13 hétköznapi nyavalya, melyek komoly betegségre utalhatnak

Olvasási idő kb. 5 perc

Tudta, hogy betegséget jelezhet, ha nem tudja nagyra tátani a száját? Vagy ha macskakaparással ír?

Az ember általában nem tulajdonít nagyobb jelentőséget annak, hogy egyre kisebb betűkkel ír, ha elgyengül kissé a karja, vagy ha nem tudja nagyra nyitni a száját. Pedig meglehet, az ártalmatlannak tűnő tünetek mögött komolyabb probléma húzódik. Ha kíváncsi, mely apró panaszok utalhatnak betegségre, olvasson tovább! Figyelem! Hipochonderek csak saját felelősségre görgessenek lefelé!

1. Nem éri el a legfelső polcot

Ha takarítás közben arra lesz figyelmes, hogy nagy nyújtózkodások árán sem éri már el a legfelső polcot, akkor meglehet, hogy tényleg összement. Ennek hátterében pedig legtöbbször csontritkulás áll, ami a csigolyákat is érinti - ecsetelte dr. Peter Selby csontritkulás szakértő a Daily Mailnek. Persze egy bizonyos kor után ez törvényszerű: 40 év után minden 10 évben körülbelül 1 centivel alacsonyabb lesz. Arra viszont ügyeljen, hogy ha egy éven belül 2,5 centiméterrel kevesebbet mér, azt vizsgáltassa ki, hiszen a csontritkulás miatt nagyobb eséllyel törik a csont. Szerencsére a betegség gyógyszerekkel kezelhető, valamint a dohányzásról való leszokással és kalciumban dús étrenddel a folyamat lelassítható.

2. Lefekvéskor mintha kifogyna a levegőből

Néha mindenki tapasztalhatja, hogy pihenéskor mintha légszomja lenne. Bár sokan a fittség hiányának tudják be, ám rossz esetben ez azt jelezheti, hogy a szív nem pumpál megfelelően, és miatt éjszaka folyadékgyülem keletkezik a tüdőben. Egy másik meglepő jel, ami szintén szívproblémát jelezhet, az az, ha akkor alszik jól, ha fejét megtámasztja.

3. Káprázik a szeme az autók fényszórójától esténként

Sok embert zavar, ha sötétben kell vezetniük, mivel zavarja a szemüket az autók világítása. A szakemberek szerint, ha ekkor káprázik a szeme, az akár szürkehályogra is utalhat. Ekkor ugyanis a lencséhez jutó fény szétszóródik, így a kép homályossá válhat - ugyanúgy, mintha erős napfénybe megy ki és el kezd káprázni a szeme.

4. Problémák az ágyban

Merevedési problémák egészséges embereknél is előfordulhatnak, ám ha rendszeresebben jelentkezik a probléma, akkor meglehet, hogy nem a libidójával, hanem a szívével van baj, és hajlamosabb a szívinfarktusra és különböző artériás betegségekre. Ennek hátterében gyakran érszűkület húzódik meg, mely összefüggésbe hozható magas vérnyomással, illetve cukorbetegséggel is.

5. Gyenge a karja

Akár takarításról, pakolásról, vagy teregetésről van szó, mindenki érezte már, hogy az egyik, vagy mindkét karja elgyengül, esetleg fáj. Legtöbbször csupán a megerőltetéstől van ez a kellemetlen tünete, ám az is lehet, hogy a vállnál lévő gömbizülettel van gond. Amennyiben ez a rész szakad, úgy zsibbadás, gyengeségérzés, esetleg fájdalom léphet fel, és az illető nem képes a feje fölé emelni az adott karját. Fizikoterápiával sokat segíthet a problémán, ám rosszabb esetben műtétre is szükség lehet.

6. Nem tudja megérinteni a lábujjait

Ha nem sportol vagy jógázik rendszeresen, akkor könnyen lehet, hogy lehajláskor a közelébe se kerül ahhoz, hogy megérintse a lábujjait. Gondolta volna, hogy ez akár bajt is jelezhet? Méghozzá szívproblémát? A University of North Texas munkatársai és több japán kutató is összefüggést talált a test hajlékonysága és az artériák rugalmassága közt. Amennyiben merevebbek az erek, úgy a szívnek erősebben kell dolgozni, ami egy idő után komoly gondokhoz vezethet. Egy kísérletben például megkérték a résztvevőket, hogy hajoljanak előre és próbálják megérinteni a lábujjaikat. A csuklójukon és a bokájukon lévő mandzsetta segítségével képet kaptak az artériák állapotáról és megállapították, hogy a hajlékonyabbaknak kevésbé merevebbek az ereik.

