Előtte az élet, mégis, mi a fene baja lehetne?

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több fiatal szenved attól, hogy nem tud dönteni a saját jövőjéről, ennek következtében pedig nem képes leválni a szüleiről, szorong. Mindent a kapunyitási pánikról.

Lett egy új krízisünk, vagy lehet, hogy volt is, csak épp nem vettük észre – ezen még vitatkoznak a pszichológusok. Bárhogy is, az viszont biztos, ma sokaknak valahogy nehezebbnek tűnik elkezdeni a felnőtt létet, meghozni azokat a döntéseket, amik a fiatal felnőttkorral járnak együtt.

Sok néven fut az új probléma, hívják kapunyitási pániknak, életkezdési válságnak, vagy akár quarterlife crisis-nek. Akárhogy is nevezzük, a lényeg az, hogy egy-két generációval ezelőtt még nem létezett ez a tünetegyüttes, ma viszont egyre több fiatal szenved attól, hogy nem tud dönteni a saját jövőjéről. Halogatja a tanulmányai befejezését, nem képes leválni a szüleiről, szorong. De miért? Mi történik velük? Miért nem örülnek inkább? Előttük a jövő, tanulhatnak, csak magukért élhetnek, nem kell eltartaniuk senkit. Mégis, mi olyan nehéz ebben?

Mitől olyan nehéz?

Ha összehasonlítanánk, milyen lehetett az élet egy huszonéves fiatal számára ötven évvel ezelőtt, és milyen ma, sok hasonlóságot, de rengeteg különbséget is látnánk. Az egyik legfontosabb különbség talán az, hogy ma sokkal nagyobbak a választási lehetőségeink. Bizonyos határok között, de magunk dönthetünk arról, milyen szakmát válasszunk, milyen karriert képzelünk el magunknak, egyáltalán, a világ mely pontján éljünk. Ez persze jó. De minél több a választási lehetőségünk, annál inkább félhetünk a bukástól, a rossz döntéseink következményeitől. Különösen úgy, hogy ma a jövő is sokkal bizonytalanabbnak, kiszámíthatatlanabbnak tűnik, mint régen. A gazdaság, a társadalom, a szakmák, az elvárások, és minden más is nagyon gyorsan változik. Egy ilyen világban nem egyszerű kapaszkodót találni tapasztalatok nélkül, pályakezdőként. Lehet, hogy ebben a helyzetben inkább a biztonságos jelen, vagy akár a múlt tűnik vonzóbbnak, amikor még nem volt ennyi lehetőség, felelősség, eldöntendő. És hogy mik lehetnek a kapunyitási pánik tünetei?

Van néhány:

• halogatás: második, harmadik diploma, a szülőkről való leválás késleltetése
• szorongás, depresszió, passzivitás
• elégedetlenség, zavarodottság és döntésképtelenség 
•  hosszabb távon kiábrándulás, kiégés, teljes motivációvesztés
• súlyos esetben pszichoszomatikus tünetek, pszichés megbetegedés.

A legfontosabb tünet, ami talán kiváltó ok is lehet, az elégedetlenség. Nagyon sokan irreális, a valóságtól távol álló elvárásokkal kezdenek bele a felnőtt életükbe. Könnyű ma ilyeneket beszerezni: sok pénz, könnyű sikerek, gyors karrier, mindez persze elköteleződés és erőfeszítés nélkül. Valahogy ez tűnik most a boldogság titkának, ha csak a tévére bízzuk magunkat. De a munkaerőpiac, vagy az oktatási rendszerünk sem segít túl sokat. Nem könnyű ma egyetemistaként valós információkat, használható tudást, munkatapasztalatot szerezni, ezek pedig elengedhetetlenül fontosak lennének a karrier első lépéseinél. A megfelelő felkészülés nélkül a munka világába kerülő fiatalok ezért aztán gyorsan csalódnak, kiábrándulnak, és még évekig keresgélnek, váltogatják a munkahelyeiket. Ebben a korszakban már a szülők, tanárok, idősebbek sem tudnak igazán segíteni, és lehet, hogy nem is akarjuk, hogy segítsenek. Mert hát felnőttek vagyunk, nekünk kell eldönteni.

