10 jel, hogy alváshiányban szenvedsz

Olvasási idő kb. 5 perc

A mindennapi hajtás közben talán észre sem veszed, hogy nem a világ fordult ellened, hanem csak keveset alszol, és ettől boldogtalan, beteg és ideges vagy. Íme a kialvatlanság 10 jele, és tippek, hogy jobban érezd magad.

Egy olyan kultúrában, hol a teljesítménykényszer és a fékevesztett szórakozás egyaránt része az életnek, nem csoda, ha rengeteg kimerült, kialvatlan ember van – írja a howstuffworks.com. Mivel egy nap csak 24 órából áll, könnyen azon kaphatod magad, hogy az alvás rovására próbálod meghosszabbítani a napodat. Ha tartósan nem alszod ki magad, könnyen összekuszálódnak a gondolataid, ingerültté válsz, szélsőséges esetben pedig hallucinálhatsz is. Az alváshiány okozhat állandó boldogtalanságérzést, teljesítménycsökkenést, sőt akár életveszélyes helyzetekbe sodorhat.

1. Nem tudod kezelni a stresszt

Ha az utóbbi időben úgy érzed, rosszabbul tűröd a stresszt, nem biztos, hogy a nyomás nagyobb rajtad, simán lehet az alváshiány tünete is. Ha kialvatlan vagy, sokkal nehezebben viseled a hétköznapi terheket és kihívásokat, és a tűréshatárod is sokkal alacsonyabb lesz.

Ahogy a kialvatlanság több stresszhez vezet, a több stressz pedig további alvászavarokhoz, könnyen kerülhetsz negatív spirálba. A kutatások szerint, akik stresszes időszakokban horkolva alszanak, azokat a feladataik nyomasztják, míg akik a stresszre álmatlansággal reagálnak, inkább felkavart érzelmi állapottól szenvednek.

Tipp

Alakíts ki egy olyan lefekvési szertartást, ami kikapcsol. Az elalvás előtti órában már ne tévézz, és a napi testedzést sem tanácsos lefekvés előtt végezni. Sötét szobában aludj, és ha nem tudsz elaludni, akkor forgolódás helyett inkább kelj fel. Segíthet az elalvás előtti relaxáció is.

2. Romlik a memóriád

Egy-egy kialvatlan éjszaka után a memóriád szelektívvé válhat, sőt egyenesen az öregkorra jellemző szenilisséget élhetsz meg. A kutatások szerint ugyanis a mélyalvásban töltött alvásidő szoros kapcsolatban van a memória felfrissülésével, mert ilyenkor oldódnak fel az idegsejtek közötti feszült kapcsolatok. A kevesebb alvás meg is szakíthatja az idegsejtek közti kapcsolatokat, ezzel roncsolva a memóriát.  Az alvás mély, azaz REM szakaszában történik az érzelmileg felkavaró élmények feldolgozása is.

Tipp

Ha vizsgára vagy nagyobb megmérettetésre készülsz, legyen az előző esti program egy jó nagy alvás, ahelyett, hogy idegesen és kapkodva próbálnál felkészülni.

3. Nem tudsz koncentrálni

Aki kialvatlan, az nemcsak rosszabbul teljesít a koncentrációt igénylő feladatokban, de ráadásul még rendszeresen túl is becsüli a teljesítőképességét. Ezek a jelenségek egyre komolyabbra fordulnak, ahogy egyre kevesebbet alszol. A koffein csak átmeneti megoldást jelent a problémára, nagyjából egy órára biztosítva a koncentráció javulását.

Tipp

Ha már tapasztaltad a koncentrációd romlását, valószínűleg változtatnod kell az alvási szokásaidon. Igyekezz minél többet aludni, ha pedig semmiképpen nem megy, akkor legalább tanulj meg valami olyan relaxációs módszert, amivel rövidebb idő alatt regenerálhatod az idegrendszeredet.