7. Egyre zsugorodó betűk

Az, hogy ki hogyan ír, rengeteg minden befolyásolja: aktuális hangulat, időkorlát, bioritmus, csillagok állása, stb. Brit tudósok szerint viszint Parkinson-kórt is jelezhet, ha egyre kisebb betűkkel ír. Ez a tünet a mikrográfia, ami valóban a remegéssel járó neurológiai betegség egyik sajátja, hiszen a kezek lassúvá és merevebbé válnak, ami meglátszik a kézíráson is. Ez persze valóban így van, ám ha macskakaparással szokott sokszor írni, ne gondoljon egyből a legrosszabbra.

8. Nehezen mozdul meg reggelente

Szintén mindennapos eset, amikor reggel nehezen tud kikószálódni az ágyából a kellemetlen hátfájás és merevség miatt. Ez leggyakrabban a rossz ágy miatt van, ám ha két óra múlva is kínozza a panasz, akkor egyfajta ízületi gyulladást, Bechterew kórt is jelezhet. Ez a gerincet alkotó ízületek gyulladásos megbetegedése, amely meszesedéssel, illetve előrehaladottabb állapotban a gerincoszlop összecsontosodásával jár. Sajnos a diagnózist igazán nehéz felállítani, mivel több problémával összetéveszthető. Ez azért is rossz, mivel ez idő alatt az állapot egyre csak romlik, pedig a mielőbbi kezelésnek nagy szerepe lenne a terápiájában.

9. Homályos látás- különösen a fürdőben

Ha valaki olykor-olykor homályosan lát, legtöbbször fáradtságra, a szem megerőltetésére gyanakszik. Tehát nem hogy szemproblémára nem gondol, hát még komolyabb betegségre! Pedig ha hiszi, ha nem, a szklerózis multiplex (SM) egyik tünete lehet. Ez az ún. Uhthoff tünet, ami melegben jelentkezik, méghozzá látászavar formájában. Így tehát felléphet fürdőzés közben, napozáskor, illetve szaunában is. Jeff Kwartz sebész hozzátette, a betegséget jelezheti az is, ha az illető valamennyire elveszti a színérzékelését, különösen a pirosét, ami ekkor inkább egy elmosódott rózsaszínhez hasonlít.

10. Nem tudja nagyra nyitni a száját

Ásításnál előfordulhat, hogy az illető észreveszi, hogy nem képes nagyra nyitni a száját. Ez az állkapocs ízületének problémáját jelzi, amit akár egy sérülés vagy éjszakai fogcsikorgatás is okozhat. A problémán többféleképpen is segíthet: egyen pépesebb ételeket, kerülje a rágót, vagy próbálja meg nyújtani ezt a részt, miután hideg/meleg borogatást tett rá. Ezen kívül még ínszalag-gyengeség is a háttérben, viszont ez leginkább csak műtéti úton orvosolható.

11. Nem tud elnézni a válla fölött

Amennyiben nehézségekbe ütközik az, hogy forgassa a nyakát, a spondilózisra utalhat, ami a csigolyák és a porckorongok degeneratív elváltozása. Ez az egész gerincet érintheti, így a nyakat is. A panasz általában az egyik oldalra korlátozódik, attól függően, milyen testtartás vesz fel a leggyakrabban. Szerencsére fizikoterápiával, gyógytornával az esetek többségében jól kezelhető.

12. Nem tudja kinyújtai az ujjait

Ritkán, ám előfordulhat, hogy nem képes a tenyerét sima felületre tenni, mivel nem tudja normálisan kinyújtani az ujjait. Ennek a betegségnek van is egy neve: Dupuytren-kontraktúra. A betegség következtében az inak, amelyek a tenyér bőrét az alatta fekvő kötőszövetes hártyához rögzítik, megvastagodnak és megrövidülnek. Gyógyszeres kezeléssel, illetve műtéttel szűntethető meg a probléma, ami sajnos könnyen visszatérhet.

13. Nehéz mosolyognia

Habár a stroke jele is lehet, ha az illető féloldalasan tud csak mosolyogni, ám ha teljes egészében nehezített, akkor az egy ritka betegséget, miaszténia gráviszt is jelezhet. Ez egy súlyos izomgyengeség, amikor az ingerületátvitel zavara okoz. Ez további tüneteket is okozhat, amelyek közül a legjellemzőbb a szemhéj csüngése, mivel ekkor az itt futó izmok elvékonyodnak és elfáradnak. Bár végleges gyógymód nincs rá, gyógyszeres terápiával a tünetek kordában tarthatóak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.