7 dolog, ami nemsoká egy vagyonba kerülhet

Olvasási idő kb. 4 perc

Most szinte bármikor olcsón hozzájuthat, mindennapos ételekről van szó, de hamarosan drágább lehet mint a kaviár.

Nincs olyan nap, hogy ne lehetne arról hallani, hogy az emberiség milyen kegyetlenül kiszipolyozza a Földet. Miközben a leggyakrabban amiatt rettegnek, hogy kimerülnek az olaj- vagy szénkészletek, elfogy az ivóvíz, vagy túlhalásszák az óceánokat, a Gawker összegyűjtött néhány olyan hétköznapi dolgot, amikről valószínűleg nem is gondolta volna, hogy belátható időn belül eszetlenül megugorhat az áruk. Szóval nem árt hamarosan bespájzolni jó adag csokoládét, tequilát vagy bacont. 

Csokoládé

Fotó: Matt Cardy / Europress / Getty

Az egyik legnagyobb gond a kakaóbabbal, hogy csak az egyenlítő környéken terem meg, így Indonézia és egy-két dél-amerikai ország mellett elsősorban olyan, szintén meglehetősen labilis berendezkedésű afrikai országok kereskednek vele, mint Ghána, Nigéria vagy Elefántcsontpart. A másik probléma, hogy nagyon kemény munka betakarítani, mert mindent kézzel kell csinálni a rekkenő hőségben. A kakaóbab termesztése ráadásul nagyon időigényes dolog is, öt év, amíg az elültetett cserje termőre fordul.

Mindezeken felül etikai problémák is felmerülnek: az említett afrikai országokban bevett gyakorlat, hogy a kakaóbab-ültetvényeken gyerekmunkásokkal dolgoztatnak, ami ellen a nemzetközi emberjogi szervezetek ugyan próbálnak fellépni, de meglehetősen lassan és erőtlenül halad az ügy. A farmerok számára azonban a kakaóbabot még így, gyerekrabszolgákkal dolgoztatva sem túl jövedelmező megtermelni, így aztán simán elképzelhető, hogy egy-két évtized múlva a csokoládé olyan luxuscikk lesz, mint a kaviár.

Szardínia

Fotó: David Silverman / Europress / Getty

Lehet, hogy sokan gondolják úgy, hogy nem jelentene hatalmas törést az életükben, ha eltűnne a szardínia  a sarki boltok polcairól, de azok, akik szeretik, most kezdhetnek rettegni. Ahogy a Gawker írja, a kanadai halászflotta útja múlt hónapban teljes kudarccal végződött, nem fogtak az égvilágon semmit. Mi ennek az oka? A szardínia-populáció is érzékenyen reagál a vizek hőmérsékletének változásaira, így, amióta a 90-es években állítólag visszahűlt a Csendes-óceán, egyre fogyóban vannak. Emellett persze őket is érinti a túlhalászat, mint mindent a tengerekben, úgyhogy könnyen lehet, hogy néhány évtizedre lekerülnek a pultokról, amíg nem melegednek fel újra a vizek.

Tequila

Fotó: Michael Bradley / Europress / Getty

A 2007-es év állítólag nem kedvezett a kék agávének (a növény, amiből az ital készül), ugyanis a termés húsz százaléka egy fertőzés áldozata lett. Mindez állítólag annak is a jele, hogy a farmerek kezdenek elfordulni ettől a növénytől. Hogy miért? Pontosan azért, amiért az afrikai farmereknek a tökük tele van a kakaóbabbal: a költségek miatt.

A kukorica termesztése sokkal kifizetődőbb, mint a kék agávéé. És mit csinál egy farmer, ha szeretne átállni a kukorica termesztése? Felégeti az agávéültetvényét, ahelyett, hogy betakarítaná azt, ami addig összejött. Ennek is az lesz aztán a következménye, hogy tequila őrülten drága luxuscikk lehet, ahogy a csokoládé is, viszont ahogy nő az értéke, a független farmerek valószínűleg újra nekifognak majd a termesztésnek, hogy nagyot kaszáljanak. Csakhogy legalább 12 év, amíg újra lehet valamit kezdeni a növénnyel.

