A melegkiütés ronda, de ártalmatlan

Olvasási idő kb. 2 perc

Mondjuk, nem adjuk rá, mert nagyon meleg van. Az ám, de édes kis magzatunk percenként fenékre ül. Homokba, sárba, fűbe. Finom kis bőrét megcsípi, nyílásaiba belemegy. Brr… Arról nem is beszélve, hogy lepisili a szandált, amit most vettél hétezer-ötszázért. Ha fedett területen tartózkodik, bizonyára összepisili a bőrgarnitúrát, a nagyi perzsaszőnyegét. És akkor még csak a kisdolgokról esett szó, s a kutyát nem is említettük, aki boldogan lohol pucér fenekű gazdája után, és amit elhullajt – legyen az étel vagy az étel végterméke –, boldogan felszedi, bekapja, felnyalja. Szóval a bilikorszak előtti időszakban a meztelenkedésnek vannak ellenjavallatai. Ezért döntünk úgy, hogy a pelenkáskorú viseljen pelenkát. Csakhogy árnyékban harminc, napon 38 fok van. Kis teste mindenbe beleizzad. Különösen az autóban, hosszabb úton, ha nyaralási célból autózunk – esetleg a messzi tengerekhez. Mit tehetünk egyebet, pelenkaváltás minimum kétóránként. Kicsit sajnáljuk persze a méregdrága holmit, amely ráadásul még a környezetet is szennyezi. De mit tehetnénk egyebet?!

Pici, apró piros kiütés – nem bárányhimlő

Nyáron a babák bőrének ápolása sok gondot okoz. A pelenkás terület alatt elindulhatnak gombás elváltozások is. Leggyakrabban azonban a melegkiütésekkel találkozunk, amelyek ártalmatlanok, de rondák. Kezdő anyukák szeretnek tőlük megijedni. Biztosan bárányhimlő, gondolják. Pont most, amikor nyaralni megyünk (nyaralunk, nyaralni fogunk). Szóval a melegkiütéstől nem kell megijedni, de tény, hogy nyugtalanná tehetik a csecsemőt. Azért félvállról sem vehetjük, mert igen ritkán, de előfordul, hogy felülfertőződik baktériumokkal. Ilyenkor már bőrgyógyászati vizsgálatot és feltétlenül kezelést igényel. Ezek a kiütések picik, gombostűfejnyiek, néha piros udvarral. Elsősorban a hát felső részén, a mellkason, a pelenka derékrészén körben, a nyakon, néha az arcra és a hajas fejbőrre felhúzódva szeretnek megjelenni. Végtagokon ritkán. Teendőnk ilyenkor tehát: minél hypoallergénebb hintőporral hintőporozzuk be az érintett bőrfelületet, akár naponta többször is. Ügyeljünk a hajlatokra, mert ott a hintőpor összecsomósodhat, dörzsölhet. Nagy melegben lehetőleg délben is fürdessük, vagy akár mártsuk kellemes hőmérsékletű vízbe a csecsemőt. És főleg, hagyjuk kis testét néha szabadon. Kánikulában este és éjjel sem kell túlöltöztetni. Ha mindennek ellenére a kiütések egyre csúnyábbak, terjednek, mutassuk meg szakorvosnak, mert akkor vagy az említett felülfertőződésről, vagy allergiáról van szó. Az allergiás bőrelváltozások nagyon sokfélék lehetnek, sok egyéb eredetű kiütést utánozhatnak. Azért ne ijedj meg.
A „melegkiütés” még nem jelenti azt, hogy a gyermek allergiás – azonban érdemes tudnod, hogy a gyakori melegkiütés jelzi a bőr érzékenységét.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.