Most megtudhatja, eleget alszik-e

Egészségi állapottól, terheltségtől, kortól is függ, hogy kinek mennyi a napi alvásigénye, ahhoz pedig, hogy a sajátunkat tudjuk, ismernünk kell a testünk jelzéseit – írja a Sleep Academy. Ha szüksége van ébresztőre, vagy problémát okoz a felkelés, biztosan nem alszik eleget, de ugyanezt jelzi az is, ha hamar elfárad vezetés közben, illetve ha dekoncentrált, és gyakran elfelejt dolgokat (feltéve, hogy ez nem volt így korábban is). Íme még néhány jel, ami arra utal, hogy nem alszik eleget.

Folyamatos éhség

Evett, mégis egyfolytában éhesnek érzi magát? Könnyen megeshet, hogy a fáradtság miatt van. A táplálkozási viselkedés elemzésével foglalkozó Society for the Study of Ingestive Behavior 2010-es konferenciáján elhangzott, hogy alváshiányos állapot idején megemelkedik a szervezetben a ghrelin nevű hormon szintje, ez okozza a farkaséhséget. Egy 2004-es tanulmány szerint a ghrelin megugrásakor nemcsak a nassolás iránti vágy nő meg, de a magas szénhidrát- és kalóriatartalmú ételeket is jobban kívánjuk, írja a Huffington Post.

shutterstock 130173608
Shutterstock

Érzelgősség

Akkor is érdemes elgondolkodnia azon, hogy eleget alszik-e, ha már egy felkavaróbb tévéreklámon is elsírja magát – feltéve, hogy nem a PMS felelős az érzelmi labilitásáért. Egy 2007-es tanulmány szerint a kialvatlan agy hatvan százalékkal érzékenyebb a negatív ingerekre és zavaró képekre, mint kipihent állapotban, közölte az USA Today. A tanulmányból az is kiderül, hogy alváshiányos állapotban jobban aktivizálódnak az agy azon érzelmi központjai, amik szoros összefüggésben állnak olyan pszichiátriai zavarokkal, mint például a depresszió. 

Feledékenység, koncentrációhiány

Ha már elhagyta a tinédzserkort, akkor ön is könnyen beleeshet abba a hibába, hogy a feledékenységét a korára, a stresszfaktorokra, vagy az épp telített e-mailjére fogja, pedig meglehet, hogy a problémát mégsem itt, hanem inkább az alváshiányban kell keresnie. Untig ismételt tény, hogy a szervezet az alvás során regenerálódik (illetve ilyenkor erősödnek fel az emlékezeti rögzülést elősegítő folyamatok is), ha pedig ez kimarad, vagy csak töredékére jut idő, akkor abból számtalan mentális, illetve kognitív (megismerési) probléma származhat. Ilyen például a csökkent éberség és koncentráció, a feledékenység és a tanulási nehézség is, írja a WebMD. Ha alváshiánnyal küzd, autót sem érdemes vezetnie!

shutterstock 133793324
Shutterstock

Megfázás

Ha megfázott, vagy sokáig kínlódik egy meghűléssel, akkor is elképzelhető, hogy valami nincs rendben az alvásával. Egy 2009-es tanulmány szerint a legalább nyolc órát alvóknál háromszor nagyobb eséllyel hűlnek meg azok, akik hét óránál kevesebb időt szánnak pihenésre éjjelente, írja a Los Angeles Times. "Már egy kevés alváshiánnyal is nagyon megnő az esélye annak, hogy megfertőzzön bennünket egy vírus, ha épp ki vagyunk téve neki" – idézte a lap a tanulmány szerzőjét, Sheldon Cohen pszichológus professzort. A hét óránál kevesebbet alvóknak nemcsak a megfázásra lesz nagyobb esélyük, könnyebben kialakulhat náluk a magas vérnyomás és a diabétesz is, de az elhízás is veszélyezteti őket.

Ügyetlenség

Kiborul a tej, leveri a kávéspoharat, és még a küszöbbe is sikerül belerúgnia? Nem, valószínűleg nem arról van szó, hogy megátkozták, mindössze nem pihente ki magát az éjjel. Kutatók megfigyelték, hogy az alváshiánnyal küzdők motorikus képességei lelassulnak és a precizitásukból is veszítenek – ám azt, hogy ezt mi okozza, még nem sikerült kideríteniük, írja a Prevention.com. A stanfordi egyetem alváskutató intézetének igazgatója, Clete Kushida szerint a csökkent reflexeket és a koncentrációhiányt is okolhatjuk az ügyetlenségért, de akad más lehetőség is. Elképzelhető az is – magyarázta Kushida –, hogy a test túl erős jelzésekkel, ún. egy-két percig tartó mikroalvásokkal próbál figyelmeztetni bennünket: aludni kellene. 

A szexhez sincs kedve

Alváshiányt jelezhet az is, ha egyáltalán nincs hangulata az együttléthez. Ezért egyrészt a fáradtság, másrészt a csökkent libidó is okolható, feltéve, hogy nem áll fenn egyéb egészségügyi probléma, jegyzi meg a WebMD. Az Everyday Health azt írja: az alváshiány idején megemelkedik a szervezetben a stresszhormonként ismert kortizol szintje, ami megintcsak nem segíti elő az együttléteket.

shutterstock 70881121
Shutterstock

Egyszerű döntéseket is nehezen hoz meg

Alváshiányos állapotban a leglényegtelenebb apróságoknak is hatalmas feneket kerítünk, és még a legegyszerűbb dolgokon is órákig tudunk hezitálni, írja a Prevent.com. Mert hát tényleg nagyon nem mindegy ám, hogy kockás vagy vonalas füzetbe jegyzetelünk. Sean Drummond, a Kaliforniai Egyetem alváskutatója szerint fáradtan hajlamosak vagyunk rizikósabb dolgokat is bevállalni (például az utolsó pillanatig várni, hátha lemegy-e a koncert-, repülőjegy ára), az új helyzetekkel ugyanakkor hirtelen egyáltalán nem tudunk mit kezdeni. Ha azért küzd alváshiánnyal, mert csak nehezen, hosszas forgolódás után tud álomba merülni, kattintson ide, adunk néhány tippet, amivel könnyebbeb mehet az elalvás!

Oszd meg másokkal is!
Mustra