Nyomozzon, ismerje meg Budapestet, vagy a vakok mindennapjait: interaktív programok

Olvasási idő kb. 5 perc

Ha elege van a szokványos hétvégi időtöltésekből, próbáljon ki valami egész újat, amire mindig emlékezni fog!

Az interaktív programok népszerűsége Magyarországon feljövőben van, ami nem is csoda, hiszen ezek a szórakozási formák még mindig újszerűek, szokatlanok, és aki részt vett ilyenen, garantáltan nem felejti. Van, ahol a puszta kijutás a cél, de van, ahol az ügyfél bátorságát teszik próbára horrorfilmbe illő körülmények között – és vannak, amiket most ajánlunk.

Gyilkosság a vacsorán

Ha esetleg unná az átlagos, unalmas és/vagy túlontúl romantikus gyertyafényes vacsorákat, mindenképp nevezzen be erre a különleges és izgalmas játékra. A résztvevők egy kellemes vacsora keretében egy nyomozásba csöppennek, melynek célja, hogy rájöjjenek, ki is követte el az adott bűntényt. A Gyilkosság a vacsorán lényegében egy interaktív színház, ezért az egész este egyfajta megrendezett világban zajlik. A színészek már a vacsora kezdetekor felveszik a szerepüket és elkezdik a történetet eljátszani, amibe lassan a vendégsereg tagjai is bevonódnak, így ők is részesévé válnak a darabnak. Az egyes asztaloknál ülőknek a bűntény felderítése érdekében össze kell fogniuk és nyomozniuk az elkövető után.

Honlap: http://www.gyilkossagavacsoran.hu/

Helyszín: előadásonként változó

Ár: 9000-9900 Ft

Code Budapest

A Da Vinci kód mintájára felépített interaktív program nem csak szórakozási lehetőség, de közben megismerheti a város ismert és kevésbé ismert részeit, történelmét, érdekességeit. Ahogy Dan Brown főhősének, úgy önnek és csapatának is különböző rejtvényeket kell megoldania, mivel csakis így tudnak eljutni a következő helyszínig. Az első megoldandó feladatot már a program előtti nap megkapják, minden tag ebből tudhatja meg, hogy a város melyik részén is lesz a gyülekező. Természetesen több csapat verseng egymással – egy csapat kb. 8-10 főből áll –, és mindegyik más-más rejtvényt kap, majd a legvégén kihirdetik a győztes csapatot, amely jutalmul egy hangulatos ebéden/vacsorán vehet majd részt.

A Code Budapest ügyesen terjeszkedik, tavaly már a Szigeten is megjelentek, és buzdították a fesztiválozókat egy izgalmas kincskeresésre.

Honlap: http://www.uniquebudapest.com/

Ár: 4500-16.000 Ft/fő

Krimiestek

Ez a program a Gyilkosság a vacsorán és a Code Budapest ötvözete. A Krimiestek keretein belül szintén egy gyilkosság ügyében kell nyomozniuk a résztvevőknek, úgy, hogy csakis akkor tudnak továbblépni, ha megfejtették az adott rejtvényt. Mindeközben viszont nem egy asztalnál ülnek, hanem aktívan bebarangolják Budapest különböző helyszíneit, így sokszor turistaként kell szemlélni azokat az utcákat, amiken meglehet, hogy naponta járnak. A program végén a csapatoknak be kell számolniuk arról, amit kiderítettek: hogy ki a gyilkos, miért, hol, mikor és hogyan ölt.

Honlap: http://www.krimiestek.hu

Helyszín: Budapest belvárosa

Ár: 200 Ft (igen, tényleg)

Láthatatlan kiállítás

Budapest egyik leglátogatottabb és legismertebb interaktív programja a Láthatatlan kiállítás. A program során a részvevőket mindenféle fényforrástól mentes, koromsötét termeken kalauzolják végig, ahol látás híján az összes többi érzékszerveikre kell hagyatkozniuk. A túravezetést egy vak, vagy látássérült személy látja el, aki a kiállítás során megismerteti a résztvevőket a világtalanok mindennapjaival, nehézségeivel. Bár kint általában ők szorulnak segítségre, ezekben a termekben fordul a kocka, mivel ebben a furcsa helyzetben ők képesek segíteni a látásuktól ideiglenesen megfosztottakat. A program keretein belül a résztvevők megtudhatják, milyen is lehet így piacra menni, meglátogatni egy tanyát, utcán közlekedni, vagy múzeumban járni.

