Ne költsön aszalt szilvára, inkább csinálja meg!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyümölcsöt aszalni egyszerű és könnyen megoldható, csak türelem kell hozzá. Ráadásul amellett, hogy egészséges az így tartósított gyümölcs (vagy akár zöldség), még egy csomó pénzt is spórolhatunk vele.

Egyre többen nyúlnak a befőzőlábos felé mostanság, pedig nem csak lekvárként lehet eltenni valamit. Ugyanilyen jó megoldás lehet az aszalás, ezzel a tartósítási móddal mégsem sokan élnek. Pedig érdemes lenne, mert az aszalt gyümölcs – főleg annak bio változata – amellett, hogy sokkal egészségesebb, mint a lekvár, boltban vásárolva még mocsok drága is, pedig nem jár sok melóval a folyamat.

Fotó: Stockfresh

Az igazán menők napkollektoros aszalót használnak, de akinek se ideje, se kézügyessége egy ilyen szerkezetet összeeszkábálni, az nyugodtan használhatja a sütőt is, vagy az erre a célra gyártott aszalókat. Mielőtt elrohanna a boltba megvenni, érdemes végigkérdezni a baráti kör tagjait, mert a nem használt gyümölcscentrifugák mellett biztosan lapul egy elfeledett aszaló is.

Az aszaláshoz csak gyümölcs és meleg szükségeltetik, na meg türelem. A vízkivonással való tartósítás egészséges, mert csak a nedvességet vonjuk ki a gyümölcsből, a rost- és egyéb tápanyagok megmaradnak, míg a konzerválás során ezen anyagok akár 65 százaléka is kárba vész.

Mit lehet aszalni?

Gyakorlatilag bármilyen gyümölcsöt, az almától az áfonyáig. És még számtalan zöldséget, például a sokak által kedvelt paradicsomot, a répát, zellert, de akár a póréhagymát is el lehet tenni télire ezzel a módszerrel. A fűszernövényeket is érdemes aszalni, és a gombákat sem szabad kihagyni a sorból.

Fontos szabály, hogy amit aszalni akarunk, az legyen érett és egészséges. Egyes terményeket fel kell karikázni vagy kockázni ízlés szerint. A szilvát a szárával együtt érdemes a sütőbe tenni.

A technika roppant egyszerű: a tálcára egy rétegben kell kiteríteni a zöldséget vagy gyümölcsöt. A sütőt nem szabad becsukni, érdemes egy fakanállal kitámasztani. Az alacsony hőfokra állított sütőben akár 2-3 nap is kell, míg megfelelően vízetlenítődnek a termények, aszalógépben ez 6-24 óra zajlik le. A sütőt légkeveresésre kell állítani, és 50 fokon kezdeni a munkát, majd néhány óra múlva 80 fokra állítani. Az aszalvány akkor kész, ha a gyümölcs már nem ereszt levet, de megnyomkodva rugalmas marad.

Ha őszibarackot aszalnánk, azt érdemes nagyobb darabokra vágva, forró citromos vízfürdőbe meríteni, és lecsöpögtetés után kezdeni a kiszárítást.

A kész szárítmányokat vászonzsákban vagy papírban ajánlott tartani, a fűszernövényeket pedig sötét üvegben.

Aki elmélyedne az aszalásban, az itt nézzen körül, gépeket pedig többek közt itt lehet találni, de léteznek egészen speciális gépek is, melyek előnyeiről és hátrányairól itt olvashat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.