Ilyen, és ehhez hasonló válaszokat kaptunk, amikor három, különböző korú nőtől kérdeztük, hogyan választotta ki a kedvenc csapatát a vébén.
A Dívány összeállítása megerősíti a feltevést, miszerint a nők impulzusszurkolók, leginkább érzelmi alapon választanak kedvenc csapatot, és ha az a gárda kiesik, akkor újabb, szép játékosok után néznek. A női szurkolás lélektana.
„Nem vagyok népszerű a férfiismerőseim között azzal, hogy olasz drukker vagyok. Lehet, hogy lusta banda, akik csak védekezni tudnak (szerintem a catenaccio, vagyis a híres olasz védelem már csak legenda), eltrógerkodják a meccseket, állandóan színészkednek és egyébként is, az olasz foci felháborító. Engem nem háborít fel, sőt kifejezetten szórakoztatónak találom" - vezetett be szurkolási szokásaiba a harmincas éveiben járó Hajni, akinek új szórakozás után kellett néznie, miután Szlovákia az utolsó csoportmeccsen 3-2-re verte az olasz válogatottat. Mielőtt erre rátérnénk, még az olaszok iránt érzett rajongásának adunk teret.
De hová tűnt Luca Toni?
„Amikor a 2006-os foci vébé döntő pont Itália egyik tengerpartján ért, tiszteletbeli olasszá váltam én is a repülő lambruscós üvegek, törött asztalok és zokogó taljánok áradatában" - mondta Hajni, majd az idei eseményekre tért rá.
„Most ég a pofám, mert szépen leszerepeltek a fiúk, de leszögezném, annyira nem lepett meg. Ez a csapat már nem az a csapat. Kérdem én, hol volt például Totti? A zsivány, a szívdöglesztő, a cseles római, aki pont olyan ügyesen szedi el a labdákat az ellenféltől, mint annak idején a táskákat a turisták válláról, és persze állandóan balhé van körülötte, legutóbb például az olasz bajnokság döntőjében rúgott felháborító módon lábon egy interest. Szerintem Totti nélkül olyan az olasz válogatott, mintha egy romantikus filmből kivennék a rosszfiú karakterét. Unalmas. Marcello Lippi - aki mellesleg roppant szexi - az utolsó pillanatig lebegtette, hogy ha Totti jönni akar, akkor kiviszi Dél-Afrikába, aztán tessék. Az ő hiányánál sokkal kínzóbb, hogy eltűnt az egykori gólkirály, Luca Toni, aki - természetesen szubjektív vélemény következik - a világ legszebb pasija. Igaz, már négy éve is mérsékelten impotens volt a vébé pályáin, hiszen alig-alig talált be, de nekem mindegy, csak a Luca Toni legyen. Órákig el tudnám nézni, ahogy szaladgál a kapu előtt a maga 195 centijével. Hát most nem néztem. Hol van a jó öreg Materazzi, aki esetleg egy jó erős beszólással menthette volna a meccseket? Hol van Del Piero? Tudom, tudom, az öregek otthonában."
Az efféle vizuális hiányosságokat nyilatkozónk végül az argentin válogatottal pótolta. „Az esztétikai érzékemet nem birizgálják annyira, mint az olasz fiúk, de ugyanaz a tűz ég a szemükben. Nem (csak) hideg profizmus hajtja őket, hanem a szív. Amit pedig az isteni Diego rendez a pálya előtt, mögött és mellett, azt egyszerűen nem lehet nem imádni. Hajrá Argentína!"
Vannak nők, akik nem anatómiai szempontok alapján választják ki, melyik csapatnak szurkoljanak. A huszonéves Andrea például azért lett portugál drukker, mert úgy látta, az a csapat énekeli a legmélyebb átéléssel a nemzeti himnuszt.
