Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A korábbi részben a naturizmus lelki oldalát jártuk körbe, vagyis ezt a problémát: Mi van, ha meglátják a meztelen feneked?
A kérdést több oldalról vizsgáltuk, és megismerkedtünk olyan nélkülözhetetlen szakkifejezésekkel, mint a „fecske utáni vágy”, a „fürdőruhába teremtés tana” és a „textilesek”. Ezek után nem húzhatjuk tovább az időt, kénytelenek vagyunk elővenni azt az érzelmi feldolgozásra váró jelenséget, hogy
bizonyos emberek meztelenül tekéznek.
Sőt, a naturistatelepek titokzatos világában ugyanígy kávéznak, olvasgatnak a kertben, vásárolnak képeslapot a minimarketben, és pucéran néznek szembe a teniszpályán az adogatógéppel is. Van ebből egyszerűbb is, kemping formájában – meglehetősen kellemes lehetőség, hogy reggel a sátorból egyenesen a tengerbe sétálsz. Az már nehezebben áll össze nekem, amikor ugyanezt egy ötcsillagos, fallal körülvett telepen adják elő… de nem vagyunk egyformák.
Pucéran, bowlingcipőben, ez kicsit túlmutat a természetességen, de tegyük hozzá: nem tűnik lényegesen kirívóbbnak, mint fürdőruhában úszni a tengerben. A naturista életmód egyre elterjedtebb,
csak Franciaországban másfél millió fant tartanak nyilván,
ám nem mindenki naturista, aki a szomszéd kertbe átlesve annak látszik. Attól, mert reggel meztelenül iszod a kávét a teraszon, még nem kerülsz be a statisztikákba, bár e tevékenység nyilvánvalóan a naturizmus megvalósult formája. Külön fogyasztói rétegként csak az úgynevezett közösségi naturisták nyilvánulnak meg.
A franciországi Aquataine-t félmillió francia és valamivel több külföldi keresi fel évente – kifejezetten a naturistáknak nyújtott szolgáltatások miatt. Ez egy kétszázötven kilométer hosszú beach az Atlanti-óceán partvidékén, ahol a jó üzleti érzékkel megáldott (és a jelek szerint nyitott) franciák számos vállalkozást alapoztak a nudistákra: hivatalosan is meztelenkedésre kijelölt partszakaszok, naturistaközpontok és egyéb nyalánkságok.
De nem kell feltétlenül ezerötszáz kilométert utazni, ugyanis a szomszédos Horvátországban is régi divat a meztelen létezés. Az első nudista beach
1934-ben nyitott Rab szigetén,
jelenleg is működik vagy harminc erre specializált telep, ráadásul itt az egész lazább, mint a franciáknál… a településeken kívül eső, családiasan rejtett öblökben gyakorlatilag magánügy, hogy ki mit vesz fel vagy le. A horvát turisztikai prospektusok és honlapok nem is hagyják ki, hogy említést tegyenek az Európában kirívó lazaságról.
A naturizmus attól biznisz, hogy meztelenkedni nem illik. Ha illene, és bárhova odasétálhatnál pucéran, amikor épp jólesik, ez az egész nem létezne. De valamikor közmegegyeztünk, hogy nyilvánosan nem vetkőzünk le (országa válogatja, hogy ezt törvény is szabályozza-e). A pucér létezés nem tehet mást, intézményesül, sőt mozgalmasodik. Ez már szervezetekkel és etikettel jár, mert ha meztelen fenékkel üvölteted a rádiót a tóparton, az emberek nem rólad, hanem a nudistákról alkotnak véleményt.
Biznisz ide, etikett oda, meggyőződéses naturisták szerencsére mindig lesznek, amilyen például a svájci Konrad Hepenstrick, aki
harminc éve járja egy pár túrabakancsban az Alpokat.
Saját bevallása szerint csak elvétve találkozik hagyományos túrázókkal, és azok általában kedvesek, télen például gyakran megkérdezik, hogy nem fázik-e. Ez a szabadságról szól – mondja. Azért csinálja, mert neki így jó, ami elfogadható érvelésnek tűnik, ennek ellenére az úr ártatlan szokása komoly elöljárókat késztetett állásfoglalásra a svájci hegyek között. Törvény készül (talán már el is fogadták?) a hasonló kihágások megfékezésére, így nemsokára begyűjthetik a rendőrök a derék építészt, ha jelentik a vadőrök, hogy az állományt riogatja.
Pedig a naturizmus minden bizonnyal EU-konform, aki pucéran napozik, az nemcsak relaxál és barnul, hanem a globális felmelegedés ellen is küzd. Nem a csupasz hátsó speciális hőelnyelő vagy fényvisszaverő képességéről szól a történet, bár majdnem – holnap kiderül, hogy ami meztelen, az zöld.
