Dobó és Oroszlán tapogat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A túlélő Anastacia

A vasárnap este Budapesten koncertező Anastacia világszerte nemcsak dögös, „fekete” hangjáról ismert, hanem arról is, hogy egyike a mellrák legyőzőjének. Túlélőnek hívják azokat szerte a világon, akik időben felismerték a gyilkos kórt, és leküzdötték.

Az Egészség Hídja

A vasárnap esti, a SYMA Csarnokban megrendezett koncertre nem csupán szórakozni látogatott el a két magyar filmsztár, Oroszlán Szonja és Dobó Kata, hanem azért is, hogy az Egészség Hídja Összefogás Egyesület „arcaként” együtt kampányoljanak a mellrák ellen Körtvélyes Éva – az egyesület elnöke – vezetésével.

A két magyar híresség már évek óta részt vesz – Galambos Erzsi és Sebestyén Márta Kossuth-díjas művésszel együtt – az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkájában, amelynek fő célja a mellrák elleni felvilágosító munka.

Arcukat adják

A kór leküzdéséhez szükséges harc érdekében a legkülönbözőbb eszközöket vetették már be: karkötőt, ollót, zoknit, pólót árusítottak, és mindezt rózsaszínben – ez az egyezményes árnyalata e mozgalomnak.

Többször adták nevüket, arcukat online jótékonysági licitekhez is. Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke, Körtvélyes Éva, az Elite magazin főszerkesztője, maga is túlélő.

Licitnyertes a sztárokkal

Az egyesület ezúttal Anastaciával fogott össze online licitre bocsátva két jegyet és egy kétfős, exkluzív vacsorameghívást, valamint azt a lehetőséget, hogy a nyertes személyesen találkozhat a kulisszák mögött Anastaciával és a két magyar sztárral.

Itthon és Amerikában

Amint Oroszlán Szonja a Dívány tudósítójának elmondta, meggyőződése, hogy a rendszeres havi önvizsgálat és a mammográfiás szűrés együtt lehet hatékony.

Dobó Kata megjegyezte: Amerikában része a nőgyógyászati vizsgálatoknak, hogy az orvos szakszerűen megtapintja a páciens mellét, ellenőrzi, hogy nem talál-e benne csomót. Tapasztalata szerint Magyarországon ezt a vizsgálatot nem minden orvos végzi el.

Dobó Kata azon a véleményen van, hogy a még nem szült nők esetében a mammográfiás vizsgálatot meg kell gondolni – sőt, egyesek szerint a tejmirigyek miatt ez tilos –, de a rendszeres havi önvizsgálat és az orvosi szűrés elengedhetetlen.

Október első vasárnapján

Idén is folytatódik az a nagy sikerű kezdeményezés, hogy október első vasárnapján figyelemfelkeltő sétát rendez az egyesület a rózsaszín fénybe boruló Lánchídon – jó néhány világvároshoz hasonlóan.

Ilyenkor Körtvélyes Éva a négy magyar sztárral és más magyar közéleti személyiségekkel együtt vezeti a sétát, amelyhez több alkalommal csatlakozott már Nancy Goodman Brinker volt magyarországi amerikai nagykövet, az akció budapesti kezdeményezője, maga is túlélő.

Fotók: Kölcsényi Zoltán

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.