Fogyás féreggel, vizelettel és köpködve

Olvasási idő kb. 4 perc

A szépség utáni vágy sokszor megőrjíti az embert, bármire hajlandó. A legbizarrabb diétákat kerestük, sajnos meg is találtuk.

Szinte minden napra jut újabb és újabb fogyókúrás módszer a tökéletes alak elérésére. Ezek közt azonban nem ritkán találni olyanokat is, melyek az épelméjűség határait súrolják. És vannak olyanok, amelyek át is lépik.

Bélféreg diéta

Ez minden idők legbizarrabb diétáinak aranyérmese is lehetne, hiszen egyrészt normál esetben az emberek kiűzni szeretnék magukból ezeket az élősködőket, ha esetleg beköltöztek, másrészt, valljuk be, már a gondolat is undorító. De vannak olyanok, akik még mélyen a pénztárcájukba is nyúlnak azért, hogy legyen nekik ilyenjük. Annak ellenére, hogy a szakemberek és a józan ész egyaránt óva intene ettől az elképesztő módszertől, több követője is akad. A diéta lényege, hogy miután önként megfertőztük magunkat bélféreggel (könnyítés: a férget elég pete formájában magunkhoz vennünk, majd benn szépen kikel és megnő), már annyit ehetünk, amennyit csak akarunk, mégsem hízunk el, sőt még fogyni is fogunk, mivel a bennünk lakozó paraziták gyorsan felfalják a magunkhoz vett táplálékot. Ez eddig szép is volna, de nem véletlen, hogy az emberiség nagyobb része azért inkább megszabadulni igyekszik ezektől az élősködőktől: a bélféreg komoly  egészségügyi problémákat okoz a bélbántalmaktól kezdve a tápanyag- és vitaminhiányon át akár a szívizomgyengeségig is, szélsőséges esetekben, kezelés nélkül pedig akár halálhoz is vezethet a parazita elszaporodása.

Ezt a fajta fogyókúrát az 1920-as években kezdték alkalmazni a diétázók, állítólag a híres operaénekesnő, Maria Callas is bélférgekkel szabadult meg plusz kilóitól. Az Amerikai Egyesült Államokban 1900-tól kerültek forgalomba a féregpetéket tartalmazó tabletták, de az említett komoly mellékhatások miatt mára már a legtöbb országban betiltották őket. Ennek ellenére feketepiaci formában a mai napig elérhetők, így ha valaki egészségét kockára téve mégis ki szeretné próbálni, vagy kénytelen lesz Mexikóba utazni, ahol nagyjából 1500 dollár (kb 335 ezer forint) fejében beszerezheti ezeket a pirulákat, vagy ügyesen túrni az internetet, és megtalálni azokat a külföldi oldalakat, ahonnan megvásárolhatók.

Fogyás szívószállal

Ez a módszer kevésbé gusztustalan, mint az előző, viszont legalább röhejes. Az köztudott, hogy főzés közben könnyen el lehet telni csak az illatokkal, annyira, hogy mire evésre kerülne a sor, sokkal kevesebb ételt kívánunk. Ezt alapul véve alkotta meg Hollandiában a Wageningeni Egyetem Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézetének kutatócsoportja a szívószállal való étkezés elméletét, melyet a Flavour című lapban publikáltak. Mivel több kísérlet is megerősítette azt, hogy az illatok intenzitása hatással van az étvágyunkra, kifejlesztettek egy olyan, szívószálra emlékeztető csövet, amellyel híg állagú ételeket vehet magához a fogyókúrázó, és hogy tényleg jóllakjon, egy olyan szerkezet is kapcsolódik hozzá, ami tartalmazza az adott menü illataromáját is.Ha ugyanis a fogyókúrázó nagy dózisban beszippanttja ezt, akár 10%-kal kevesebbet fogyaszt, mint azt más esetben tenné. A szerkezet fejlesztése jelenleg is zajlik, mivel van egy apró probléma vele: egyelőre még nincs ötlet arra, miként lehetne a szilárd ételeket is átjuttatni a csövön. Ami, lássuk be, a fogyásnak csak jót tesz.

Vizelet diéta

A vizelet gyógyhatásáról gyakran hallani, eszerint gyógyítja a különböző bőrbetegségeket, illetve széppé is varázsolja a bőrt. Ezzel azonban nem merült ki teljesen e végtermék áldásos hatása, ugyanis a Success Weightloss Systems (SWS) kutatói megállapították, hogy ha terhes nők vizeletét fecskendezzük magunkba, akkor olyannyira felgyorsul az emésztésünk, hogy rövid időn belül jelentős súlycsökkenésre számíthatunk. Ezért a méhlepény által termelt HCG nevű hormon a felelős. „ A HCG becsapja az agyat, mivel elhiteti vele, hogy az illető állapotos, így az anyagcsere felgyorsul” – magyarázza Iris McCarthy, az SWS munkatársa. Azonban a kb. 500 dolláros (kb 120 ezer forintos) módszer közel sem biztonságos, ugyanis rossz esetben több mellékhatással, pl hormonproblémákkal vagy pajzsmirigyzavarokkal is számolni kell. A módszer hatásosságát kérdőjelezi meg az is, hogy naponta csupán 500 kalóriát vehetünk magunkhoz vele, ami akkor is durva fogyást eredményezne, ha valaki se terhes nők vizeletét, se bélférget nem használ mellé, és nem is szívószállal próbáljuk felszippantani a rántott húst.

Alvás diéta

Gondolta volna, hogy míg alszunk, addig sem eszünk? Ráadásul közben a szervezetünk ugyanúgy dolgozik, na, ez az alvás diéta lényege. Többen is vannak olyanok, akik direkt ezért előbb fekszenek le és kelnek fel. Ezzel alapvetően nem is lenne probléma, azonban, mint mindenben, itt is túlzásokba lehet esni. Semmiképp sem helyes például egy fontos alkalom előtt, ahol tökéletesen kell kinézniük, pár napig szinte csak altatókon élni. Ezek a gyógyszerek ugyanis hosszú távon könnyen függőséghez vezethetnek, ráadásul nagy mértékben megnövelik a gyomorfekély kialakulásának kockázatát is. Mindemellett persze számolnunk kell az altatók esetleges mellékhatásaival, mint pl. fejfájással, szédüléssel, illetve refluxos tünetekkel is.

Rág és köp

Bármilyen meglepő, ez a módszer hatalmas népszerűségnek örvend a világ minden táján. Azok számára kedvelt lehetőség, akik nem akarnak lemondani a finom ételek ízéről, de közben nem óhajtanak plusz kalóriát sem magukhoz venni. Úgy találták, erre a legjobb módszer az, ha jól megrágják azt falatot, forgatják, amíg van zamata, majd egyszerűen kiköpik. A módszer az 1900-as évek elején terjedt el, és az amerikai Horace Fletcher-től származik, aki úgy gondolta, ha 32-szer megrágjuk az ételt, akkor már biztosítjuk a szervezetünknek a szükséges tápanyagmennyiséget. A rágás során ugyanis a szájban már előemésztés történik, illetve a rágástól a gyomorban is beindul az emésztés és a felszívódás, ha pedig ez már megtörtént, felesleges lenyelni a falatot. Ezzel persze a szakemberek vitatkoznak, így aki így étkezik, az amellett, hogy a fogásokhoz felhasznált alapanyagokat, időt és energiát is elpocsékolja, soha nem fog vacsorameghívást kapni egy normális étterembe se.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?