Az örök kérdés: kik vezetnek jobban?

Olvasási idő kb. 1 perc

Nőknek és férfiaknak időre kellett teljesíteniük egy ügyességi pályán, miközben hisztis gyerekként faggattuk őket.

A közhely, hogy nők rosszabbul vezetnek mint a férfiak, valószínűleg egyidős maga a kocsi feltalálásával, és legalább annyira beivódott a gondolkodásba, mint a rendőrviccek. A másik közhely pedig, miszerint a nők viszont több mindenre tudnak egyszerre koncentrálni, mint a férfiak, nem biztos, hogy cserébe vigasztalja őket. Mi most egy (inkább szórakoztató, mint tudományos) háziversenyen megnéztük, hogy mire képesek az ellentétes nem vezetői.

Az Index parkolóházának tetején felállítottunk egy kisebb ügyességi pályát, aminek három nő és három férfi vágott neki. A különböző manőverek között ráadásul olyan egyszerűnek tűnő kérdésekre is válaszolniuk kellett a versenyzőknek, mint hogy hány játékos van egy hokicsapatban, vagy hogy mi az a highlighter? Aki nem találta el a választ, annak büntetőkört kellett tennie. Nézze meg, hogyan boldogulnak kollégáink az automataváltóval!

Bár itt nem volt ilyen feladat, jobb, ha tudja, egy angliai felmérésből kiderült, hogy minden ötödik női autósnak származott már problémája abból, hogy sminkelt a volán mögött. A tizenhét és huszonegy év között lányok a legfigyelmetlenebbek emiatt. Nemrég pedig összegyűjtöttük néhány tényleg hasznos autós kütyüt a parkolójegytartótól a szivargyújtós usb elosztóig, hogy minél könnyebben érezhesse kényelemben magát autójában anélkül, hogy elvonná a figyelmét a vezetésről.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

jean_pierre
jean_pierre
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.