéBár Bazár

2015. február 21-22. - Corinthia Hotel Budapest  

1073, Erzsébet krt. 43-49

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.