Behívó - a Katona József Színház színházpedagógia programjai

Olvasási idő kb. 1 perc

Behívó - a Katona József Színház színházpedagógia programjai

Behívó - a Katona József Színház színházpedagógia programjai

A Katona József Színház Behívó színházpedagógiai programja figyelmet fordít arra, hogy olyan közösségekbe is eljussanak, amelyek tagjai nem mehetnek hozzájuk - igyekeznek a színházat, játékokat a periférián lévőkkel is megosztani, őket is a közösségük részévé tenni. Egyik legnépszerűbb programjuk a "Kerülj beljebb! - színházi játszótér gyerekeknek, ahol játékokon, színházi nevelési tevékenységeken keresztül ismerkednek a színház világával, szakmáival, egymással és a minket körülvevő világgal.

Általános színházpedagógiai foglalkozás főleg iskolai csoportok számára érhető el, melynek során körbejárják a színházat, ismerkednek a tárakkal, a szakmákkal, a próbatáblával. Játékok segítségével belehelyezkednek a színház életébe.
Fentiek mindegyike a színházban vagy saját helyszínen, a környezethez és közösséghez igazítva periférián élő csoportok számára is elérhető. Nincs külön neve, de több ilyen programjuk is van.

A Kerülj beljebb! alkalmain felnőtteket, szülőket is szívesen látnak, illetve vannak kifejezetten felnőtteknek szóló programok is.
Minden program tükrözi a korábban leírt célokat: személyiségfejlesztő, kreativitásra, önálló gondolkodásra és csoportban létezésre ösztönöz. Abban hisznek, hogy az a jó, ha több a kérdés, mint az állítás.

Gréczy Lili
Gréczy Lili
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?