Honlap: http://www.lathatatlan.hu/

Helyszín: Millenáris B csarnok

Ár: felnőtt: 1450 Ft, diák/nyugdíjas: 1200 Ft

Szabadulós játékok

Budapesten az interaktív programok keretein belül gombamód szaporodnak a szabadulós játékok, melyek egy részét az exitgames.hu szedte össze egy csokorba. Találni könnyűeket és kevésbé könnyűeket, ám a cél mindenhol ugyanaz: megtalálni a kijáratot.

Ki jut ki

A Ki jut ki játék lényege, hogy a fáraó sírkamrájából kiszabaduljon, mégpedig úgy, hogy közben különböző logikai feladatokat kell megoldani, illetve kulcsokat keresni. Fontos, hogy egy óra áll a csapat rendelkezésére, utána el kell hagyni a helyszínt, akár sikerült a feladatot megoldani, akár nem.

Ára: 8000 Ft (matiné:5000 Ft)

ParaHotel

A ParaHotelben mindenkinek 90 perce arra, hogy bonyolult feladatokat megfejtsen, és hogy megkeresse a szabaduláshoz szükséges tárgyakat. Bár maga a helyszín horrorfilmbe illően van kialakítva, infarktusközeli állapotba szerencsére nem kerülhet az odalátogató, mivel hirtelen előugró alakok nem lesznek, csakis egy visszafele ketyegő óra. Ennek ellenére a szervezők figyelmeztetnek, hogy kardiológiai/pszichológiai betegeknek a játék nem ajánlott.

A helyszínről egy kis ízelítőt a ParaHotel facebook oldalán találhat!

Ára: 2000-4000 Ft

ClosedIn

A ClosedIn keretein belül három pálya közül lehet választani: időgép, vámpírszoba, Forma1 szoba. Kizárólag a 2-4 fős csapatok logikáján múlik, hogy kijutnak-e a helyiségekből, tehát itt nem a műveltségen és a lexikális tudáson áll vagy bukik a siker. Leginkább azoknak ajánlott, akik először vesznek részt hasonló programon, mivel a feladatok viszonylag egyszerűek, de mégis gondolkodásra késztetnek.

Ára: 8000 Ft

Motorfrász

Amennyiben valóban próbára szeretné magát és barátait tenni, akkor érdemes ide ellátogatnia. A többivel ellentétben a Motorfrászban a feladatok nehezek, és óriási figyelmet igényel, hogy a csapat kijuthasson ebből a bonyolult pincehálózatból. Minden, ami az ember útjába kerül, a szabaduláshoz járulhat hozzá, vagy legalábbis valahol biztosan fel lehet majd használni, így semmi mellett nem szabad csak úgy elmenni. Természetesen ahhoz, hogy az egyik szobából a másikba juthasson, még különböző rejtvényeket, logikai feladatokat is meg kell oldania. Vigyázat, a siker egyáltalán nem garantált!

Ár: 2-3 fő: 6000Ft, 4-6 fő: 8000 Ft

+1:Team Escape

Május 25-ével Budapest egy újabb interaktív játékkal bővül: ez a Team Escape, melynek témája Hollywood és a filmek köré épül. A cél az, ami a többinél: 60 perc alatt kijutni egy szobából, különböző fejtörők megfejtésével és információk összerakásával. A játékkal kapcsolatos egyéb részleteket a Team Escape Facebook oldalán folyamatosan adagolják a szervezők.

Ára:

Hétköznap (12-15 óráig) 2 fő: 6900 Ft, 3-4 fő: 7900 Ft.

Hétvégén+ hétköznap 16 óra után 2 fő: 7900 Ft 3-4 fő: 8900 Ft

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.