Gomes volt a szunnyadó vulkán
„Tíz éve kezdődött minden. A kispadon először a szövetségi kapitányra, Luiz Felipe Scolarira lettem figyelmes. Olyan volt, mint a színész Balázs Péterünk, játékos bajsza őt idézte. Ritkán mosolygott, és akkor is csak felsőajka felével. Aztán a csapatban feltűnt vállig érő sötét hajával, és meleg barna szemével egy kölyökképű srác, Nuno Gomes. A fekete hajpántjával divatot teremtett. A kommentátor úgy mutatta be, mint akit már bíróveréssel is megvádoltak. Látszatra is szunnyadó vulkán típus volt, és párás tekintettel énekelte a himnuszt" - hatódott meg Andrea, majd részletezett néhány korábbi emlékét a „szenvedélyes és mindhalálig küzdő" válogatottról.
„Sokak szerint a portugálok ma már nem tartoznak a szerethető csapatok közé. Esnek-kelnek, látványosan szenvednek, szimulálnak, középpályájuk szedett-vedett, és a brazil idegenlégiósok nélkül még a kaput is csak ritkán találnák meg. Egyetlen valamire való világklasszisuk pedig a ciklikus hiszti rohamokat produkáló Christiano Ronaldo.
Lehet. De tény, hogy az „eredeti" brazilokkal (merthogy őket európai braziloknak nevezik, és nemcsak a néhány vendég brazil játékos miatt...) és Elefántcsontparttal döntetlent játszottak, a szerencsétlen koreaiakat 7-0-ra alázták, és hogy CR életveszélyes szabadrúgásaitól még mindig összeszorul bármely ellenfél gyomra. Portugália tehát hozta a kötelezőt. Annak ellenére is, hogy már nem Scolari dirigál, Nuno Gomes nincs a keretben. Az utóbbi nyilván nem csak nekem hiányzik a gyepről."
A vébé azonban még nem ért véget, és egy mérsékelten izgalmas portugál-spanyol szomszédharcban kiesett Portugália. „A 2004-es EB-n még Nuno egyetlen góljával küldték haza a hispánokat. Most nem volt Gomes, nagyon játék sem, ezért a portugáloknak kellett menni. Portugál himnuszt vártam átéléssel, nedves szemekkel, és győzelemmel. Csalódott vagyok, és köpönyegforgató drukker. Hajrá Spanyolország!" - váltott hamar Andrea.
Richard Kingson hamar rabul ejtett
Harmadik nyilatkozónk, Zsuzsa a negyvenes éveiben jár, érzelmi angol drukker, és ezen a vébén a meccsek alatt műveli magát. „Online nézem a dél-afrikai tornát és közben olvasom a vicces kommenteket. Így tudtam meg például, hogy a mi Kassai Viktorunk szupravezető, és még értettem is poént annak ellenére, hogy a fizika világában sem vagyok túlzottan tájékozott. No de ne beszéljünk többet a bírókról, mert múlt vasárnap óta érthető okok miatt nagyon nem kedvelem őket." Az angolok kiesését Zsuzsa végül feldolgozta, főleg, miután az USA-Ghána mérkőzésen felfigyelt az afrikai válogatottra, ahol épp Asamoah Gyan csatár remekelt.
„A Fekete Csillagok név találó, s nem csak azért, mert remekül játszottak (mondom, hogy hirtelen értek a focihoz), hanem mert tényleg gyönyörűek. És mivel szívem választottjai, az angolok egy téves íteletnek köszönhetően is hamar elvesztették játékkedvüket, és Beckham - igen csinosan felöltözve - csak a pálya széléről figyelte az eseményeket, elérkezettnek láttam az időt új kedvenc csapat kiválasztásához. Az asszony már csak ilyen ingatag" - mondta. „A Fekete Csillagok közül a milkaszínű mezes Richard Kingson kapus nagyon hamar rabul ejtett. Ilyen ügyesen védeni csak a portugál Vítor Baía volt képes, persze őt is inkább csillogó fekete haja és hihetetlenül szép arca miatt jegyeztem meg. Meg kell még említenem Hans Adu Sarpeit, akinek férfiasan elegáns kiállása egy herceget idéz, s arca engem a fiatal Samuel L. Jacksonra emlékeztet. Ha már herceg, akkor nem maradhat ki Kevin Prince Boateng sem, kinek neve megtréfált, mivel azt hittem, hogy a német válogatottban is játszik.
Megvannak tehát az új kedvencek, hajrá Ghána!"
A VB közvetítéseit mindennap élőben az Indexen nézheted.
