Így nem fog lihegni futás közben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két-három lépésenként vegye a levegőt, és tanuljon meg orron át lélegezni. Elmondjuk, miért fontos mindez.

Tudjuk, a futás az egyik legjobb kalóriaégető sport, nem csoda, hogy egyre többen szánják rá magukat. Kezdőként persze számos hibát elkövethet az ember, az egyik, hogy nem lélegzik helyesen, az ennek köszönhető lihegés, köhögés, szédülés, vagy akár hányinger pedig gyorsan lelohaszthatja a kezdeti lelkesedést. A megfelelő futócipő kiválasztása mellett tehát a helyes légzéstechnika is legalább olyan sarkalatos pont, elmondjuk, hogyan csinálja.

Tanuljon meg mélyeket lélegezni

A tüdő csak egy kicsit kisebb, mint a mellkas, az emberek többsége mégsem használja ki maximálisan a kapacitását, és csakis a felső harmadát veszik igénybe. A Health magazin első jótanácsa, hogy tanulja meg a hasi légzést: ez úgy megy, hogy egy jó mély levegőt vesz, amivel megnöveli a tüdő térfogatát, a rekeszizmát pedig lefelé nyomja, így nemcsak a mellkasa, de a hasa is emelkedik. Ez azért fontos, mert ha megtanul erőkifejtés, azaz futás közben is mélyeket lélegezni, akkor sokkal több oxigénhez jut, megakadályozva ezzel a hányinger és a szédülés kialakulását. Bár elsőre furának és kellemetlennek tűnhet, ám egy kis gyakorlással, könnyedén elsajátíthatja a helyes módszert. A jóga, azon belül is a Pilates tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy hozzászoktassa ehhez magát.

Tartsa az ütemet

Kezdje azzal, hogy normál tempójú, könnyed futásnál próbálja meg 3-4 lépésenként beszívni a levegőt, majd ugyanennyi idő alatt fújja ki. Az első pár alkalommal nyugodtan számolja fejben, ha belejön, hozzá fog szokni és feleslegessé válik. Amennyiben gyorsabb tempóra vált, természetesen gyorsabban kell lélegeznie is, hogy tudja tartani az iramot. Ekkor 1-2 lépésenként szívja be, majd fújja ki a levegőt. És itt kell figyelni: mivel a gyorsabb tempónál eleinte könnyebben elveszti a ritmust, könnyen elkezdhet lihegni. A trükk, amivel ez kivédhető, hogy ha ezt érzi, inkább lassítson, zökkenjen vissza a helyes ütembe, és ha helyreállt, próbálkozzon újra gyorsítani!

Nem mindegy, milyen az idő

Ha azt hiszi, télen-nyáron ugyanúgy kell lélegezni, akkor téved: hűvösebb időben jobb, ha az orrán keresztül veszi a levegőt, máskülönben könnyen kiszáradhat! Igen, mindössze orron lélegezni elsőre kivitelezhetetlennek tűnhet, de érdemes megtanulni, mivel a tüdő hidratált közegben működik hatékonyabban, és mert a kiszáradástól nemcsak hamarabb megszomjazik, de akár asztmaszerű tünetekhez, ziháláshoz, köhögéshez is vezethet.

Persze nem gond, ha jó időben olykor a száján keresztül veszi a levegőt, de érdemes már most elkezdeni és megszokni a helyes technikát, még mielőtt beköszöntenek a mínuszok. Ez nemcsak a kiszáradástól óv meg, hanem így mélyebben és hatékonyabban lehet levegőt venni, tehát jobban fog menni az edzés.

Tipp: Amennyiben nem tud orron keresztül lélegezni, akkor télen tegyen a szája és az orra elé egy kendőt, így nedvesebb és melegebb levegő tud a tüdőbe jutni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.