A személyes kommunikáció fejleszti a testbeszéd értelmezésének képességét, a digitális nem. Jó kommunikáció nélkül pedig általában megszívjuk.
Hány éves kortól gépezhet a gyerek? Mit csinálhat? Mennyit? Ezek a kérdések a legtöbb gyakorló szülő fejében felmerülnek előbb-utóbb. Foglalkoztunk mi is a témával, írtunk arról, hogyan függ össze a túlsúly és az iskolai teljesítmény romlása a gépezéssel, ahogy arról is, milyen előnyök származnak abból, ha az ember gyereke ésszel használja a digitális eszközöket. Szóval úgy tűnik, rengeteg pro és kontra érv létezik gépezés témában, de most egy friss kutatás újra a hátrányok rubrikába húzott egy strigulát.
A vizsgálatban hatodikos gyerekek nem verbális kommunikációs képességeit tesztelték, méghozzá úgy, hogy fotók és videók nézegetése közben kellett eldönteniük, hogy az ott látott emberek arcán milyen érzelmek tükröződnek. A gyerekek egyébként átlagosan 4,5 órát töltöttek naponta tévézéssel és videójátékozással, egészen addig, amíg az első vizsgálati alkalom után a csapat fele el nem ment egy ötnapos, száz százalékig kütyümentes táborba. A digitális böjt után a kutatók mindkét csoportnál megismételték az érzelem-felismerési tesztet, és arra jutottak, hogy a gyerekeknek elég jót tett a megvonás. Annyira, hogy harmadára csökkent náluk a tesztben elkövetett hibák száma.
„Nem lehet úgy megtanulni a testbeszédet képernyőről, ahogy a személyes kommunikációból” – mondta Yalda Uhls, a kutatás vezetője. A tanulmány másik szerzője, Patricia Greenfield úgy véli: hiba, hogy sokszor csak a tanulásban felhasználható előnyeit nézzük a digitális médiának, hiszen vannak negatív következményei is. „Az emocionális jelzésekre való érzékenység csökkenése, vagyis az, hogy kevésbé értjük mások érzelmeit, egy ezek közül a negatív következmények közül. A személyes interakciók virtuálissal való helyettesítése úgy tűnik, rontja a szociális képességeket.”
Persze az alaptézis, azaz, hogy a digitális kommunikáció lényegében alkalmatlan az érzelemkifejezésre, nem új. Eddig is tudtuk, hogy hiába az a sok emotikon, a nem verbális jelzések nélkül elveszettek vagyunk. Hogy miért? Mert a nem verbális jelzések, a testbeszéd teszi ki a kommunikációnk jelentős százalékát. Ha pedig ezeket értjük, ha megértjük a másik érzéseit, akkor jobban átlátjuk a környezetünket, képesek vagyunk a jobb alkalmazkodásra, arra, hogy a különböző helyzetekben megfelelően reagáljunk. A jól-létünk, az életminőségünk, a boldogságunk szempontjából pedig kritikus az, hogyan vagyunk képesek beilleszkedni, ellenni a szociális közegünkben. Ahogy pedig általában minden, úgy a kommunikációs képességek is fejleszthetőek gyakorlással, így a gépezés mellett jobb, ha erre is jut idő. Amúgy is az a leginkább egészségtelen, ha beleragadunk egy-egy tevékenységbe.
