Testi-lelki átalakítás 40-től 200 ezerig

Olvasási idő kb. 4 perc

Kisminkelnek, átöltöztetnek, lefotóznak, és elhitetik velünk, hogy jó nők vagyunk. Kérdés, ki, mennyiért. Ördög Nóra például 195 ezerért.

Mióta Lakatos Márk főműsoridőben alakította át a nemzet leányait, többen is felismerték, hogy igény és pénz is van az ilyen jellegű tanfolyamokra, ahol megtanulhatjuk, hogyan fessük magunkat, milyen színek állnak a legjobban, és hogyan készítsünk igéző frizurát percek alatt.

A legrégebbi az immár 20 éve működő Nők Lapja iskolája melyet Diós Kati vezet. A két napos tanfolyamon a sminkelési és öltözködési tanácsok mellé belefér az önbizalomnövelő pszichológiai tanácsadás, a mozgáskultúra javítása és az aromaterápia is. A volt modell által vezetett tanfolyamon a résztvevők korcsoportokra bontva tanulhatják el "a nőiesség fortélyait".

A Stílusakadémia 5 nap alatt varázsol a nőkből stílusos nőt. A 45000 forintba kerülő tanfolyam árárban egy 20000 forintos ajándékcsomag és negyed éves előfizetés is jár a hölgyeknek, akik a Cosmo, Marie Claire, Elle és Maxima szerkesztőitől leshetik el a receptet. Az öt nap alatt főleg előadásokat lehet hallgatni a divatpszichológia, a bőrápolás és az alakformáló fehérnemű fontosságáról, de Kiss Szilárd stylist megmutatja azt is, mi a legjobb alak-, arc- és színtípus - jelentsen ez bármit. A 3. napon a nők megtanulhatnak sminekelni Gera Annától, illetve a "Hozzád illő illat!" megtalálásában is segítő kezet kapnak. A Sanoma meggyőzte Hajas László mesterfodrászt is, hogy tartson előadást a hajápolásról, a színekről és a trendekről, majd ezután egy huszárvágással áttérnek a nélkülözhetetlen ruhadarabokra. Aki kíváncsi, az a jövő stílustrendjeit is megismerheti. A tanfolyam minden bizonnyal legizgalmasabb része a személyi styling tanácsadás, mely 6 órán át tart. Ha ön kedveli a glossy magazinokat, akkor válassza ezt a tanfolyamot.

Ördög Nóra (és Törköly Erika) Angyalműhelye bizonyára akkora siker, hogy a két barátnő könyvet is írt arról, hogyan váljunk angyallá mindössze 30 nap alatt. Ennek az önfeljelsztő tanfolyamnak több formája is elérhető.

  "Az Angyalműhely egy exkluzív, önbizalom-növelő élménysokk. Egy külső-belső megújulást kínáló 1 napos program, amely szárnyakat ad! Az Angyalműhely egy olyan kényeztetés, ami minden nőnek jár legalább egyszer, de a legjobb időről időre megismételni, újra és újra szárnyakat kapni!" - írják a honlapjukon.

Ha pedig valakinek kétségei lennének, mi is történik itt: "Az Angyalműhely egy egész napos program, ahol nagy dózisban és erős koncentrátumban adagoljuk a nőiesség és az önbizalom legfontosabb összetevőit. Egy exkluzív, önbizalom-növelő élménysokk, amelynek a végén meg is örökítjük a csodálatos átalakulás végeredményét."

Galéria ikon

19

Galéria: Angyalműhely
Fotó: Vanik Zoltan / Dívány

Ödög Nóra azt tanácsolja, hogy "ha úgy érzed, hogy a férjed nem úgy néz rád, mint 10 évvel ezelőtt", akkor jelentkezz. A stylist, sminkes és fodrász mellett ők protokollszakértőt, asztrológust és lélekmentort is biztosítanak a résztvevőknek. Aki arra vágyik, hogy Nánási Pál fotózza, és Szily Nóra segítsen kiutat találni a nehéz helyzetekből, az mindössze 195.000 forintért megteheti, igaz részletfizetési lehetőség is van. De tudjuk, hogy angyallá válni nem olcsó.

Lakatos Márk nem tanfolyamot tart, de hozzájárul a teljes megújuláshoz: szalonjában 4 óra alatt szépíti meg a nőket kollégáival. A csomagban hajszárítás, sminktanácsadás és elkészítés, egy szett ruhapróba és egy "utána" portré elkészítése szerepel, illetve 39900 forintos árhoz jár még egy ingyenes X-body edzés is. Akárcsak Nánásinál, itt is utólag kapja meg a delikvens a retusált 2 db fotót. Persze ez csak a legolcsóbb csomag, ahogy nő az ár, úgy gyarapszik a tartalom is: 130.000-ért egy teljes felújítás jár, mankűrtől a festésen, vágáson át a masszázsig, igaz itt a hangsúly nem a lelken, hanem a külsőn van.

Aki nem szereti a tanfolyamokat, vagy szeretné, ha a figyelem csak rá irányulna, az kereshet egy stílustanácsadót, aki jól megmondja, hogy mi áll neki jól. Szakemberekből nincs hiány, a keresőbe beütve a "stílustanácsadás" szót több mint 40.000 találatot kapunk.Persze, ez nem jelenti azt, hogy ennyi stylist akarna minket átalakítani, de azt jól mutatja, hogy a jobb külsőre nagy igény van.

Teljesen véletlenszerűen böktünk rá a tanácsadókra, hogy megnézzük, mit és mennyiért kínálnak.

A személyi stylistok elmennek a megrendelővel vásárolni, átnézik a gardróbjukat, elmondják milyen színek állnak jól, és ígény szerint egy teljes fotózást is leszerveznek. Az árak változóak, Szemes Nóránál például 80.000 forintba kerülnek a retusált fotók, melyek persze azután készülnek, hogy dögös sminket, szép ruhákat és egy jó frizurát kapott az ember.

Kecskés Rita a fotózást az oktatással vegyítette, nála egy három órás sminkoktatást, gardrób átnézést és tanácsadást, valamint egy teljesen új frizurát kap az ember, meg persze jó pár fotót. Mindezt 159.900 forintért, és itt is lehet részletben fizetni. Sajnos a honlapról nem derül ki, milyen szakemberekkel dolgozik együtt, és az átváltoztatott urak és hölgyek képei is meglehetősen kicsik.

Aki tehát az átváltozás útjára lép, annak érdemes mélyen a zsebébe nyúlnia, bár a csoportos tanfolyamok ára kigazádlkodható, aztán csak egy fotós barát kell, vagy valaki aki nagyon ért a photoshophoz.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.