Ilyen sűrűn cseréld ezt a konyhai eszközt: az egészségedet óvod vele

Olvasási idő kb. 2 perc

A konyhai szivacs az otthonunk legpiszkosabb tárgya lehet, hiszen lyukacsos és állandóan nedves, ami tökéletes környezet a baktériumok számára. A csere előtt sokan megvárják, amíg bűzleni kezd vagy szétfoszlik, de a szakértők szerint sokkal hamarabb ki kellene dobni, hogy elkerüljük a lehetséges megbetegedéseket.

A számok döbbenetesek: egy aprócska darab használt szivacsban több milliárd baktérium is hemzseghet, ez a mennyiség vetekszik azzal, amit az emberi székletben mérhetünk. Bár a legtöbb baktérium nem ártalmas, a szivacs mélyén olyan veszélyes kórokozók is megbújhatnak, mint a szalmonella. Megtelepedhet a Moraxella osloensis nevű baktérium is, amelynek "köszönhetjük" azt a tipikus, gyomorforgató ázott szagot, ami a régebbi szivacsokból árad.

Sokan próbálják így tisztítani a mosogatószivacsot

Sokan hisznek abban, hogy a mikrózás vagy a kifőzés megmenti a szivacsot, de a tudomány mást mond. Bár a hő a baktériumok nagy részét megöli, a legellenállóbb baktériumok ezt is túlélhetik, így ez a fajta tisztítás csak látszólag oldja meg a problémát. 

Sőt, a rendszeres fertőtlenítés után olykor még több büdösödést okozó baktérium maradhat a szivacsban, mint előtte.

Érdemes minden használat után alaposan kifacsarni a szivacsot
Fotó: PhotoAlto/Laurence Mouton / Getty Images Hungary

Így kerüld el az egészségre ártalmas baktériumokat

Milyen gyakran kellene tehát újat venni? A szakértők tanácsa egyértelmű:

Idézőjel ikon

hetente egyszer dobjuk ki a régit, és vegyünk elő egy frisset.

Ha húsos edényeket vagy sáros zöldségeket takarítottunk vele, még ennél is hamarabb érdemes megválni tőle. Ne várjuk meg, amíg szaga lesz, mert a bűz azt jelzi, hogy a baktériumok már megtelepedtek a szivacsban.

A baktériumok ellen a legjobb fegyver a szárazság, ezért érdemes lehet gyorsan száradó kefékre váltani. Ha pedig inkább maradnánk a szivacsnál, minden mosogatás után érdemes alaposan kifacsarni azt. A rendszeres csere a legegyszerűbb módja az egészséged megőrzésének.

Ha kíváncsi vagy rá, milyen gyakran érdemes fertőtleníteni a kilincseket, hogy elkerüljük a megbetegedéseket, olvasd el ezt a cikkünket is!

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.