A nők 28 évesen a legszexisebbek

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy brit felmérés szerint a nők 28 évesen tartják magukat a legszexisebbnek, de 32 évesen van csúcson az önbecsülésük. A szakítás és a munka persze károsan hat a magabiztosságra.

A női higiéniai termékeket forgalmazó Lil-Lets arra volt kíváncsi, hogy a brit asszonyok és lányok milyen viszonyban is vannak a nőiességükkel. A 2000 fős felmérés szerint a nők 28 évesen tartják magukat a legszexisebbnek, de 32 évesen a legmagabiztosabbak, akkor van csúcson az önbecsülésük. Egy gyors szerkesztőségi körkérdés alapján itthon is nagyjából ez a helyzet, igaz, van, akinél négy évvel, illetve egy évvel korábban állt be az áldásos helyzet. 

A kutatás eredményeivel foglalkozó Daily Mail szerint most Pippa Middleton és Mila Kunis van abban a korban, amikor irdatlanul szexinek kell érezni magukat. Katalin hercegné testvérének esetében a kor mellett bizonyára az is közrejátszott, hogy a tavalyi királyi esküvő óta az ő feneke lett az etalon. Ashton Kutcher aktuális csaja ugyan most egy kicsit meghízott egy szerep miatt, de így sincs oka panaszra, hiszen az FHM-nek is feltűnt, hogy mennyire dögös, a magazin idei listáján ugyanis ő lett a kilencedik.

Persze a világ nem mindig kerek. A megkérdezett nők 20 százaléka azt kívánja, hogy bárcsak magabiztosabbak lennének a férfiak társaságában, és leginkább az tudja megingatni az önbizalmukat, ha kidobja őket a partnerük, ezt követik a munkahelyi problémák. A kellő pluszt pedig a családtagoktól és a barátoktól szerzik be. Egyúttal az is segít, ha pontosan tudják, hogy merre tart az életük (60%) és akkor is jobban érzik magukat a bőrükben, ha legalább már egy hosszú kapcsolatuk volt. Nagy áttörést jelent az is, ha nem küzdenek tovább a kilókkal, hanem elfogadják a természetes adottságaikat.

A válaszok alapján egyébként úgy tűnik, hogy nem is annyira a külső jegyek számítanak. A megkérdezettek 50 százaléka büszke az alakjára, háromnegyede pedig nem változtatna az alakján még akkor sem, ha lehetősége lenne rá, viszont több mint a felük szeretné, ha nem aggodalmaskodna annyit az élete miatt. A külső jegyek közül egyébként a legtöbben (23 %) a szemükkel elégedettek és a mell csak a második a sorban. A legkevésbé kedvelt testrész a láb, a nők 41 százaléka hosszabb, vékonyabb végtagra vágyik.

A felmérés szerint egyébként az észak-keleten élő asszonyok a legmagabiztosabbak, amíg az észak-írországiak elégedetlenebbek a leginkább a külsejükkel. A női létben pedig leginkább azt kedvelik, hogy magassarkút hordhatnak, sminkelhetnek, a frizurájukkal foglalatoskodhatnak és szépen felöltözhetnek.  És hogy ki a legnagyobb példakép a brit nők számára? A válaszadók 19 százaléka Katalin hercegnére voksolt, a második helyen Florence Nightingale, a híres ápolónő végzett 17 százalékkal, Marilyn Monroe pedig két százalékkal maradt le mögötte.

Fotó: Lil-Lets
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.