Azonnal dobd ki az ételt, ha ezt látod rajta

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fagyasztott élelmiszereken úgynevezett fagyási sérülések jelenhetnek meg, amelyek minőségromláshoz vezethetnek. Bizonyos esetekben nincs más megoldás, ki kell dobni az ételt.

Fagyasztási sérülés, más néven fagyási égés akkor alakulhat ki egy élelmiszeren, ha azt fagyasztás előtt nem csomagolják be légmentesen, vagy a tárolás során megsérül a csomagolása – hívta fel a figyelmet a Rizikometer. Az ételen ennek hatására foltok jelenhetnek meg, amelyek válasszal szolgálhatnak arra a kérdésre, hogy azt ki kell-e dobni.

Ilyen esetben ki kell dobni a fagyasztott élelmiszereket

A fagyasztási sérüléseket az okozza, hogy az étel levegővel érintkezik, ezért jégkristályok képződnek rajta, miközben felülete kiszárad.

Idézőjel ikon

A gyümölcsön, a zöldségen vagy a húson ennek hatására fehér-szürke vagy barna foltok jelenhetnek meg.

A kisebb foltok általában nem hordoznak egészségügyi kockázatot, ezért a fagyasztási sérüléses ételeket alapvetően nem kell kidobni. Számolni kell ugyanakkor azzal, hogy az ételek tápanyag-tartalma, valamint élvezeti értéke csökkenhet, ezért az érintett részeket érdemes eltávolítani.

Felhasználásuk előtt mindig érdemes ellenőrizni a fagyasztott élelmiszereket, hogy nincsenek-rajtuk fagyási sérülése utaló gyanús foltok
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Ha azonban a sérülés nagyobb felületen jelenik meg, az élelmiszer állaga láthatóan megváltozik, netán száraz foltok jelennek meg rajta,

jobb azonnal kidobni.

Intő jel lehet az is, ha egy fagyott élelmiszer külső rétege már felengedett. Ez a hűtőlánc megszakadására utalhat, és minőségromláshoz, illetve az eltarthatóság csökkenéséhez vezethet.

Rossz hatással lehet az ételekre az otthoni fagyasztás

Taszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére korábban elmondta, a fagyasztva tárolni kívánt élelmiszereket ajánlott a boltban, eleve fagyasztott formában megvenni.

Idézőjel ikon

Az otthoni fagyasztást csak akkor javasolnám, ha valamiből akkora mennyiség lenne, hogy a fogyasztás előtt biztosan megromlana.

Ennek az az oka, hogy otthoni körülmények között más technológiával történik a fagyasztás, ami nincs jó hatással az élelmiszerek szerkezetére. A boltokban vásárolt élelmiszereket gyorsfagyasztással tartósítják, míg otthon csak úgynevezett lassúfagyasztást lehet végezni. A különbség leginkább abban mutatkozik meg, hogy az élelmiszerek mennyi időt töltenek a 0 és –5 Celsius-fok közötti tartományban, ahol jégkristályok képződnek.

Az otthoni fagyasztásnál a sérült sejtfalon keresztül a kiolvadt sejtnedv jelentős része elszivárog, ami negatív hatással van az étel szerkezetére. A felengedés után így azt tapasztalhatod, hogy sok vizet enged és megváltozik az állománya. A gyorsfagyasztásnál ezzel szemben a sejtfal kevésbé károsodik, így nem is befolyásolja annyira a kiolvasztás utáni minőséget.

Ne lepődj meg, ha a lefagyasztott ételnek a kieengedés után más az íze
Fotó: ondacaracola photography / Getty Images Hungary

Így fagyaszd le az ételt

Ha a pazarlás elkerülése végett mégis az otthoni fagyasztás mellett döntenél, fontos, hogy betartsd az alábbi szabályokat:

  • A fagyasztó hőmérsékletét állítsd minél alacsonyabb értékre.
  • A lefagyasztani kívánt élelmiszereket lehetőség szerint előhűtve tedd be a fagyasztóba.
  • Az ételeket oszd kisebb adagokra, hogy a hideg minél előbb elérje a belsejüket.
  • Ne zsúfold túl a fagyasztót, mert ez ronthatja a készülék hatásfokát.
  • A világosabb húsú zöldségeket, például a karfiolt főzd elő. Ez segíthet, hogy hosszabb ideig megőrizzék hőmérsékletüket.

A kiolvasztásnál szintén fontos a körültekintés. A legjobban akkor jársz, ha nem szobahőmérsékleten végzed, hanem egyszerűen átteszed az ételt éjszakára a hűtőbe. Ilyen módon elkerülheted, hogy az olvadás során elszaporodjanak benne a mikrobák és toxinok, amelyek károsak lehetnek az egészségre.

Ha kíváncsi vagy, melyik az az 5 étel, amit tilos rögtön a fagyasztás után elkészíteni, olvasd el ezt a cikkünket is!

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.