Aztán ott van az is, hogy régebben egy diploma megszerzése mégiscsak valamilyen presztízst jelentett, ugródeszka volt a siker felé. A túlzott elvárások még megmaradtak, de a valóságban, a tömeges oktatás korában ez már nincs így. Könnyen lehet, hogy egy diplomával, vagy akár kettővel is a konyhán, az irattárban, vagy a recepción kell kezdeni a versenyt, az érvényesülést.

Mi a dolgunk? Mit is kell most eldönteni?

A tüneteket, a helyzetet már látjuk, de mi lehet egy ilyen krízis lényege vagy tanulsága? Kortól, kultúrától és a karrierlehetőségektől függetlenül sosem volt egyszerű a felnőtté válás. Olyan dolgokat kell ilyenkor megtanulnunk vagy eldöntenünk, ami az egész későbbi életünk sikerességét fogja befolyásolni, nem csak a munkánkét. Be kell rendezkednünk az önállóságra, meg kell tanulnunk a szüleink támogatása nélkül élni. Ki kell próbálnunk a függetlenséget, és rá kell jönnünk, hogy mi magunk vagyunk a felelősek a saját életünkért. Ez a hosszú távú, felnőttkori párkapcsolatok kialakításának és gyakorlásának kora is. Természetes, ha mindezek együtt szorongást okoznak, és lehet a tanulás közben néha hibázni is.

Nem szeretjük a krízis szót, pedig önmagában nem katasztrófát jelent. Inkább olyan természetes fordulópont az életünkben, ahol fontos döntéseket kell hoznunk magunkról, a saját sorsunkról. Olyan helyzetbe kerülünk ilyenkor, ahol az eddigi megoldásaink, gondolkodásmódunk nem fog segíteni, valami újat kell kitalálnunk. Sok ilyen várható az életünkben, nem csak a karrier kezdetén. De ha jól csináljuk, a krízis megoldása mindig valami újhoz vezet, és egy magasabb minőségű életszakaszba irányít bennünket.

Meg lehet előzni? Vagy essünk át rajta?

Először is, sokat segít már az is, ha úgy tekintünk erre a krízisre, mint ami hasznunkra lehet. Sok pszichológus szerint ez a krízis az egészséges fejlődés természetes része, ami igenis hasznosnak bizonyulhat. Néha ijesztő vagy fárasztó, de mégis van időnk magunkon gondolkodni, van lehetőségünk kitalálni, milyenek szeretnénk lenni, és felkészülhetünk egy megalapozott választásra.

Könnyíteni persze lehet az úton. Ha már a tanulás során igyekszünk valós, használható munkatapasztalatokat szerezni, az később sokat fog segíteni. Akik tapasztalatokkal lépnek a munkaerőpiacra, könnyebben találnak munkát, de a munkával kapcsolatos érzéseik is pozitívabbak. Kompetensnek, magabiztosabbnak érzik magukat, és kevésbé hajlamosak irreális elvárásokat támasztani. Világos, jól meghatározott célok is kellenek. Ezek már önmagukban motiváló erejűek, de segítenek a döntésekben is. Pontosan meg kell értenünk saját érdeklődésünket és motivációinkat, és törekedni kell rá, hogy ezeknek minél inkább megfelelő munkát találjunk.

Nagyon fontos az is, hogy amennyire csak lehet, kerülni kell a halogatást. Lehet, hogy most megnyugtatónak tűnik még egy fölösleges képzésbe belevágni, vagy csak odébb tolni egy fontos döntést, de hosszú távon csak növeli a szorongást. Nem baj, ha most nem világos minden. Szabad hibázni, és sosem késő korrigálni, ha arra lesz szükség.