Egyiptomi ínyenctúra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A négy-, ötcsillagos szállodákban a menüsor egyáltalán nem enged betekintést az igazi egyiptomi konyhába. Ahhoz, hogy a piramisoknál, a Királyok Völgyében vagy éppen a sínai-félszigeti Mózes-hegyen tett túra után a gasztronómia területén is kalandozzunk, a hagyományos éttermeket és az utcai kifőzdéket kell megcéloznunk.

Ám semmiképpen se utasítsuk vissza, ha újdonsült egyiptomi barátaink egy-egy családi étkezésre invitálnak otthonukba.

Szakosodott gyorsétterem

Sokféleség és kötetlenség – tömören így jellemezhető a hagyományos egyiptomi konyha. A sokféle alapanyagra – elsősorban a helyi, szezonális friss zöldségre és gyümölcsre – épülő egyiptomi fogásokban (sőt, az elkészítésükben is) többek között szíriai, libanoni, török, valamint görög hatások köszönnek vissza.

A másik jellegzetesség pedig a kötetlenség, azaz mindent ehetünk mindennel a nap bármilyen időszakban. Legyen akár reggeliről, ebédről vagy vacsoráról szó, a vízben megfőtt, olajjal, citrommal és sóval pépszerűvé tört szárazbabot (úgynevezett lóbab, arabul: fúl), a paradicsomszósszal leöntött és csicseriborsóval, hagymakarikákkal megszórt makarónis-rizses lencsét (kusári) vagy éppen a zöldségfélékből (pl. csicseriborsóból) készült vegetáriánus fasírtot (támijja, falafel) – melyet savanyúsággal (tursi) szervíroznak – bármikor fogyaszthatjuk, akárcsak a helyiek.

Nem csoda, ha egész nap tömve vannak az e fogásokra specializálódott mozgó büfék, utcai kifőzdék és éttermek. Sőt, a KFC vagy a McDonald’s mintájára már falafelre „szakosodott” gyorséttermi láncokat is találhatunk Kairóban.

Tunkolhatunk a padlizsánból

Az evőeszköz hiányát se vegyük zokon az arab világban, hiszen mindenféle étkezés megoldható a jobb kezünkkel (nem szabad bal kézzel enni!) vagy egy darab kenyérrel. Kerek, pitaszerű kenyeret (arabul: és) szinte minden étel mellé adnak, ugyanis bármilyen fogáshoz ehetjük, bármilyen fogásba mártogatjuk, valamint bármit belerakhatunk. A pitaszerű kenyérből letört darabkával egyrészt kikerüljük az evőeszköz használatát, másrészt egyszerre többféle ételt is kóstolhatunk. Ugyanis akár étteremben, akár vendégségben vagyunk, kisebb-nagyobb tálakban tucatnyi fogás kerül elénk a hatalmas fémtálcára vagy a nagyméretű, kerek asztalkára, amelyet körbeülünk. A kenyérdarabokkal pedig bátran „belenyúlhatunk” mindenbe (pl. tunkolhatunk a padlizsánból (bábágánú) vagy szezámmagból (tahina) készült krémekből, vagy éppen a sűrű, zöld színű, nyúlós muluhijja levesből) – egy-egy falat csirke-, galamb-, nyúl- vagy marhahúst csipegetve hozzá.

Rizs mindig

Az egyiptomi gasztronómiára az is jellemző, hogy a többi észak-afrikai országhoz képest (ott inkább kuszkuszt fogyasztanak) több rizst esznek. A rizs igencsak sokoldalú szerepet tölt be az egyiptomi konyhában. Hol tésztával összekeverve (pl. kusári), hol töltelékként (pl. rizzsel töltött szőlőlevél, arabul: várá ájnáb vagy galamb, arabul: hámám másvij), hol rétegesen (pl. levesbe áztatott kenyér-, hús- és rizsrétegekből összeállított fáttá, amely az ünnepi lakomák egyik fő fogása), hol meg édesen (pl. mahallabijja) kerül elénk az asztalra.

Ha pedig már megkóstoltuk a „szegények ételét” – ami nem más, mint a laktató, hagyományos egyiptomi egytálétel, a kusári –, leszopogattunk minden húst a sült galambról, és élvezettel ízlelgettük a tevehúst, akkor a gyümölcsleveket és a tipikus desszerteket (kunáfá, bászbúszá, Umm Ali) se hagyjuk ki! Mindenesetre nem árt felkészülni előre az egyiptomi sütemények nagyon édes ízére. A pisztáciával megszórt, jéghideg rizspuding (mahallabijja) egy csípős kusári után esik a legjobban, míg egy pohár hideg kókusztej, karkadé, frissen facsart mangó-, gránátalma-, narancs- vagy frissen préselt cukornádlé (arabul: ászír ászáb) hűsítőként hat az egyiptomi forróságban. Ráadásul igazi vitaminbombák!

Fókuszban Afrika kultúrája, népei, minden, ami fekete földrész – további cikkek a témában itt!

Ha ez a cikk tetszett, ezt is ajánljuk:

A Taj Mahal, a goai tengerpart kókuszpálmái és a Himalája lélegzetelállító csúcsai mellett maradandó élményünk lesz az indiai hasmenés. | A nyaralás rettegett pillanata – Indiában

Indulnál külföldre, de sokat riogatnak a fertőzésekkel. Mire érdemes injekciót kérni? Mire figyelj indulás előtt? | Oltások, ha külföldre indulsz

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.