Ne stresszeljen rá a szilveszteri bulira!

Olvasási idő kb. 5 perc

Az egész csak szervezés kérdése. Megmondjuk hogyan kezdjen neki egy jó és olcsó házibulihoz.

Agyára megy már a programkeresés, hogy hol és hogyan ünnepelje a szilvesztert? Megértjük! December 31. az év egyik olyan napja, amikor kötelezően kell valamit csinálni – de minimum örömködni, inni, trombitát fújni egymás arcába, konfettit szórni mindenhová és totálisan lerészegedni. 

Nos, ha nem éppen a húszas évei elején jár, elhisszük, hogy ezek helyett sokkal szívesebben marad otthon az év utolsó napján. Persze, azért mégiscsak rohadt unalmas egyedül otthon kuksolni, amíg kintről hallani a jókedvű népet, így adunk pár tippet, hogyan tudja megrendezni az év buliját stresszmentesen, alacsony költségvetésből. 

Tervezés

Először is mérlegelje, kik azok az emberek, akiket szívesen lát otthonában. Mindig számoljon a meghívottaknál két-három fővel többel, hisz előfordulhat, hogy valaki csak a legutolsó pillanatban jut eszébe, vagy hogy akiről úgy gondolja, egyedül jön, mégis a párjával érkezik. Ha megvan a lista, telefonálgatás-köremailezgetés helyett legegyszerűbb, ha kreál egy „eseményt” az egyik közösségi oldalon, és azon keresztül hívja meg a kiválasztott barátokat. Arra ügyeljen, hogy kizárólag zárt eseményt szervezzen, mert 

  1. ha nyilvános a buli, megsértődhetnek, akiket nem hívott meg,
  2. illetve – ahogy ez szokott lenni – hívatlan vendégek is beesnek, ha akarja, ha nem.

Kérjen meg minden meghívottat, hogy jelezzen vissza, ha elfogadja a meghívást, mert így sokkal egyszerűbb kalkulálni a kaját is.

Lista

Amikor már kialakult, hogy nagyjából hány főre számíthat, elkezdheti megírni a bevásárlólistát. Akkor jár a legjobban, ha olcsó, de laktató ételeket készít. Erre rengeteg példát talál Alapkonyha rovatunkban. Amikor összeírta a hozzávalókat, menjen a legközelebbi hiper-, vagy szupermarketbe, és célirányosan szedje össze, amire szüksége van: csak azokban a sorokban „sétálgasson”, ahol feltétlenül szükséges. Ha benéz az édességek, ropik stb. közé, biztos lehet benne, hogy olyan is landol a kosarában, amit nem írt fel a listájára, ergo: nincsen rá szüksége, viszont felesleges pénzkiadás! Egy másik remek megoldás, ha interneten rendeli meg az alapanyagokat: így az elcsábulás-faktor automatikusan kivédődik, plusz nem kell cipekednie, és nemcsak az üzemanyagon spórol, de az időn is. Korábban már feltérképeztük, melyik nagy hiperek és élelmiszeráruházaknál működik online megrendelés, sőt le is teszteltük, hogyan, így önnek most már csak választania kell közülük. 

Alkohol

Mivel ön a házigazda, ne féljen attól, hogy smucignak tartják a barátai, ha megkéri őket arra, hozzanak magukkal italt. Az sem baj, ha bedobja a közös „esemény”-be, milyen italokat látna szívesen, a meghívottak pedig elosztják maguk között, hogy ki-ki mit visz. Így elkerülhetik, hogy olcsó pezsgőbe fulladjon a hangulat.

Szomszédok

Illik előre szólni a szomszédainak, hogy bulit fog rendezni jövő kedden. Így elkerülheti, hogy percenként dörömböljenek az ajtaján, vagy rosszabb esetben önökre uszítsák a zsarukat. Ha jó fej módon még egy éjféli pezsgőzésre is meghívja a házban lakókat, biztosan senki nem lesz dühös önre a hangos zene, a lármás jövés-menés vagy a ricsaj miatt.

Zene

Elég lehangoló tud lenni, ha nincsen semmilyen aláfestő zene a buliban. Kérdezze ki a többieket, hogy ki mit hallgatna szívesen, esetleg kérje meg barátait, hogy válogassanak össze jó számokat, és vigyék el önhöz pendrive-on vagy CD-n.

Programok

Készítsen elő társasjátékokat, persze olyanokat, amikkel egyszerűbb lerészegedni, vagy amik oldják a hangulatot. Az Activity és hasonló társasok azért jók, mert egy csapatban akár öten-hatan is játszhatnak. Ez jó lehetőség arra, hogy azok is összeismerkedhessenek, akik eddig még nem találkoztak. 

„Dress code”

Nem árt, ha azt is egyezteti barátaival, milyen ruhában ünnepeljék az új évet. Még jobb, ha valami témát talál ki, mondjuk „sportos buli”, ily módon senkinek nem lesz ciki valami kényelmes tréningben megjelenni. Mert hát, kinek van kedve lehánynia a kedvenc szettjét? Egyáltalán, kinek van kedve hányni?!

Pakolás

Az egyik legfontosabb szabály: a lakásban található minden értékes vagy fontos holmit rejtsen el olyan helyre, ahol tuti, hogy senki sem talál rá. Akkor jár a legjobban, ha a hálószobába bezár minden törékeny tárgyat. Na nem mintha ereszd el a hajam bulira készülne, de ugye – mint tudjuk –, bárhol bármi megeshet. 

Ki hol alszik

Lehetőleg biztosítsa, hogy akinek szükséges, a buli után maradhasson még egy kicsit – ha nem is kijózanodni, de legalább pár órát aludni. Ilyenkor az sem baj, ha nincs elég ágy a lakásban, a földön is remekül el lehet szállásolni a meghívottakat. Kérje meg a vendégeket, hogy hozzanak hálózsákot magukkal, ezzel mindenki letudhatja a "jaj nem tudok inni (ezáltal jól érezni sem magam a sok részeg között) mert haza kell vezetnem" effektust.

Ne görcsöljön

És most jön a lényeg: ne görcsöljön a buli miatt. Pakoljon össze/el, készítse ki a kajákat, a papírpoharakat és a tányérokat, töltse ki magának az első italát és várja a többieket. Ne izguljon azon, hogy milyen lesz a buli, inkább próbálja magát elengedni és élvezni, hogy a barátaival töltheti az év utolsó napját. Ja, és semmiképpen se felejtse el, hogy ez a nap is csak olyan, mint az összes többi, szóval semmivel sem különb, mint egy átlagos évközi nap. Piát is csak azért igyon mértékkel, hogy ne legyen másnapos, de ha van valami extra praktikája másnaposság ellen, ossza meg velünk is!!

Másnap jöhet a takarítás

Azért is jó, ha önnél alszik a galeri, mert legalább lesz lehetősége másnap reggel elkapni őket, hogy segítsenek rendberakni a lakást, rosszabb esetben a lépcsőházat is. Erre is készüljön fel előre, és állítson be jó sok olcsó törlőrongyot (például válogasson kinőtt, kiszakadt pólókat), amiket nem sajnál majd kidobni a takarítás után. 

Bónusz: nem árt ha felkészül a másnaposságra és már előző este bekészíti a kávéfőzőt, hogy reggel már csak meg kelljen nyomni a gombot.

Menni fog? Ha úgy gondolja, igen, már kezdheti is készíteni az „event”-et!

Boldogabb új évet kívánunk!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.