4. Egyre többet eszel

A kalóriabevitel kordában tartásával egy kipihent embernek is gondjai lehetnek, de ha alváshiányban szenvedsz, az agyad nem képes megfelelően felmérni a szükségleteidet. Az alváshiány sok problémát okoz annak, aki egyébként egészséges életmódot akar folytatni. Egyrészt minél több időt töltesz ébren, annál több táplálékot veszel magadhoz, de ha ez nem lenne elég, az alváshiány éhségérzetet okoz. A kialvatlan embereknek ugyanis magasabb az éhséget jelző hormonszintje, és alacsonyabb a jóllakottságért felelős.

Az agyad kialvatlan állapotban kevésbé képes felhasználni a cukrot, így azt jelzi, hogy további kalóriabevitel szükséges. A kutatások közvetlen kapcsolatot mutattak ki az elhízottság és a kialvatlanság között. Az alváshiányos embereknek kétszer akkora esélyük van az elhízásra, mint a normális alvási szokásokkal bíróknak.

Tipp

Ha fogyni akarsz, kezd azzal, hogy többet alszol. Ha éppen nagyon kialvatlan vagy, akkor igyekezz naponta többször kis adag ételt fogyasztani, így elkerülheted a farkaséhséget.

5. Nem látsz jól

A kialvatlanság miatt kialakuló látási problémák nemcsak idegesítőek, de veszélyesek is. Egy éjszakai virrasztás után az egész világot zavarosabbnak érzékeled, és könnyebben elesel vagy szenvedsz balesetet. Az elmosódott látás vagy a fókuszálási nehézségek egyértelműen az alváshiányra vezethetők vissza.

Fotó: Chad Skeers

Az alváshiány következtében nehézzé válik összeegyeztetni a perifériás és a központi látótér elemeit, így előfordulhat, hogy a szemed sarkából olyan dolgokat látsz, amik valójában nincsenek ott. Ha a neuronok nem tudnak kellőképpen regenerálódni, olyan téves funkciókat kezdenek ellátni, melyek megzavarják az érzékelést. Kevésbé hatékony a működésük, így levágják a kevésbé fontos részeket, és mással pótolják, és ugyan továbbítják az információ jelentős részét, de már korántsem a teljes képet. Ahogy ez a kép egyre jobban különbözik a valóságtól, úgy éled át a látási zavar jelenségét.

Tipp

Kialvatlanul ne ülj autóba. Nemcsak azért veszélyes, mert könnyebben elalszol a volán mögött, hanem azért is, mert az érzékszerveid becsaphatnak.

6. Romlik az ítélőképességed

Az alváshiány nyomán fellépő ítélőképesség-romlás tartósan is fennmaradhat, akkor is, ha közben kialszod magad. Az agy homloki cortexe felelős a döntések meghozataláért, az impulzusok elbírálásáért, és ha ez a terület a kialvatlanság miatt túlterhelődik, akkor a döntéshozatali mechanizmus is legyengül. A kutatók szerint az alvás REM fázisa segíti az egész nap alatt összegyűlt impulzusok feldolgozását, helyretételét, és az idegsejtek regenerálódását is. Ha nem alszol eleget, az agyadnak nincs lehetősége regenerálódni, és újraszervezni a saját működését, így a döntési mechanizmusod is gyengül.

A tanulmányok szerint a kialvatlan ember hajlamosabb kockázatos döntéseket hozni. Ha nem aludtál eleget, agresszívabb leszel, és sokszor csak a rövid távú érdekeidet tudod szem előtt tartani. Nagyobb valószínűséggel teszed fel tétnek a házadat a kaszinóban, vásárolsz valamit, ami messze meghaladja a költségvetési keretedet, vagy bonyolódsz kétes szexuális kalandokba.

Tipp

Ha kialvatlan vagy, ne hozz fontos döntéseket. Ha nagy lépés előtt állsz, aludj egy nagyot, mielőtt döntesz. Nyugodt, kipihent állapotban sokkal nagyobb eséllyel hozol majd jó döntést.

