Ezért jó költözködni

Olvasási idő kb. 5 perc

Költözni persze macerás, de összeszedtük, mi mindent nyerhet is vele. Mit vigyen magával és mit ne, ha új életet kezd? És ha már úgyis költözik, az sem biztos, hogy érdemes megállni a szomszéd városnál.

Elege van a mókuskerékből és szerencsét próbálna egy idegen helyen, vagy épp külső körülmények miatt muszáj továbbállnia, de fél a változástól? Gondoljon arra, hogy egy költözés nem csak a régi holmik cipelésével, de rengeteg új lehetőséggel is jár. Eláruljuk, miért nem olyan szörnyű új életet kezdeni...

Egyesek hamar megunják a környezetük adta lehetőségeket és valami másra vágynak, és vannak, akiket a körülmények változása visz tovább. Akár egy új lakásba, akár egy másik városba vagy idegen országba költözik, az igazán lényeges változást nem a helyszínek cserélődése jelenti, hanem az, ahogy feldolgozza az újrakezdést. 

Új élet, új lakás

“Három évvel ezelőtt anyagi nehézségek megelőzése miatt kellett eladnunk a 16. kerületi szülőházamat. Mindenképpen a környéken akartunk maradni, így esett a választás Csömörre. Édesanyámmal, a férjemmel, négy kutyával, egy élet emlékeivel és tárgyaival felszerelkezve találtunk egy szép környéken új otthonra. Aztán a sors úgy hozta, hogy újra költöznöm kellett, mert időközben elváltam, és kettőnknek túl nagy volt a csömöri ház. Bútorokkal együtt eladtuk, hogy megválhassak a múltam minden darabjától, és találtunk helyette egy kisebb lakást, újra a 16. kerületben. Nemrég azonban egymagam kellett, hogy belevágjak életem legnagyobb harcába: édesanyám meghalt és nekem megint mennem kellett” - meséli Bárány Anna.

A tapasztalatok szerzéséhez és a kalandok megéléséhez kevés az, ha a számítógép előtt ülve bővítjük ismereteinket és baráti körünket. Utazó bloggerek írásaiból gyűjtöttünk össze néhány nyomós érvet arra, amiért valóban érdemes többször is továbbállnia, vagy újra meg újra elindulnia élete során.

1. Új lehetőségek várják

Lehet, hogy indulás előtt minden olyan kiszámíthatatlannak és zavarosnak tűnik, hogy inkább megfutamodna, de pont ez az ideiglenes tudatlanság motiválja arra, hogy eddig ismeretlen dolgokat fedezzen fel. Új barátokra, ízekre és élményekre fog lelni, mások lesznek a mindennapos szokásai, megváltoznak a heti rutinjai. Az anyanyelve helyett talán egy másik nyelvet fog használni, hogy egy idegen kultúrába beilleszkedjen, ahol a vissza-visszatérő honvágy ellenére otthonosan érzi majd magát.

Jelenlegi lakóhelyén talán nincs alkalma arra, hogy

  • a kiszemelt egyetemre vagy tanfolyamra járjon,
  • anyanyelvű emberekkel társalogva gyakoroljon egy idegen nyelvet,
  • nemzetközi kapcsolatok hiányában előreléphessen a munkahelyén,
  • vagy önkéntes munkát vállaljon olyan ügyben (hátrányos helyzetű gyermekek segítése, veszélyeztetett állatok védelme), amit fontosnak tart.

...és ez még csak néhány olyan hasznos és kalandos lehetőség, amiből kimaradnak azok, akiknek eszük ágában sincs szedni a sátorfájukat - figyelmeztet Peter Clemens, a The Change Blog alapítója.

2. Szenvedélyre vágyik?

A globális utazások és kommunikáció korában egyre gyakoribb jelenség a "nemzetközi párkapcsolatok" születése, aminek köszönhetően egy pár ingázik két ország és család között, vagy egy harmadik helyszínt választanak a közös élethez. "A szerelem után menni nem felelőtlenség vagy őrültség, hanem inkább őszinteség" - vallja Lauren Martin az elitedaily.com oldalon. Akár egy távol élő társban, egy messzi városban vagy egy külföldi munkában látja azt, amire vágyik, mozdulnia kell érte. Ha a divat a szenvedélye, akkor Párizs vagy New York, ha a pénzügy az, amiben otthonosan mozog, akkor London, ha szörfözne, akkor Hawaii vagy Ausztrália, ha pedig az informatika a mindene, akkor a Szilícium-völgy a nyerő hely az ön számára. 