Hélium

Fotó: Oli Scarff / Europress / Getty

Mindenki szereti a lufikat, és azt is mindenki tudja, hogyan lehet a héliumtól vicces az ember hangja. Ha valaha is szórakozott ezzel, akkor legyen hálás a sorsnak, mert nem biztos, hogy még sokáig megteheti. Mindez egyrészt azért van, mert a modern világ egyik legfontosabb eleméről van szó, amit felhasználnak a LCD tévékről kezdve a MRI készülékekig, másrészt azért, mert kimerülőben vannak az oklahomai és kansasi gázlelőhelyek, amik a Föld héliumszükségletének 80 százalékát adják. Ha ezeknek vége, akkor a levegőből kinyerni 10 ezerszer többe kerül majd. És hogy miért ilyen hasznos? Mert nemesgáz, ami nem lép reakcióba más elemekkel, és mert a kémiai elemek között a héliumnak a legalacsonyabb a forráspontja.

Bor

Fotó: Dan Kitwood / Europress / Getty

Kézműves sörök és világválság ide vagy oda, úgy tűnik, hogy a borivók újra lendületbe jöttek, és kezd visszaállni a válság előtti állapot. Olyannyira, hogy sokkal nagyobb a kereslet, mint amennyi bort készítenek. A Gawker szerint miközben egy százalékkal nőtt tavaly a kereslet, öt százalékkal csökkent a termelés, és Európában ennél is rosszabb volt a helyzet, pedig mi adjuk/adtuk a világ bortermelésének felét. Itt állítólag tíz százalékos volt az esés.

Kecskesajt

Fotó: Michael Buckner / Europress / Getty

A kecskesajt nem tűnik a magyar háztartások nélkülözhetetlen ételének, pedig hatalmas kár lenne érte. 2009-ben Hollandiában kellett több tízezer kecskét levágni, 2010-ben pedig Nagy-Britanniában pusztított a Q-láz, szintén hasonló eredménnyel, de kijutott belőle Szerbiának is. Így aztán a kecskeállomány megtizedelődött. A Q-láz egyébként emberre is veszélyes, nyáron Baranya megyében 91 ember betegedett meg, közülük 22-en még kórházi kezelésre is szorultak.

Mindennek ellenére Kínában állítólag nagyon rákaptak a kecskesajt ízére, és rengeteg pénzt hajlandóak is fizetni érte, úgyhogy könnyen lehet, hogy a kecskehiány miatt amúgy is visszaesett termelésből majdnem minden Kínába vándorol majd, annak pedig, ami megmarad, vészesen felugrik az ára - mint mindennek az eddigi listán.

Bacon

Fotó: Justin Sullivan / Europress / Getty

A kecskesajt-balhéval ellentétben viszont valószínűleg mindenkinek könny szökik a szemébe, ha megtudja, hogy a világ bacon ellátásával sincs minden rendben. A Gawker cikke azt írja, hogy a brit Nemzeti Sertés Szövetség szerint a világméretű baconhiány (és egyéb, disznóból származó termék hiánya) elkerülhetetlen. Ennek oka, hogy megnövekedtek a takarmányárak, ami az előző évek gyenge kukorica- és szójababtermésének köszönhető.

Emellett a disznók esetében is közbeszóltak a különböző fertőzések: 2013-ban például a PED söpört végig, ami nagyjából járványos hasmenést jelent. Ez előbb Kínában, majd az Egyesült Államokban pusztított (ott például tizenöt állam sertésállományát ütötte ki), aztán Európába is beköszönt. Az Egyesült Államokban ennek köszönhetően már júliusban azzal fenyegették az embereket, hogy jelentősen megnövekedhet többek között a bacon ára is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.