A Párbeszéd házában a koldulásról tartott konferencián Dr. Heintz Tamás országgyűlési képviselőn majdnem elaludtunk. Személytelen, száraz beszédet tartott, sok lényegkerülő felsorolással, és még arra is képes volt, hogy felolvassa, mit ír a Magyar Katolikus Lexikon a koldulás címszó alatt.
A koldusok zaklatják a járókelőket
Rendeletben tiltotta meg a kéregetést a belvárosban Kaposvár önkormányzata. Az indokolás szerint erre azért volt szükség, mert a somogyi megyeszékhely belvárosában gyakori jelenség, hogy a járókelőket koldulók zaklatják.
Rendeletben három kategóriára vonatkozólag is pontosan meghatározták, hogy a város mely utcáiban tilos a kéregetés. Így a történelmi városrész, a városközpont, illetve a kettőn kívül eső, de még belvárosnak minősített, összesen 84 utca által határolt terület számít tiltott zónának, ahol nemcsak figyelmeztetnek, de büntetnek is a közterület-felügyelők. A törvény csak a zaklató jellegű, vagy a gyermekkel elkövetett koldulást tiltja, a szótlan kéregetést nem.
A fő gond az, hogy nem minden koldus hajléktalan, sokaknak lakásuk, családjuk van, és valamilyen járulékkal is rendelkeznek. A 2000-es évek első felében gyakori volt a zaklató és az agresszív koldulás Kaposváron. Ha a koldulás gyermekkel történik, vagy gyermeket kényszerítenek koldulásra, gyakran kiderül, hogy a háttérben lévő személyeknek gyűjtenek és nem saját szükségletükre.
Az életvitelszerű kéregetést fel kell számolni
A szabálysértők harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók, ennek ellenére folyamatos emelkedést tapasztaltak az eljárások számát illetően. A koldulások zöme a bevásárlóközpontok környékén és Kaposvár sétálóutcáin zajlik - ez a visszatartó erő, amit a rendelet hozott, csak pillanatnyi megoldás. Viszont ha korlátozzák a koldulást, meg kell teremteni egy intézményes ellátást, ami pótolja.
A konferencia több okból aktuális: 2010 - Európai Év a Szegénység Ellen, a Belügyminisztérium a koldulás betiltását tervezi, ami egy létező társadalmi jelenség, ám megszüntetésére nem a probléma gyökereihez nyúló társadalmi megoldások születnek.
Hova mehet a koldus?
Szenvedélyes beszédet tartott Vértesaljai László jezsuita pap Koldulás a lelkipásztor szemével c. megszólalásában: "Amikor 2007-ben 31 napos éhségsztrájkba vágtam rendtársammal, elkezdtem máshogy látni a világot, elkezdett tisztulni a tudatom és a szemem. Különbséget kell tennünk a becsületes, nyílt koldulás és a kriminalizált koldulás között. A koldulás alázatossá tesz.” Eközben az előadó szellemi aláfestés gyanánt, bejátszotta Hobo - Csavargók tízparancsolata c. felvételét, és felhívta a figyelmet arra, hogy gondolkodjunk el a szövegén.
„Amikor Budára költöztem, láttam, hogy budán 'budás' koldulás van. Évente ötször megyek Rómába a Vatikán rádióba - II. János Pál idején Róma utcáit ellepték a lengyel koldusok. Érdekes módon a feketék nem koldulnak, hanem ilyen-olyan fafaragásokat árulnak. Én a templomajtó koldusairól beszélek: a perselybe beraknak, kivesznek – ha segít rajta, nem bánom. Hova mehet a koldus? A kocsmába nem, a boltba nem, szociális intézménybe nem, így csak a templom marad. Nekem jó őket a nevükön nevezni. Mert van nevük is. És az egész ügyet ebben látom. Annyi mindent lehet tanulni tőlük, mert máshogy látják a világot. A lelkem mélyén nem tudom elfogadni a tiltást.”