3. Tiszta lappal indulhat

Ha még mindig abban a városban él, ahol a gyerekkorát töltötte és felnevelkedett, akkor valószínűleg rengeteg olyan ember veszi körül, akik befolyásolják mindennapjait, döntéseit és tetteit, ami néha kimondottan visszatarthatja a továbblépéstől.

Akaratlanul ugyan, de a család - különösen a szülők - nyomásának hatására vannak, akik életüket a "kevesebb, de biztosabb" elv alapján élik anélkül, hogy számításba vennének több lehetőséget és kibontakoztatnák tehetségüket mindabban, ami egy kicsit is érdekli őket. (Mindez persze összefügghet a tanulmányokkal, a karrierépítéssel, vagy akár a szexuális beállítottsággal is.) Kiszakadni a szoros családi közegből és más városba vagy országba költözni nem azt jelenti, hogy megszüntetjük a kapcsolatot a szeretteinkkel. Egyszerűen csak esélyt adunk magunknak arra, hogy nyomás nélkül élvezni és használni tudjuk azt, amit az élet felkínál nekünk - állítja ismét Peter Clemens, a The Change Blog alapítója.

Még mindig azok a legközelebbi barátai, akikkel felnőtt? Ha így van, akkor valószínűleg - akaratlanul is - elzárkózik azoktól a lehetőségektől, amik új, életre szóló, közös érdeklődési körön alapuló és érett barátságokat szülhetnek. Lehet, hogy úgy gondolja, hogy az igazi barátság lényege a közös élmények és sztorik, de nézzen magába: ha a régi ismerősökkel már nem is tud olyan dolgokról beszélgetni, amik önt érdeklik, akkor ne csak hozzájuk ragaszkodjon, hanem keressen új társaságot is!

"Egy idegen környezetben az emberek nem tudják, hogy honnan jöttünk, kik a szüleink, milyen iskolába jártunk, és nem is érdekli őket különösebben a hátterünk, a múltunk, ezért alkalmunk nyílik arra, hogy ösztöneinkre hallgatva megvalósítsuk terveinket" - írja Mo Seetubtim a The Huffington Post weboldalán. Bármit is szeretne tenni, egy új helyen senki nem befolyásolhatja döntéseit, nem kell megfelelnie mások elvárásainak, ráadásul a múltbeli kapcsolatrendszerétől függetlenedve még több barátot szerezhet magának. 

4. Rugalmasabb és nyitottabb lesz

Egy új és ismeretlen helyen valószínűleg semmi sem olyan, mint amihez eddig hozzászokott: a közúti szabályoktól kezdve a reggeli péksüteményeken át az emberek viselkedéséig minden teljesen szokatlan és más lehet. "Éppen ezért nyitottnak kell lenni, tudni kell alkalmazkodni és napról napról új dolgokat tanulni. Ez olyan, mintha visszaülnénk egy időre az iskolapadba: megismerjük a társadalmi etikettet, az oktatási és egészségügyi rendszert, az ország történelmét és kulturális hiedelmeit. Ha ez sikerül, akkor már nem fogunk félni a változástól, sőt megtanuljuk elfogadni és a magunk javára fordítani azt" - állítja Mo Seetubtim. Ezután már a pangás lesz az ellensége és a felfedezés, az újdonság, a környezetváltozással járó izgalmak fogják éltetni és továbbvinni egy-egy újabb helyre.

“Életem során hatszor költöztem: szülőfalumból Szegedre, majd Magyarországról Skóciába mentem, ahol három városban is szerencsét próbáltam, végül Angliában kötöttem ki. Egy mozgalmasabb élet reményében, félve, de a kíváncsiságtól túlfűtve utaztam külföldre, és ugyan csak rövidtávú terveim voltak, mindig újabb és újabb lehetőségek tárultak elém, amik továbbvittek egy másik helyre" - meséli Sasvári Mihály. "Néhány hónapja találkoztam azzal a lánnyal, aki miatt úgy érzem, nagyon jó döntés volt, hogy hat évvel ezelőtt megindultam Katymárról. Ma a családi gazdálkodás sikerének köszönhetően már rengeteg teendő vár rám otthon, és bár természetesen hiányoznak a szeretteim, de amíg jól érzem itt magam a bőrömben, addig ki is használom a sors adta lehetőségeket”.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.