Már 8 alkalom után roncsolja a DNS-t a gél lakkokhoz használt UV-lámpa

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezzel pedig növelik a bőrrák kialakulásának esélyét.

A manikűrözéshez használt UV-lámpa széles körben elterjedt készülék, melyekkel már nemcsak a szalonokban találkozhatunk, de egyre több nő otthonában is megtalálható. Bár nagy segítséget nyújt, de kutatások szerint ez egy újabb olyan szépészeti készülék, mely az egészségre káros.

Már több kutatásban foglalkoztak a gél lakkok szárításához használt UV-lámpa bőrrákot okozó hatásaival, de egy friss tanulmányban ismét nagyító alá vettek. A Medical College of Georgia and Georgia Regents Health System úgy véli, már 8 alkalom is elegendő ahhoz, hogy a bőrben DNS károsodásokat okozzon, mely a bőrrák egyik fő okozója. Tehát ez alapján, akik párhetente járnak körömszalonba, vagy akár otthon UV-lámpával szárítják a lakkjukat, vagy akár csak simán zselés műkörmöt használnak, nagyon gyorsan nagyon nagy árat fizethetnek egy szép manikűrért - írja a Daily Mail.

Dr. Lyndsay R. Shipp, a tanulmány vezetője elmondta, hogy míg az újabb, egészségesebbnek mondott szoláriumok a barnulásért felelős UVB sugarakkal hatnak, addig ezek a lámpák káros UVA sugarakat bocsátanak ki, melyek nagy szerepet játszanak a melanóma kialakulásában.

Még mielőtt azonnal kihajítaná a készüléket, megnyugtatjuk, hogy a tanulmányban azt is hozzátették: bár az UV-lámpák megnövelik a bőrrák kialakulásának kockázatát, annak valószínűsége azért nagyon kicsi, hogy valóban ki is alakuljon. Persze ez még nem jelenti azt, hogy nem okoz problémát, ha állandóan használja, ám ha tud mértéket tartani, akkor nagy bajt nem tud okozni.

Dr. Shipp azt tanácsolja, érdemes lenne speciális fényvédőt alkalmazni a bőrére, így kiszűrhetőek lennének a káros sugarak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.