7 ok, amiért a szex jót tesz az egészségének

Olvasási idő kb. 4 perc

Legalább hetente kétszer javasolt nemi életet élni, és többé a fejfájás sem lehet kifogás.

Azon túl, hogy a jó szex örömöt, kielégültséget, meghittséget ad, egészségügyi hatásai sem elhanyagolhatóak – egyebek mellett kalóriaégetésre is alkalmas, de elalvás előtt is jól jön, különösen, ha tudja, korán kellene ágyba bújnia, de a legkevésbé sem fáradt. A Health.com cikkéből válogattunk.

1. A szexszel kalóriát fogyaszt

Ha fontosnak tartja a testedzést és szeretne minél több zsírt égetni, akkor jó hírünk van: nemcsak az edzőteremben, de az ágyban is lehetősége nyílik a kalóriacsökkentésre, ráadásul a szexszel az egész testét átmozgathatja, és az izomzatát is erősítheti. Ahhoz azonban, hogy lényegi eredményt érjen el, érdemes kitartónak lenni: a Quebeci Egyetem kutatóinak 2013-as tanulmánya szerint ugyanis 25 percnyi együttléttel (az előjátéktól az orgazmusig) a férfiak mindössze 101, a nők pedig még ennél is kevesebbet, alig 69 kalóriát égettek el, írja a Health.com.

2. Szex után könnyebb elaludni

A heroinnal felérő orgazmus után a szervezetben többek között a prolaktin nevű hormon is felszabadul, részben ennek köszönhető, hogy olyan kényelemben, nyugalomban, békében érezzük magunkat az együttlét után. „Szex, illetve orgazmus után az is könnyebben álomba merül, aki előzőleg nem érezte magát különösebben fáradtnak" – vonta le a következtetést Kristin Mark, a Kentucky-i Egyetem munkatársa. Azért szólunk, hogy jobb, ha nem fordul azonnal a falnak, az utójáték ugyanis elősegíti a kötődést és az intimitás, meghittség érzését.

3. A szex csökkenti a vérnyomást és oldja a stresszt

A kutatók szerencsére időt és energiát nem spórolva vizsgálják a szex jótékony hatásait, 2005-ben például a stresszoldó hatékonyságának próbáltak utána járni. A vizsgálatban résztvevőket arra kérték, hogy a kiválasztott kéthetes időszakban jegyezzék fel az együttléteik rendszerességét (csak az aktus számított, az önkielégítés pl. nem), majd mindegyiküket feszült helyzet elé állították: akadt, akinek egy tömeg előtt kellett beszédet mondania, másnak nyilvánosan kellett megoldania egy matematikai feladatot. És hogy mi lett az eredmény? Azoknál, akik vizsgálati periódus során rendszeres nemi életet életek, alacsonyabb vérnyomást mértek, és ők hamarabb regenerálódtak a stresszteli helyzetből, mint alig szexelő társaik. 

4. A szex erősíti a szívet

Érdemes odafigyelnie a rendszeres szexuális életre akkor is, ha sokáig szeretne élni, különösen, ha ön férfi. Egy brit tanulmány ugyanis azt találta, hogy azok a férfiak, akik húsz éven keresztül legalább hetente kétszer éltek nemi életet, ritkábban hunytak el szívbetegségben, mint azok, akik havi egynél is ritkábban szexeltek. A kutatás szerint tízévnyi rendszeres együttlétet követően jelentősen (50 százalékkal) csökken az esély a hirtelen szívhalálra, legalábbis azokhoz viszonyítva, akik ritkán élnek nemi életet. Kristin Mark, a Kentucky-i Egyetem munkatársa szerint könnyen lehet, hogy az adatok inkább csak érdekes egybeesések, feltételezése szerint ugyanis azok, akik egészséges nemi életet élnek, valószínűleg egyébként is egészségesen élnek. Ugyanakkor hozzátette, hogy a szex beállítja az ösztrogén- és a tesztroszterontermelést, ami pedig hatással van az olyan központi szervekre, mint a szív.

5. Rendszeres szex mellett ritkábban alakul ki mellrák

A Health.com cikke szerint akadnak tanulmányok, amik azt sugallják, hogy a rendszeres, gyakori nemi életet élő férfiak ritkábban szenvednek prosztatarákban, mint alig szexelő társaik, ám a különbség elhanyagolható, és a kapcsolat sem igazán egyértelműen kimutatható. Nem úgy a mellrák esetében. Egy francia tanulmány szerint ugyanis azok a nők, akik havi rendszerességgel (egy alkalommal) együtt voltak partnerükkel, kisebb eséllyel betegedtek meg mellrákban, mint azok, akiknek megritkultak, esetleg teljesen el is maradtak ezek az alkalmak. Habár a betegség jóval ritkábban támad meg férfiakat, mint nőket, görög kutatók az ő esetükben is vizsgálták a szexuális együttlétek hatásait, és arra jutottak, hogy azok, akik havi hat alkalomnál ritkábban éltek nemi életet (és tapasztaltak orgazmust), jobban ki voltak téve a mellrák veszélyének, mint sűrűbben szexelő férfitársaik.

6. A szex erősíti az immunrendszert

A rendszeres, heti többszöri szex stimulálja az immunrendszert, és így segít például a megfázás elleni védekezésben, derült ki a Wilkes Egyetem tanulmányából. A kutatók egyetemi hallgatókat faggattak a nemi életükről, majd a nyálmintájukból immoglobulin A (IgA) szintet néztek, annak az antitestnek a mértékét, ami a vírusok elleni védekezést segíti. És hát azoknál a diákoknál, akik hetente egy vagy két alkalommal szexeltek, harminc százalékkal több IgA-t találtak, mint azoknál, akik jóval ritkábban voltak együtt. Érdekesség, hogy a sűrűbben, heti három vagy több alkalommal nemi életet élő diákoknál ugyancsak alacsonyabb IgA-szintet mértek, úgy tűnik tehát, hogy jóból is megárt a sok.

7. A szex csillapítja a fájdalmat

Talán ma is akadnak, akiknek jó kibúvó az együttlét alól a fejfájás, csakhogy egy 2013-as német tanulmány épp arra mutatott rá: a szex pont, hogy enyhíti a kellemetlen tüneteket. A vizsgálat során a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy a fejfájásos időszakok alatt is éljenek nemi életet, és azt tapasztalták, hogy a migrénes fejfájásban szenvedők 60, a Cluster-fejfájásban gyötrődők 30 százalékánál részben vagy egészben elmúltak a tünetek. Kristin Mark azt mondja, az eredmény az endorfinnak, illetve a nemi szervek környékére áramló vérnek köszönhető, utóbbi révén ugyanis csökken a nyomás az agyi erekben.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.