Ikrek fotói bizonyítják, milyen látványosan öregít a dohányzás

Olvasási idő kb. 2 perc

A galériában szereplő ikrek egyik fele minimum öt évvel kevesebbet dohányzott mint a másik. 48 éves átlagéletkor esetén ez nem is tűnik olyan soknak, a különbség mégis látványos.

Ön sem hisz a photoshopban? Nem győzte meg a Smoking Time Machine telefonos app, ami egy fotó feltöltése után megmutatja, hogyan fog öregedni, ha továbbra is bagózik?  Pedig ideje elhinni: a dohányzás valóban látványosan tönkreteszi a bőrt, alább megnézheti, hogyan. Az összehasonlításra pedig a legjobb alanyok az egypetéjű ikrek, akik gyárilag még megszólalásig hasonlítanak egymásra. Legalábbis, amíg egyikük keményen bagózni nem kezd.

Egy, az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának hivatalos lapjában megjelenő új tanulmány olyan ikreket hasonlított össze, akik közül az egyik dohányos, míg a másik vagy soha nem is dohányzott, vagy legalább öt évvel kevesebb ideig mint a testvére. A kutatás során az ikrekről fotók készültek (ezek láthatók alább), és egy kérdőívre is válaszolniuk kellett, azonban az plasztikai sebészek anélkül vizsgálták őket, hogy tudták volna, melyikük a dohányos. Elsősorban a ráncokat figyelték, olyan jegyeket kerestek, amelyek egyértelműen a dohányzás következményei. Végül arra jutottak: a dohányzás hatásai leginkább az arc alsó felén láthatók a leglátványosabban.

dh3

A bal oldali nő dohányzott kevesebbet.Fotó: plasticsurgery.org

"Érdemes megjegyezni, hogy már azok között az ikrek között is láthatóan komoly különbség van, akik közül egykor mindketten dohányosok voltak, ám az egyikőjük legalább öt évre abbahagyta" - mondta dr. Bahman Guyuron a tanulmány egyik szerzője. Az erősebb dohányosokra jellemző arcjegyek, a megereszkedettebb felső szemhéj, táskásabb szem, és a határozottabbak vonások az orr és a száj között. Az mondjuk nem túl meglepő, hogy a homlokon viszont alig hagy nyomot a cigarettázás. Ezeket pedig nem lehet egyéb körülményekre fogni, például alkoholfogyasztásra vagy stresszre, mert a tesztekben ezeket a faktorokat kellőképp vizsgálták ahhoz, hogy ki tudják zárni.

A bal oldali férfi valamivel jobb formában van.
Fotó: plasticsurgery.org

A kutatásban egyébként 79, ikerpár vett részt, ebből 57-en nők voltak, az átlagéletkor pedig 48 év volt. A párok között átlagosan 13 évvel dohányzott kevesebbet az egyikőjük. Az alanyokat a twinsburgi Iker Napok nevű fesztiválon találták, ami kétségtelenül remek alkalom egy ilyen kutatás célcsoportjának begyűjtésére. 

Itt is a bal oldali nő dohányzott kevesebbet.
Fotó: plasticsurgery.org
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

jean_pierre
jean_pierre
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.