Mintegy 50 településen vezettek be vízkorlátozást annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki vízhiány. Van ahol már hivatalosan is elrendelték, másutt egyelőre csak kérik a lakosságot a takarékoskodásra.
Amint arról az Index beszámolt a Daköv Kft. közleménye nyomán, a cég szolgáltatási területén arra kérte a felhasználóit, hogy gazdálkodjanak takarékosan az ivóvízzel a folyamatos és biztonságos vízellátás fenntartása érdekében.
A Daköv Kft. mellett több önkormányzat saját felületein értesítette hasonlóról a lakosságot egy másik Pest vármegyei vízközmű-szolgáltató kezdeményezésére. Indoklásuk szerint a rendkívül magas hőmérsékletű, csapadék nélküli időjárás, valamint a megnövekedett vízfogyasztás ennek az oka.
Ezeket a településeket érinti a vízkorlátozás
2026. június 27-től az alábbi települések közigazgatási területén visszavonásig I. fokú vízkorlátozást rendelnek el a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. kezdeményezésére, ez Erdőkertes, Szada, Őrbottyán, illetve Veresegyház lakóit érinti.
A Daköv Zrt. felhívása értelmében az alábbi teleüléseken kell az ivóvízzel takarékoskodni:
Aszód, Bag, Dány, Dány-Szentkirály, Domony, Domonyvölgy, Galgahévíz, Galgamácsa, Gyömrő, Hévízgyörk, Iklad, Isaszeg, Kartal, Tura, Valkó, Vácegres, Váckisújfalu, Vácszentlászló, Zsámbok, Abony, Kőröstetétlen, Alsónémedi, Bugyi, Dabas, Hernád, Kakucs, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újhartyán, Újlengyel, Páty, Dömsöd, Lórév, Makád, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Albertirsa, Csévharaszt, Dánszentmiklós, Gomba, Monor, Monorierdő, Nyáregyháza, Pilis és Vasad.
Pátyon kiugróan magas volt a vízfogyasztás
Páty község 9000 lakójának szintén korlátozásra kell számítania a napokban az ivóvízhasználatot tekintve. Amint arról a település közösségi oldala is beszámolt, kiugróan sok víz fogyott, és a vízhasználati statisztikák szerint a szennyvíztelepre vissza annak csak töredéke érkezett, vagyis az elhasznált víz jelentős része locsolásra illetve más, nem feltétlenül szükséges célokra ment el.
![]()
A településen I. fokú vízkorlátozást rendeltek el reggel 6 és este 22 óra között.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A tilalom időtartama alatt víziközműből vételezett ivóvízzel tilos
- a magán és közterületi kertek, parkok öntözése, locsolása,
- az úttest locsolása, tisztítása,
- a gépjárművek mosása,
- a medencék feltöltése,
- a kerti zuhanyok, teraszpárásítók, párafüggöny, párakapuk, illetve egyéb kültéri ködhűtők használata.
Akinek nincs otthon ivóvize és nem tud vásárolni, annak a Pátyi Önkormányzati Rendészet ügyeletén segítenek abban, hogy palackos ásványvízhez jusson. A rendészeti ügyelet telefonszáma: +36 30 2071 777.
A vízkorlátozásnak három fokozata lehet, szélsőséges esetben akár a katasztrófavédelmet is bevethetik a vízhiány miatt.
