Ha belefeszülünk is, koldusok mindig lesznek
A pap elmesélte azt is, hogy egyszer befogadtak a rendházba egy koldust, aki igen rosszul festett, rendkívül beteg volt. Ápolták, gondozták, és amikor rengeteg papírmunka árán összehoztak neki egy apró kis lakát, az illető nem akart elmenni. Mert a rendházban végre emberek között volt. Ha adunk egy koldusnak ötszáz forintot ,és ahhoz még hozzáteszünk 5 percet, hogy beszélgessünk vele, nagyon sokat tettünk. Ha belefeszülünk is, koldusok mindig lesznek.
Az alvás is tilos lesz
Gurály Zoltán a Menhely Alapítványtól elmondta, hogy a hajléktalanok 5-20 %-a koldul, 14%-uknak pedig van valamilyen jövedelme is. Viszont a koldusok fele hajléktalan. 30%-nak munkajövedelme van. Nem ugyanaz a koldulás tiltása és a munkakerülés tiltása. A saját szegényeit általában minden állam támogatja. Az viszont nem gyakori jelenség, hogy ugyanezeket a szegényeket elkezdi szankcionálni.
„A következményekkel számolni kell. Ha elszegényedek, bűnösnek fogom érezni magam és megváltozik a nézőpontom. A jövőre hatályba lépő BM-rendelet nem csinál mást, mint a közterületek rendeltetésszerű használatát törvényesíti. Nem csak a koldulás, de az alvás is tiltva lesz. Ez egy új dolog. Az emberek bizonytalanok, és megijednek, amikor egy koldus eléjük lép, miközben a bevásárlókocsijukat tolják vissza a parkolón át – nem az illetőtől rémülnek meg, hanem a helyzetétől, amibe került. Magától a jelenségtől. Az angolok ugyanezt érzik, náluk egy össztársadalmi rendcsinálás zajlik, ami fokozatosan fejti ki a hatását - egy utcai etikai kódexet csináltak. 1998-ban azt mondták az angolok, hogy nagyon gáz, ha a közösségük egyik tagja az utcán él, eszik, alszik. Kaposváron feszültség hozta a rendeletet, nem részvét.”
Saját gyengeségemmel találkoztam
Négy fiatal ült a pódiumra, próbaidőt töltő rendtagok. Jezsuita novíciusok tapasztalatai következtek. A jezsuita képzés része, hogy a belépésüket követően 6 próbát kell kiállniuk:
„2010 júniusában 3 hetes zarándoklatba kezdtünk” – meséli Ferenc. „A zarándoklat alatt megismertem magam, megvizsgáltam, hogyan viselkedek egy olyan úton, melynek pénz és minden terv nélkül vágtunk neki. Dobogókőről indultunk két Mária-kegyhely felé, 450 km-t tettünk meg és nem volt nálunk mobil. Nekivágtunk a teljes szegénységnek és kiszolgáltatottságnak.
Házról házra jártunk, szállást és élelmet idegenektől kértünk, nem tudtuk, mi lesz holnap. Ez nem egy túlélőtúra volt, hanem egy szent zarándoklat. Az Istenbe vetett bizalom maradt csak, amikor nem vagyunk urai saját sorsunknak. Én ehhez nem szoktam hozzá, szégyelltem magam. Még útbaigazítást is nehezen kérek az utcán, ha eltévedek. Saját gyengeségemmel találkoztam. Megtapasztaltam, hogy a gondviselés működik.”
A fiatalok elmesélték csodaszámba menő tapasztalataikat, ahogy koldusszegényen is tudtak adni az embereknek. Megtudtuk, hogyan hívták meg őket étterembe, egy sörre, és hogyan nyíltak meg nekik alkalmi házigazdáik. Amikor megtudták, kicsodák is ők, egész estéket beszélgettek át. Minden nap meleg reggeli és vacsora esett útjukba, és olyan emberekkel találkoztak, akik a beszélgetések során feltárták magukat. A bizonytalan zarándoklatból életük legnagyobb kalandja kerekedett, és többször érezték, hogy az Isteni gondviselés működik.
