Formálja hasizmát mókás gyakorlatokkal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A külföldi sztárok odavannak a stability típusú edzésért, ezért mi is kipróbáltuk.

Tud egy lábon állni? És egy folyton billegő felületen, súlyzózás közben? Vagy próbált már labdán guggolni? Mi már igen, és bátran kijelenthetjük, hogy ha nekünk sikerült, akkor egy kis gyakorlással, és persze a szakértő instrukcióival bárki elsajátíthatja ezeket a mutatványokat, melyeket még Hugh Jakcman is imád

A jól megszokott hasprések és könnyen sérüléshez vezető felülések helyett más alternatívát kerestünk, hogy feldobjuk egy kicsit a már-már unalmassá való hasedzéseket. Szerencsére elég hamar belefutottunk egy újfajta óratípusba, amely a törzs általános fejlesztésére és erősítésére helyezi a hangsúlyt, sőt, sokkal jobban hat a hasizmokra, mint a hagyományos gyakorlatok. Rögtön ki is próbáltuk Gaál Attila stability óráját az F&M fitness and more-ban. Be kell valljam, elsőre hátrahőköltem az eszközök láttán. Íme egy kis ízelítő: 

Galéria ikon

8

"Az egész koncepció folyamatosan alakult ki a fejemben. Edzőként dolgoztam a Kanári- szigetek egyikén, Lanzaroten, és szabadidőmben - a szörfözés és spanyol tanulása mellett - a TRX gyakorlatokat próbáltam nehezíteni."
Galéria: Stability
Fotó: Picasa / Facebook/Stability & Personal Trainer - Attila Gaál

A riadalom után aztán belevágtunk és elég hamar leizzadtunk, de már nem a félelemtől, sokkal inkább a koncentrációt igénylő feladatoktól. Az edző korábban elmondta, hogy a törzs olyan izmait fogjuk most igénybe venni és edzeni, amiket általában sokan kihagynak a napi edzésrutinjukból. Hát mit ne mondjak, a fittlabdán egyensúlyozva sem próbáltam még TRX-ezni, de azt rögtön éreztem, hogy nem csak a törzs- (core), és hasizmaimat veszik igénybe a feladatok, hanem szinte az egész testemet használnom kell. 

Nehéz lenne leírni, de szerencsére videó is van róla: 

"Stability Training® a törzsizom fejlesztésén kívül az egyensúly fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, mert az egészségünk megőrzése szempontjából is fontos az izületek körüli izomzat megerősítése. De erre azért is szükség van, hogy gyorsabban fejlődjön a sportteljesítményünk. Ha például olyan sportot űzünk, amely gyors irányváltoztatást, egyensúlyozást igényel (síelők, focisták stb.), ott bizony az ízületek állapota kiemelten fontos, és ha nem elég erősek ezek az izmok, könnyebben szenvedhetünk sérülést" - magyarázta közben Gaál Attila, személyi edző. 

Egyensúlyoztunk hengeren, fittlabdán, instabil deszkapárnán, miközben súlyzós gyakorlatokat végeztünk, vagy épp TRX-eztünk. Őszintén szólva biztosra vettem, hogy ha valaki, akkor én biztosan hatalmasat fogok esni és összetöröm magam. De nem így történt, sőt! Ez valószínűleg azért van, mert az edző mindig pontos, és részletes instrukciókat adott egy-egy feladathoz: hogyan álljunk neki, melyik izmunkat kell érezzük, ami dolgozik, mire figyeljünk, stb. Ami elsőre számomra lehetetlennek tűnt, azt végül saját meglepetésemre is könnyedén (na jó, azért annyira nem könnyen) elvégeztem. 

Sikerélményben tehát nem volt hiány, és egyáltalán nem unalmas, sőt, változatos, mókás óra volt. És, hogy mennyire mozgatott át? Legyen elég annyi, hogy másnap elég nehezen lépcsőztem és valami számomra egészen fura módon a testem eddig számomra ismeretlen izmairól is megtudtam, hogy léteznek. 

Honnan ered a Stability Training®?

Az egész koncepció folyamatosan alakult ki a fejemben. Edzőként dolgoztam a Kanári- szigetek egyikén, Lanzaroten, és szabadidőmben - a szörfözés és spanyol tanulása mellett - a TRX gyakorlatokat próbáltam nehezíteni. Így sikerült a fittlabdával kombinálni néhány gyakorlatot. Majd itthon az F&M-ben edzőként gondolkodtam, hogyan lehetne érdekesebbé, nagyobb kihívássá alakítani a gyakorlatokat. Néhány extrém sportokat űző vendégem és saját érdeklődésem miatt is egyre inkább belemerültem az új gyakorlatok kipróbálásába. Fittlabdával, dinerpárnával, instabil steppaddal kombináltam össze egyre több gyakorlatot. Ezeken a legtöbb gyakorlatot ugyanúgy végre tudjuk hajtani, csak mindemellett ügyességet, core izomzatot, egyensúlyt is fejleszt. Valamint sokkal izgalmasabbá válik általa az edzés. Majd megismerkedtem az indoboarddal, és én is elkezdtem alkalmazni ezt az instabil eszközt.

Valahogy így alakult ki a Stability Training®. Bár a kialakult nem a legjobb szó, mert szerencsére nap, mint nap találok ki új gyakorlatokat, amikkel egyre magasabb szintre lehet emelni képességeinket.

Figyelem! A gyakorlatokat otthon, egyedül senki ne próbálja ki, mert megfelelő edzettség és szakértői segítség nélkül sérülésekhez vezethet!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gaál Kata
Gaál Kata
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.