7. Egyre többet bénázol

Ha már úgy érzed, annyit bénázol, hogy vígjátékokban lenne a helyed, valószínűleg alvásra lenne szükséged.
A kutatások szerint egy átvirrasztott éjszaka után a mozgáskoordinációd pont olyan szintű, mint azoké, akik éppen a detoxikálóból jönnek. Ha alváshiányban szenvedsz, nehezedre esik megformálni a szavakat az ajkaiddal, így az elmosódott, halk beszéd, a monoton hangszín is a kialvatlanság jelei lehetnek. Nehezen tudod megfogni és kézben tartani a kisebb tárgyakat, és bizonytalanabbul állsz a lábadon.
Ilyen állapotban az agyad nyelvi készségekért felelős centruma is blokkolódik, bár a beszédközpontod még működik. A reakcióidőd is hosszabbá válik, és a kutatások szerint a lassulás előbb következik be, mint a pontosság elvesztése. De ha még egy kicsit feszíted a húrt, se gyors, se pontos nem leszel.

Tipp

Ha kialvatlan vagy, vigyázz a sporttal, mert könnyebben szenvedsz balesetet. Ha nagyon fáradt vagy, inkább aludj egy nagyot, ahelyett, hogy az edzőteremben magadra ejtenéd a súlyzót.

8. Párkapcsolati problémákkal küzdesz

Ha hirtelen úgy érzed, hogy nem bírod elviselni a párodat, akkor lehet, hogy nem az elhidegülés, hanem a kialvatlanság áll a probléma hátterében. Egy kialvatlan családtag az egész család életét megnehezíti. A késői fent levés és a napközbeni pár perces szendergések felborítják a család napirendjét, és befolyásolják a többi családtag időbeosztását és alvási lehetőségeit is.

Ha kialvatlan vagy, a levertségeddel, a nyugtalanságoddal és a feledékenységeddel is kihúzhatod a gyufát. A csapongó vagy éppen nem létező libidó sem tesz jót a kapcsolatnak. A horkolás vagy a légzési nehézségek is veszekedésekhez vezethetnek. Amíg az éjszakát forgolódással és horkolással töltöd, a párodat az fárasztja ki, hogy megpróbál e mellett az egyszemélyes dráma mellett valahogy pihenni.

Tipp

Ha kialvatlan vagy, próbálj meg odafigyelni arra, hogy ne zavard ezzel mások életét. Nyugodtan szólhatsz is, hogy fáradt vagy, így a körülötted élők kevésbé veszik magukra a rossz hangulatodat.

9. Romlik az egészséged

Ha sokáig megtagadod a szervezetedtől a pihenést, jelezni fogja, hogy szüksége lenne rá, és ágyba kényszerít. A kutatások szerint az alváshiányban szenvedő cukorbetegek kevésbé reagálnak az inzulinra, mivel a fáradt szervezet veszít a cukorlebontási képességéből.

Az alváshiány okozhat még magas vérnyomást, alacsonyabb testhőmérsékletet és szívritmus-problémákat is. Az immunrendszer alulműködése miatt könnyebben szedsz össze mindenféle fertőző betegséget is. A kísérleti patkányok, amelyeket hosszú időn át nem hagytak aludni, elpusztultak, feltehetően az immunrendszerük leállása miatt. Bár a szervezeted feltehetőleg jóval előbb ájulásba menekül a kialvatlanság elől, minthogy meghalnál, a napi átlag négyórás alvás megnöveli a valószínűségét a korai halálnak.

Tipp

Egy kis megfázás még nem a világ vége, de jó alkalom arra, hogy hallgass végre a tested jelzéseire, és ágyban maradj, ahol végtére is aludhatnál már egy jó nagyot.

10. Hullámzik a kedélyállapotod

A kialvatlan ember türelmetlen, és könnyen felkapja a vizet. Az egyébként simán kezelhető jelenségek hirtelen irritálóvá válnak.

Kutatások szerint azok a gyerekek, akik 10 óránál kevesebbet alszanak, sokkal nagyobb valószínűséggel rosszalkodnak nap közben. Az alváshiány hosszú távon depressziót, kiégést okozhat, és csökkenti az empatikus képességeket is. Az egyébként is mentális betegségekkel küzdőknél a kialvatlanság csak súlyosbítja a helyzetet.

Tipp

Ha úgy érzed, minden hülyeségtől a plafonon vagy, akkor nem biztos, hogy a közelgő menstruációra kell gyanakodnod. Talán elég egy kis alvás, hogy helyreálljon a világ rendje.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.