Adjon vért, magán is segít!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha önnek eddig nem volt elegendő motiváció, milyen jófej dolog másokon segíteni véradással, adjon vért merő önzőségből!

A közvélemény figyelmét minden évben felhívják a véradás fontosságára, hiszen a vért mással pótolni nem lehet, így aki vért ad, életeket menthet. Ha ön is szívesen segítene, tudja meg, hová forduljon, illetve hogy mikre kell odafigyelnie.

Ki adhat vért?

A Magyar Vöröskereszt tájékoztatása szerint vért minden 18 és 65 év közötti egészséges felnőtt adhat. Fontos, hogy az illető súlya haladja meg az 50 kg-ot, illetve hogy ne legyen vérzékeny. Természetesen minden véradás előtt kötelező kivizsgáláson kell részt venni, ez egyfajta alkalmassági teszt. Ekkor az orvos többek között megtapogatja a nyirokcsomókat, meghallgatja a szív- és tüdőhangokat, vérnyomást mér, valamint kikérdezi az illetőt betegségeiről, műtéteiről.

Persze a levett vér vizsgálata sem maradhat el: aki először ad vért, annak megállapítják a vércsoportját, valamint ellenőrzik a hemoglobin koncentrációját, és hogy nincs-e valamilyen fertőző betegsége (pl. HIV, hepatitis, vérképzőszervi betegségek). Amennyiben valakinél problémát találnak, azt ideiglenesen (pl. egy egyszerű torokgyulladás esetén), vagy véglegesen kizárják a programtól.

Fontos továbbá, hogy minimum 56 napnak kell eltelnie két véradás között, illetve hogy a nők évente csak négyszer, míg a férfiak ötször vehetnek részt benne.

Ezekre ügyeljen, ha vért ad

Egy véradás alkalmával több mint 450 ml vért vesznek, ezért fontos, hogy előtte egyen valami zsírmentes ételt, és bőségesen igyon: így elkerülheti, hogy akár véradás alatt, akár utána rosszul legyen. Így felkészülve is javasolt azonban a vérvétel végeztével további fél liter víz elfogyasztása. Akármennyire is jól érzi magát utána, érdemes azért még 5-10 percig a helyszínen maradnia, vagy kérjen meg valakit, aki önnel tart, ha hazaindul.

Maga a vérvétel csupán 5-10 percet vesz igénybe, a kikérdezéssel, vizsgálatokkal együtt kb. fél órát. Ez nem sok idő, viszont akár három életet is megmenthet vele.

Vércsoport Nekik adhat vért
A+ A+ AB+
A- A+ A- AB+ AB-
B+ B+ AB+
B- B+ B- AB+ AB-
AB+ AB+
AB- AB+ AB-
0+ 0+ A+ B+ AB+
0- bárki

A véradás hazánkban 1959 óra önkéntes alapon zajlik, tehát térítésmentes, de jelenleg 500 forint értékben étkezési utalványt kapnak a véradók utána, így hazafelé menet betérhet a közértbe rágcsálnivalót venni, hogy a vércukorszintje helyre álljon.

Kíváncsi, hol lehet az adott hónapban vért adni? Akkor klikk ide!

A rendszeres véradás egészségessé tesz

Sokan nem tudják, de a váradással nem csak másokon segíthet, hanem saját magán is, ugyanis számos pozitív egészségügyi vonzata van. A Daily Mail szerint ugyanis amellett, hogy csökkenti a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát, még jó pár kalóriától is megszabadulhat (5,6 dl véradással 650 kalóriától). Az szakemberek úgy gondolják, hogy ez a csökkent vasszintnek tudható be, minél magasabb koncentrációban található meg ugyanis ez a szervezetben, a vér textúrája annál masszívabb, sűrűbb. Emellett a magas vasszint felgyorsítja a koleszterin oxidációs folyamatait, ami szintén hatással lehet a vér halmazállapotára: ezáltal nagyobbá válik a súrlódása az ereken áthaladáskor, így azok nagyobb mértékben roncsolódnak. A Journal of the American Medical Association megjelent tanulmányban be is bizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente megcsapoltatják magukat, jelentősen – 88 százalékkal - csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.

Ha ez nem volna elég, a Journal of the National Cancer Institute-ban megjelent tanulmányban a magas vasszintet a rák kialakulásával is összefüggésbe hozták: eszerint a túl sok vas megnöveli a szabadgyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különböző daganatok megjelenéséhez vezethet.

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.